Az EMKE Monoki István-díja a könyvtárosok nagydíja, a legnagyobb elismerés, amelyet egy hazai magyar könyvtáros kaphat. Idén Bedő Melindát illette az elismerés, a modern könyvtári infrastruktúra megteremtésében elért eredményeiért, könyvtárosképzés, közösségépítés és kistelepülési könyvtárfejlesztés terén végzett odaadó munkájáért. A díjátadás apropóján a könyvtárossal eddigi tevékenységéről beszélgetett Péter Ágnes.

 

– Először is gratulálok a díjért! Hogyan fogadta az elismerést?

 

– Köszönöm. Nagyon szerencsésnek tekintem magam, hogy megkaphattam ezt a díjat, szakmai elismerést jelent. Az EMKE dicsősége ránk, a díjazottakra sugárzik, és úgy gondolom, hogy ezt a fajta nyilvánosságot fel is kell használni. 

 

– Többek között az állt az indoklásban, hogy a kistelepülések könyvtárfejlesztése terén kiemelkedő munkát végzett. Emellett kiemelték a közösségépítésért, illetve a könyvtárosképzésért tett munkáját. Ezek összefüggnek, hiszen az egyik szükségszerűen maga után vonja a másikat. Hogyan indult a kistelepülések könyvtárfejlesztése?

 

– Először is statisztikai felmérésből indultunk ki, mivel azt láttuk, hogy könyvtári ellátás szempontjából nagyon nagy az eltérés a vidéki és a városi könyvtárak között. A vidéki könyvtárak esetében azt láttuk, hogy a középületek állapota rossz – habár azóta ez javult –, illetve, hogy a könyvállomány nagyon elavult. A kistelepülési könyvtárfejlesztő program 2015 óta működik, a BIBLIONET nevű program folytatásaként. Jó eredményei voltak a BIBLIONET programnak, és nem szerettük volna, hogy elvesszenek ezek az eredmények. Egyébként Hargita Megye Tanácsa minden évben jelentős összeggel támogatta a programot. Azt tudom mondani, hogy Hargita megyében, amelyik községi könyvtár akar, az tud fejlődni. A könyvtáros és az önkormányzat vezetőjének a hozzáállásán múlik minden. Ha egy könyvtáros ötleteket, gondolatokat megoszt, az nem munkahelyi fegyelmezetlenség. A könyvtáros köteles megosztani az önkormányzat vezetőjével a könyvtárral kapcsolatos problémákat, ötleteit, gondolatait. A vezetőnek pedig tudnia kell, hogy mi zajlik a könyvtárban, milyen programokat szerveznek meg. Valamiért a könyvtárosok félnek elmondani bizonyos dolgokat az önkormányzati vezetőknek, mert félnek, hogy rosszul értelmezik a mondandójukat.

 

– A vidéki könyvtárak állományfrissítését könyvtárközi kölcsönzéssel oldották meg, illetve különböző programokkal próbáltak életet lehelni az elhanyagolt könyvtárakba. Még tart a könyvtárközi kölcsönzés? 

 

– Igen, a programnak ez a része még most is folyamatban van, a csíkszentsimoni, a bögözi és a székelykeresztúri könyvtárban is vannak kihelyezett könyveink. Az állományfrissítésen viszonylag könnyű volt segíteni, ugyanis a megyei tanács támogatásával létrehoztunk egy letéti állományt, amelyben megtalálhatók voltak az olvasók által legkeresettebb könyvek. Ezerötszáz új kötet volt az állományban, amelyet hosszú időre kölcsönadtunk vidéki könyvtáraknak. Három hónapig, vagy akár fél évig is ott voltak a könyvek, ahol láttuk, hogy évek óta nem történt állományfrissítés. Nagyon jó eredményeket értünk el, például volt egy falu, ahol öt beiratkozott könyvkölcsönző volt, és ez a szám egy hónap alatt megnőtt nyolcvanötre. Világos volt tehát, hogy igény van, vagyis lenne. Emellett könyvtári foglalkozásokat vittünk ki az akkoriban gyengén teljesítő könyvtárakba: gyerekprogramokat, vetélkedőket, különböző jellegű előadásokat. Ott tudtunk segíteni, ahol volt akarat, de nem volt pénz. Ha valahol nincs akarat, akkor inkább azokkal a könyvtárakkal foglalkozunk, ahol eredményt lehet elérni. Aki jó, az még jobb lehet a program által. Mi a finanszírozási problémákat tudjuk megoldani, de sokat kell dolgoznia a könyvtárosnak ahhoz, hogy minden jól működjön. Próbálunk eljutni oda, hogy ne a pénzen múljon a könyvtárak fejlesztése, hanem a hozzáálláson.

