Huszonkét éve már annak, hogy a csíksomlyói pünkösdszombati búcsús szentmisét a Hármashalom-oltárnál tartják. Az építményt a néhai P. Bartók Albert atya álmodta meg, a látványterveket Makovecz Imre rajzolta, míg a részletes kivitelezési tervet Bogos Ernő csíkszeredai építész készítette el. A Hármashalom-oltár ma már szerves része a búcsúnak, nem is tudunk úgy gondolni erre az eseményre, hogy az építmény ne jusson eszünkbe. Megépítése azonban rögös út volt: kellett hozzá az elszántság, a kezdő építész – saját bevallása szerinti – naivitása, illetve sok jó szándékú ember. A munkálatokra való felkészüléstől a kivitelezésen, az elkészült mű fogadtatásán át a kényszerű, de sajnos elmaradhatatlan módosításokról Bogos Ernőt faggatta Márk Boglárka. – Hogyan született meg a Hármashalom-oltár látványának ötlete, és ki, illetve merre lépett először? – Gergely István „Tiszti” volt az összekötő személy, ő találkozott elsőként Makovecz Imrével, és ismertette vele az akkori ferences házfőnök, P. Bartók Albert atya elképzeléseit. Amikor megrendelték a munkát, Tiszti Szörényi Levente zeneszerzővel közösen ment el Makoveczhez, és arról beszéltek, hogy úgy kell megalkotni, hogy színpadként is működjön, ahol később az István, a király című rockope [caption id="attachment_69949" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: László F. Csaba[/caption] rát is be lehet mutatni. A rajzok tehát még el sem készültek, de az István, a királyt már akkor be szerették volna ott mutatni. Amikor az első telefonos beszélgetés megtörtént Makovecz és Albert atya között, azt követően kerestek meg engem. Én éppen Keszthelyen voltam vándoriskolás. Imre bácsi akkor azt mondta, hogy „ezzel kellene majd foglalkoznod, én elkészítem a vázlatokat, te elhozod a rajzokat, itt engedélyezteted, és végigviszed”. Az Imre bácsi rajza csupán két vázlat volt, ebből kellett kiindulnom, kivitelezési engedélyeket, illetve a nagy, ragasztott tartószerkezeteknek gyártási engedélyt kérnem. Akkor jött a kérdés, hogy ki lesz az építő. Végül csobotfalvi kivitelezőre esett a választás, Török Dénes volt a vállalkozó. Helyiek voltak, terepismeretük is volt, meg jó szakembereik. [caption id="attachment_69950" align="aligncenter" width="826"] Eredeti vázlatok Makovecz ImrétőlArchív Fotók: Bogos Ernő gyűjteményéből[/caption] – Említette a Makovecz-féle Vándoriskolát. Mit tudhatunk erről? – A Vándoriskolát 1989-ben hozta létre a Kós Károly Egyesülés, amelynek tagjait tulajdonképpen a magyar organikus építészet tartotta össze. Ők akkoriban megtűrt társaság voltak Magyarországon, de külföldön felfigyeltek rájuk, mert a globalista világgal szemben egyfajta megújhodást láttak a magyar organikus építészetben. Az Kós Károly Egyesülés olyan élhető alternatívát kínált, amelyet a kelet-európai volt szocialista országokból érkezőktől friss áramlatként véltek felfedezni. A népi építészetet Bartókhoz és Kodályhoz hasonlóan közelítették meg: össze kell gyűjteni a népi értékeket, és azt újragondolva, értő kézzel megfogva, újra használnunk kell a jelenben is. Létrehoztak egy szabad oktatási fórumot és a Vándoriskolát a frissen végzett építészek számára, akik hat féléven át gyakorlatoztak más-más építészeti irodában szerte Magyarországon. Az iskola végére meg kellett terveznünk egy épületet, amely el is készül, és annak a fotóival jelentkeztünk, bizonyítva, hogy megtanultuk a mesterséget. A Hármashalom-oltár lett végül az én vizsgamunkám. – Milyen kihívásokkal néztek szembe a kezdetekkor? – Először is jó kőmunkára volt szükség az alap elkészítéséhez, ehhez pedig jó mesteremberek kellettek. Szerencsére bükszádi mestereket sikerült meggyőzni, hogy két csapattal jöjjenek el, és végezzék el a kőmunkát. Aztán