Második alkalommal szervezték meg Csíksomlyón a Szakrális Ma­ratont június 10-én a keresztény értékekért, a békéért. A mintegy 200 résztvevő a sokszínűségnek és a harmóniának lehetett a részese. Újra elgondolkodtam azon, amit annyira jól tudok már, hogy a lelki élet és az aktív testmozgás mennyire összetartozik. A kettő kiegészíti egymást. A Szakrális Maraton iránti érdeklődésünk minket is hozzásegített ahhoz, hogy jobban odafigyeljünk testünkre, vegyük észre a jelzéseket, óvatosabban és éberebben bánjunk magunkkal. De mindezeken túl érzékenyebben kell odafigyelnünk a lelkünkre is, az egészség és az istenkapcsolat összefüggésére. Már az ókori orvosok vallották, hogy az egészséges életmódhoz hozzátartozik az Isten tisztelete, a világ Teremtőjéhez fűződő helyes kapcsolat. A szerzetesi hagyománytól nemhogy nem volt idegen, hanem egyenesen tudatosan odafigyeltek az életforma, életmód kialakításakor, hogy testben és lélekben egészségesen élhessenek. Mintha ez mára kissé feledésbe ment volna az egyházban... Ismét az egyház feladata kell legyen, hogy ne csak hirdesse, élje is a test és a lélek, a testi egészség és a szellemi élet egységét. Minderre kiváló példaképünk van: II. Szent János Pál pápa. A sajtóban felröppent a hír, hogy ő legyen a sportolók védőszentje. A 2005. április 2-án elhunyt Karol Wojtyla, II. János Pál nemcsak a lélek, az etika és a vallás csodálatos képviselője volt, hanem ifjúkorától kezdve edzette testét is, számos szakágat művelt magas szinten. Kedvelte a labdarúgást, a síelést, a hegymászást, és tanítványaival a folyók és a tavak világát is felfedezte, de még a kajakozást is kedvelte. Egyházfőként sem feledkezett meg a sport világáról, szívesen fogadta a versenyzőket és sporteseményeken is megjelent. II. János Pál pápa igazi sportember volt. Csodálatos példakép, hiszen emberi és keresztényi módon is megmutatta a sport igazi értékét. Itt az ideje, hogy jobban odafigyeljünk egy szent életének ezen eseményeire is. Egyre több a ma embere számára a hétköznapokban ránehezedő stressz, ezért egyre inkább fontos megtalálnia azt a forrást, ahol levezetheti a felgyülemlett feszültségeket, ennek pedig kiváló formája a rendszeres testedzés, hogy a lelki egyensúlyát (is) megőrizhesse. E téren megfontolandók Jálics Ferenc jezsuita atya tanácsai, amelyekről bővebben a Szenlélődő lelkigyakorlat című kötetében olvashatunk: Az első prioritás az alvásé. Meg kell adnunk a testnek a megfelelő alvásidőt, amennyire csak annak szüksége van. Ha valaki elhatározza, hogy fél órával korábban felkel imádkozni, akkor fél órával korábban le kell feküdnie aludni, különben az imaidő alatt bóbiskolni fog. A kialvatlan ember éppoly kevéssé képes éberen jelen lenni Isten számára, mint embertársai számára. A második prioritás véleményem szerint megadni testünknek azt a mennyiségű mozgást, amennyire annak szüksége van: sportolás, séta, futás, jógagyakorlatok, gimnasztika vagy bármi más. Ez különösen vonatkozik egyetemistákra és olyanokra, akik munkájukat az íróasztal mellett végzik. Ez az életfontosságú mozgás ranglistánkon megelőzi az imádságot, különben rablógazdálkodást folytatunk testünkkel szemben. A harmadik prioritás az imádság. Nem csupán imát mondani, hanem imádkozni, csendben odafigyelni Istenre. A negyedik prioritás az, hogy időt szenteljünk azoknak az embereknek, akikkel együtt élünk, legyen az a családunk vagy a lakóközösség, szerzetesrend, amelyben élünk. Ez nem jelent túl sok időt, azt viszont csak úgy, önmagáért kell rájuk szentelnünk, különben nem tudunk emberi módon egymás mellett élni. Az ötödik prioritás a munka, amelyre még így is elegendő idő marad. A munka semmiképp sem előzheti meg a többi prioritást. Miatta nem szabad a többit elhanyagolnunk! Minden a rendelkezésünkre áll, hogy kiegyensúlyozott személyek legyünk. Rajtad és rajtam múlik, hogy miként alakítjuk életünket. Az ajándékba kapott életet miért ne akarnánk jól és kiegyensúlyozottan élni? Urbán Erik OFM