Testvértelepülési megállapodás született: Barátkozik Atyha és Kisszékely

HN-információ
Az utóbbi két évben magánkezdeményezés alapján kezdődött a közeledési folyamat a Tolna megye Tamási járásában elhelyezkedő Kisszékely és Atyha között. A folyamat tegnapra beérett, a két község elöljárói testvértelepülési megállapodást kötöttek. Korond és Kisszékely önkormányzati képviselői. Testvéri összetartozás                                   Fotó: Farkas Antal A Korond községhez tartozó, mintegy kétszáz lelkes Atyha legutóbb a 2016 szeptemberében került be a hírek körforgásába, amikor villámcsapás következtében leégett a temploma. A katasztrófát követően példátlan összmagyar összefogással sikerült a hajlékot újjáépíteni, amely folyamat megerősítette a helyiekben a ragaszkodást szülőfalujuk iránt, illetve újabb kapcsolatrendszerek létrehozását is gerjesztette. Egy Marosvásárhelyen élő, atyhai kötődésű házaspár, Vinczefi Levente és Vinczefi-László Éva – akik időközben ingatlant vásároltak a faluban és mostanság szépen körvonalazódó elképzeléseik megvalósításához láttak – hívta fel magyarországi ismerőseik figyelmét Atyhára. A látogatások során bebizonyosodott, hogy mindkét fél hasonlóan gondolkodik, keresi és építené a kölcsönös kapcsolatot. Ezt a szándékot fogalmazták most meg és szentesítették immár hivatalosan tegnap délben az atyhai kultúr­otthonban tartott kihelyezett tanácsülésen, amelyen Korond és Kisszékely önkormányzati képviselői kézfelemeléssel, egyhangúlag megszavazták a testvértelepülési megállapodás megkötésének szándékát. Kisszékely részéről Pajor Ágnes polgármester, Korond részéről Katona Mihály, a nagyközség első embere, illetve Györfi József önkormányzati képviselő, atyhai falufelelős látta el kézjegyével az okiratot. Ettől a naptól kezdve Ko­rondnak tizenkét, Atyhának két testvértelepülése van. Atyha még 1990-ben létesített kapcsolatot a Pest megyei Veresegyházzal, amely azóta is kiválóan működik. Mind a két polgármester elmondta, hogy a jövőben törekedni fognak a civil, az egyházi, a gazdasági és a kulturális élet terén való együttműködésre. Pajor Ágnes polgármester asszony ideálisnak nevezte a választást, hiszen a háromszáz lelkes Kisszékelynek ez idáig nem volt itteni testvértelepülése. Úgy gondolja, hogy rokonokra, testvéri lelkületre találtak, amely mind a két fél számára gazdagodást, tartást, magyar szellemben történő együttélést, virtuális nemzetegyesítést jelenthet. A testvértelepülési megállapodás aláírása előtt, szombaton a kisszékelyiek az atyhaiakkal közösen vettek részt az V. Ízig-vérig Disznótor Fesztivál nevű böllérversenyen. Az atyhaiak egyébként itt a legjobb korhelylevesnek járó díjat vihették el. Az aláírás után tegnap, déli egy órától kezdődően közösen hallgattak szentmisét, majd ezt követően visszatértek a kultúrotthonba, ahol közebéd keretében „takarították el” a szombaton levágott sertésből megmaradt „kőccségeket”.

Simó Márton



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!