Hirdetés

Több százan a kolbászfesztiválon

HN-információ
Minden eddiginél nagyobb látogatottságnak örvendett a szombaton tartott IV. Csík­szent­mik­lósi Kolbászfesztivál. A kolbászversenyre benevezett húsz csapatból a szépvíziek kerültek ki győztesen. [caption id="attachment_44218" align="aligncenter" width="1000"] Igény van a színes-ízes mulatságra, így bizonyára lesz folytatás is. Versenyzők és „szurkolók” is jól szórakoztak Fotó: Daczó Katalin[/caption] Alig lehetett parkolóhelyet találni szombaton Csíkszentmiklóson a labdarúgópálya közelében, olyan nagy volt az érdeklődés a negyedik kolbászfesztivál iránt, amelynek programjában a reggeli disznóvágás mellett kolbásztöltő vetélkedő, favágóverseny és néptáncelőadás is szerepelt. A kilátogatók részéről a legnagyobb kíváncsiság természetesen a kolbászkészítő és főzőcskéző csapatok munkáját övezte. Minden csapatnak tíz kilogrammnyi kolbászt kellett meggyúrnia, ízesítenie és körítéssel együtt bemutatnia a zsűrinek. – Húsz csapat vett részt, négy csapat Magyarországról és egy Felvidékről érkezett, egyébként a Csíki-medencén kívülről csak Ülke, a tavalyi bajnok képviseltette magát – mondta el András Róbert szervező, a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület vezetője. – Érdekesség, hogy egy magyar–székely és két magyar–román összeállítású csapat is versenybe szállt. Végül a szépvízi Faluvégi menyecskék csapata rumos kolbásszal nyerte a vetélkedőt, messze a legmagasabb pontszámot érve el a versenyzők között. A mesterszakácsokból álló zsűri nemcsak a kolbászt díjazta, hanem a stand díszítését, a csapat egységes megjelenését, a higiéniát és a tálalást is az íz és állag mellett. A második díjat egy motoroscsapat vitte el, a Motoros trió + 1, amelynek két helybéli és két magyarországi tagja volt, akik se nem szakácsok, se nem hentesek. A harmadik díjas a szintén szépvízi Don Poppy csapat lett. Az Ifjúsági Egyesület az idén kóstolójegyeket is árult, így 5 lejért pacalpörköltet, pacallevest vagy kolbászt lehetett enni. – 120 pacalpörkölt-, 150 pacalleves- és mintegy 100 kolbászjegy talált gazdára – mondta a szervező. – A kolbászkóstoló, amely a versenyző csapatok kolbászainak kóstolását jelentette, kicsit akadozott, annak ellenére, hogy az ötlet nagyon jó volt. Az volt a gond, hogy egyszerre kis mennyiség tudott sülni, mintegy 25-30 perc kellett egy rendnek, és kb. 20 embert tudtunk egyszerre kiszolgálni. Volt egy kicsi türelmetlenkedés, nehezen értették meg az emberek, hogy nyersen nem lehet odaadni… András Róbert szerint a Csíkszentmiklósi Kolbászfesztivál eddig évről évre fejlődött, változott, többször is módosult a helyszíne, és továbbra is fejleszteni szeretnék, mert a nagyszámú részvétel is bizonyította, hogy igény van az ízes szórakozásra. Daczó Katalin


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!