 

– A közösségépítés és könyvtárosképzés érdekében tavaly megrendezték az Országos könyvtári konferenciát. Milyen lehetőségeket nyújt a könyvtár számára egy ilyen szakmai konferencia?

 

– A szakmai közösségre vonatkozik elsősorban, hogy a kis könyvtáraknak jót tesz, ha csatlakozik nagyobb könyvtárak tevékenységeihez. Mi is csatlakozunk nálunk nagyobb könyvtárakhoz. Vándorgyűlés típusú ez a találkozás, normális időkben két konferenciát szerveznek évente. Akkor, 2019-ben nagy örömmel vállaltuk az őszit, hiszen tíz évvel ezelőtt is nálunk szervezték meg. Ez több szempontból is fontos, az országos projektek például ott hangzanak el, és jó tudni, hogy mi zajlik az ország könyvtáraiban – akár Romániában, akár Magyarországon, mert próbálunk mindkét ország könyvtári programjaihoz kapcsolódni. Szponzorokat szerzett a könyvtár azáltal, hogy itt szerveztük meg a konferenciát. Az ő segítségével, és magyarországi pályázati pénzből sikerült létrehozni az Innovatív Tanulósarkat. Ez most nem működik a járvány miatt. A Beszterce-Naszód Megyei Könyvtár küldöttsége akkor mondta, hogy nagyon örülnek, hogy Kájoni Jánost ennyire előtérbe helyezzük, és mivel van életrajzi kapcsolata a két megyének, ezért Kájoni születésének 390. évfordulóján ott is ünnepeltünk. Szakmai napot szerveztünk, vetélkedőket gyerekeknek román és magyar nyelven, illetve könyveket vittünk a magyarul olvasóknak.

 

– A megyei könyvtár gyakran kapcsolódik olyan országos programokhoz, amelyek elsősorban a gyerekeket szólítják meg. Hogy csak párat említsek: ilyen volt a Bătălia Cărților, és a nemrég zárult Code Kids is. Milyen oktatásban tudja részesíteni a könyvtár a gyerekeket?

