erős felhőzet
kevés felhő
szórványos felhőzet
Tisztelettel…
„Mit tetszik akarni?” – visít szembe az ügyféllel az egyik népszerű videóban az irodaasztal mögül az igencsak ingerült titkárnő. A legszomorúbb az, hogy lassan a közel tízéves, társadalomkritikaként is jól szolgáló filmecske üzenete ma is időszerű, talán még inkább, mint egy évtizeddel ezelőtt. Azt tapasztalom, ennek oka az is, hogy ez az eszement, zűrzavaros világban ingerültebbek vagyunk, mint valaha. Nem is csoda, hiszen a megnövekedett energiaárak és más drágulások közepette nem egyszerű nyugodtan puzzle-ozni. Ennek ellenére azt gondolom, a tisztelet mindenkit megillet.
Az elmúlt időszakban is több helyen megfordultam, hol munka miatt, hol pedig személyes okokból. Többször tapasztaltam hol a velem, hol pedig másokkal szemben tanúsított lekezelő bánásmódot. Ez azért is bosszant, mert úgy gondolom, ha valaki felé tisztelettel viszonyulunk, akkor jogosan elvárhatjuk ugyanezt a másik személytől is. Különösebben nem hatnak meg az ilyen dolgok. Egyrészt azért sem, mert lepörög rólam, másrészt mi sajtósok szokva vagyunk ahhoz, hogy a telefon másik végén ritkán, de olyan illető osztja az észt, aki alig tudott leérettségizni. Csupán azzal volt szerencséje, hogy pártunk és kormányunk, illetve nagynénénk és nagybátyánk jóvoltából elfoglalta az üvöltő herélt bika helyét. Sajnos nem az istállóban! Habár ezúttal is tisztelet a kivételnek, amúgy is vannak őrült napok és percek (ezt még Korda Gyuri bácsi is megénekelte), persze így tolerálható. Inkább csak a rendszeresen tiszteletlenül viselkedők bosszantanak. S még ezzel sincs olyan nagy bajom, mert mint említettem, lepörög rólam, másrészt én is tudok hangnemet változtatni, illetve következő alkalommal meg sem hallgatom kérését. Felőlem szervezhet Mucsaröcsögén szarvasfuttató versenyt vagy ökörkiállítást is. Csupán azzal van a legnagyobb gond, amikor a 80 éves reszkető kezű, alig látó bácsival beszél tiszteletlenül a tintás jelzővel is illetett személy (ha annak lehet nevezni).
Minap is tanúja voltam egy ilyen esetnek. Finoman jeleztem is, hogy ez így nem oké. Mire a válasz: „Fél órája értetlenkedik, nincs időm.” Ez akkor sincs rendjén! Tegyen úgy, mint a cipész és az inasa. A történet szerint szombaton azt mondta a cipész az inasnak, holnap nem dolgozunk, megyünk kapálni. No ott a mezőn, kapálás közben biztos, hogy nem értetlenkednek az idős bácsik. Szóval a tisztelet ajándék annak is, aki kapja, de annak is, aki adja! Egy-egy! Megemlékezéseinkkor gyakran mondogatjuk: tisztelet a hősöknek! Tegyük hozzá és tanúsítsuk: tisztelet az élőknek! Ja, és társaságban a telefont hagyjuk a zsebünkben!
Biró István
