– Jó napot!

– Egészséget!

– Maga mivel jött?

– Én? Én busszal, met a könyvemet a policok még a tavaly elvették.

– Értem, de…

– Ezzel a doszárral, né...

– Me’?

– Há me’ nem tudok aludni.

– Nem tud?

– Tudtam, met mán kicsi korom óta mindennap aludtam, de az éjjel olyan csúful bégettek a bárányfelhők, hallja-e, hogy egy percet nem pihentem. Még gondoltam, az új kutya miatt van, érti-e, met egy olyan hamis kutyát szereztem, hogy ahhoz közel menni nem lehet. Le es vittem a pincébe, de semmit nem szűntek. Sőt még a kutya es egy fél éjjel derengezett odale. Vótak valami dzsemes, szirupos borkányok, s nem elég, hogy azokot felborogatta, még nyüszített es a hitvány állat, hogy a végin ki kellett csapjam onnétt. Osztán reggel elvettem az ostort, s kezdtem rittyegtetni hátul a kertbe’, hogy mondom, valamerre elhajtom én ezeket, nekem többet itt ne lármázzanak. Aztán odakerült ez a szomszédom, ez a Vas Gyuszi. Na, de maga tudja-e, hogy ennek a Vas Gyuszinak egy szavát elhinni nem lehet? Me’ tudja-e? Ez az ember mindenkinek aszongya, hogy én vagyok a szomszédja, mikor pont fordítva van. Akárkitől es megkérdezheti a faluban. Mikor az asszonnyal münk oda felköltöztünk s építeni kezdtünk, mellettünk csak egy csóré üres telek volt. Akkor ők még sehol se voltak, érti-e? Na, de mindegy, me aszongya nekem ez a Gyuszi, hogy ő se tudott vót aludni, de béjött ide, az ideges doktor úrhoz, s az egy olyan fájin kenőcsöt írt fel, aszongya, hogy arra még inni es lehet. Aszongya, azóta reggel felkel, békeni a lábjait ezzel a kenőcssel, egy ilyen fáin fekete kanca van a dobozzán, reaiszik egy-két pohár pálinkát, s az olyan jól elzsibassza, aszongya, hogy csak eppen hugyozni kel fel, s hogy valamit faljék, aluszik egész nap. S aszonta, jöjjek bé én es ide, s ezt a kancás kenőcsöt írassam fel a doktor úrral, s akkor fogok tudni aludni én es. S még azt es mondta, hogy a házból kimenni úgyse érdemes, me’ olvasta az unokája az újságba’, hogy a régi elvtársak, akiket münk ’89-ben elkergettünk, azoknak a gyermekei most mind repülőt vettek, s permeteznek münköt, mint a kolorádót, hogy dögöljünk meg. Buszuból, hogy az apjikot elhajtottuk. S aszongya, maradjak én es a házba, s aluggyak, s aztán mikor a faluban csak ketten maradunk, ő tud odafenn felszegen egy pincét egy pasasnál. Ott bor annyi, mint a patak, s felső polcos pálinkából es biztos van egy szekérrel. Felmegyünk, aszongya, s ő tudja, hol van a kulcs, met dolgozott ott a pasasnál, s egyet olyant mulatunk, hogy állja a helyit.

– Hívják.

– Engemet-e?

– Ejszen igen.

– Sándornak.

– Hívja a nővérke.

– Én az orvoshoz jöttem.

– Azétt hívja, hogy menjen bé az orvoshoz.

– Ejszen nem tud kijőni?

– Menjen bé, s ott megvizsgálja.

– Biztos sánta s szégyelli.

– Sáááándooor!!!

– Ne sikítson, nagysága, ígyes mejen szét a fejem.

– Na, Isten magával!

– Egészséget!