– A könyvtár célja interdiszciplináris és nonformális oktatásban részesíteni a gyerekeket. Ilyen téren két országos projekthez is kapcsolódtunk. Mindkettő a STEM, vagyis Science, Technology, Engineering and Mathematics oktatási megközelítéshez kapcsolódik. Az egyik öttől tízéves korú gyerekeknek szólt, ez az Ora să știm nevű projekt volt, és tavaly indult. A könyvtárosok interaktív olvasási módszert tanultak, és kaptak egy könyvcsomagot, amelyben különböző tudományos, technikai témájú gyerekkönyvek voltak. A módszer lényege, hogy míg a könyvtáros felolvas a gyerekeknek, addig rászoktatja a gyerekeket a kérdezésre, így olvasás közben értelmezik a szöveget. A megye több könyvtára is bekapcsolódott ebbe a projektbe, és ez azért volt jó, mert sok könyvtárnak nem volt lehetősége gyerekkönyvet vásárolni, így viszont százötven euró értékű könyvcsomagot kaptak. Fél év alatt néhány ezer látogatót jegyeztek fel olyan helyeken, ahol nem igazán volt forgalom a könyvtárban. Ennek a projektnek a folytatása volt a Code Kids, ez tíztől tizennégy éves gyerekeknek szólt, és ennek keretén belül több programozói gyerekklub alakult a megye könyvtáraiban, például Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson, Csíkszentmártonon, Csíkkozmáson, Borszéken és Csíkszépvízen. A kisgyerekeket próbáltuk bevezetni a programozás világába, és ez hatalmas kihívás volt a könyvtárosok számára is. A Code Kids programban egyébként nemcsak a programozás fontos, hiszen azt szépen be kell mutatni, a szöveget meg kell írni, tehát retorikai szempontból is fejlődnek a gyerekek, de a szövegalkotási kompetenciájuk is fejlődik. A Bătălia Cărților program román nyelvű kortárs ifjúsági könyveket népszerűsített, és az volt az érdekessége, hogy Hargita megyében nagyon sok magyar nemzetiségű gyerek bekapcsolódott. A legfontosabb az volt, hogy a gyerekek közönség előtt románul elmondták a véleményüket, ez pedig nem volt kis dolog. 2018-ban megszerveztük az országos döntőt is. Én azt szeretném, hogy szoktassuk rá a gyerekeket, hogy nem létezik számukra lehetetlen. Bármit, amelyet meg akarnak tanulni, meg tudnak tanulni, és azután szakképzett emberre bízzuk őket. Szeretném, ha a gyerekek azért választanának egy bizonyos profilt, mert azt szeretik, és nem azért, mert el akarnak kerülni egy másikat. Arra akarjuk rávezetni a gyerekeket, hogy tanulják meg, hogyan tudnak eleget tenni kíváncsiságuknak, és ne féljenek attól, hogy valamit nem tudnak, mert az nem kudarc, hanem egy állapot, amelyen lehet változtatni. Azt is szeretnénk, ha a vidéki könyvtárak velünk tartanának ebben, hogy ne nőjön tovább a szakadék vidék és város között ebben a tekintetben. Használjuk közösen azt, amink van, és hozzuk ki mindenből a lehető legtöbbet.

 

– Milyennek látja a könyvtáros szerepet manapság?

 

– A könyvtáros munkája komplexebb, mint az a sztereo­típia, amely szerint ő csak adja-veszi a könyveket. A könyvtár funkciója nem változott az idők során, régen ugyan csak a könyv volt információhordozó, ma már több a hordozó. A funkció nem veszett el, az embereket meg kell tanítani, és rá kell szoktatni az új eszközök, új hordozók használatára. Egyáltalán nem tartom rossz dolognak, ha valaki máshonnan is informálódik, nemcsak könyvből. A könyvtárnak és könyvtárosnak abban is nagy szerepe van, hogy megrostálja, mi a fontos, és mi nem az. A kritikus gondolkodás és a hiteles információk felismerése manapság nagyon lényeges, és bizony téved, aki temeti a könyvtárat. Hosszú távon a könyvtáros is tehet például azért, hogy minél kevesebben legyenek azok, akik szociális segélyre szorulnak. Ha a könyvtárat hagyják működni, sőt akár támogatják, akkor bizony lesznek gyerekek, akik megfelelő képzésben részesülnek majd, kitárul előttük a világ, és nem ijednek meg a kihívásoktól. Jó munkahelyet kapnak majd, és lassan-lassan javulni tud ez a helyzet. Nyilván ez hosszú folyamat, de valahol el kell kezdeni, és a könyvtárosnak nagy szerepe lehet ebben. Egyébként a szakmában sokan nem szakemberek, többen is átképzésen vettünk részt. Az én könyvtári pályafutásom úgy kezdődött, hogy összeomlott a csíkszeredai gépipar. Ha ez nem történt volna meg, akkor most lehet, hogy valahol mérnök lennék. Az életemnek felét itt töltöttem, pedig akkor csak valamiből meg kellett élni. A könyvtár viszont annyira dinamikusan fejlődött, hogy már-már versenyfutás volt. Én voltam az első a könyvtárnál, aki konyított a számítógéphez, de mindenkinek meg kellett tanulnia használni, és azóta is folyamatosan fejlődünk.