következett a famunka, amely a legfontosabb eleme ennek az épületnek. A gond az volt, hogy 1989 után nem nagyon volt olyan üzem a környéken, ahol ilyen típusú ragasztott gerendákat gyártottak. A gyergyószentmiklósi jégpályát ilyenekkel építették, de az a vállalat ’89 után más tevékenységre állt át. Kérdés volt, hogy megvannak-e még azok a mesterek, illetve azok a szorítószerkezetek, amelyekkel a nem egyszerű formájú, ragasztott gerendákat össze tudják állítani. Aztán előkerültek olyan idősebb mesteremberek, akik értettek ehhez, de jelezték, hogy különleges ragasztót kellene beszerezni. Nem is gondoltam volna, hogy az építésznek lesz a feladata, hogy utánajárjon, honnan lehetne azt a ragasztót beszerezni. Legközelebb Ausztriából tudtunk volna jó minőségűt vásárolni. Mivel a ragasztónak nem volt romániai forgalmazója, Bukarestben a minisztériumtól kellett engedélyt kérnünk ahhoz, hogy Ausztriából ezt a kétkomponensű ragasztót behozzuk. – Hogyan fogadták az elkészült és jóváhagyott terveket a ferencesek? – Amikor Imre bácsi vázlata elkészült, azzal hazatértem, és bemutattam a ferenceseknek. Albert atyának tetszett, mert ő ragaszkodott ahhoz, hogy hármashalom legyen kettős kereszttel a tetején. Egy kérdése volt csupán: „Mérnök úr, mondja meg, ha ez fából van, ezt a románok, ha felgyújtják?... Nem lehetne inkább vasból megcsinálni?” – ez volt a kérdése. Mondom: „Albert atya, ejsze ezt most ne csináljuk meg vasból. Ha felgyújtják, akkor lesz valami más belőle.” Más kérdésük nem is volt, igaz, hogy pénzük se nagyon – ahogy senkinek sem. A munkásokat végül részben egy adományba kapott használt teherautóval fizették ki. Eredetileg nem volt ott a hármashalom mögött a földdel fedett raktárhelyiség sem. Annak megépítése sem volt olcsó mulatság. A földdel történő feltöltés maga is a hármashalom folytatása kellett volna legyen, de addigra aztán tényleg úgy elfogyott a pénz, hogy ezt nem lehetett megvalósítani. A lényeg, hogy az első évben elkészült az alap, amelyre ideiglenes tetőt szereltek, az első pünkösdi misét ott tartották meg, és a következő évre épült meg a ragasztott tetőszerkezet. Tehát gyakorlatilag két év leforgása alatt készült el az oltár. – Milyen volt az oltár fogadtatása, milyen visszajelzéseket kapott, illetve maga Makovecz Imre hogyan reagált rá? – Imre bácsi látta a fényképeket, és meg volt elégedve a munkával. Emlékszem, hogy amikor a Millenniumi-templom elkészült, a templomavató után jártunk ki közösen az oltárhoz, és elégedett volt a munkával. Ahhoz képest, hogy mennyire nem volt pénz rá, én azt mondom, szerencsések vagyunk, hogy elkészülhetett. Aztán menet közben javítgatni kellett, senki sem számított arra, hogy ekkora igény lesz rá, és hogy hamar kinövik. De minden évben kielégítette az elvárásokat, elsősorban a pünkösdi misén, illetve az Ezer Székely Leány Napján színpadként. – Miért éppen hármashalom és kettős kereszt? – Ezt Albert atya fogalmazta meg, amit nem kérdőjelezett meg senki. Mindenkinek eszébe jut valami erről a formavilágról, de amit ő képként megfogalmazott, az talált Imre bácsi elképzelésével is, ezért nem kellett változtatni rajta. – Hogyan választották ki a pontos helyszínt, ahová végül az oltár került? – Nem volt egyszerű dolog. Az azelőtti évben egy ideiglenes oltár már elkészült, tehát ennek a helyét valamilyen formában már kijelölték a ferencesek. Amikor nekem kellett kitűznöm az építkezés helyét, az körülbelül kétnapos munka volt. Megpróbáltam vizuálisan bekomponálni az adott helyszínre: adott volt az a kopár rész, ahol ma tulajdonképpen a sípálya teteje található, az elé került be az oltár. A terep szintjét addig hordoztuk, amíg a rálátás a legjobb lett. A másik fontos szempont pedig az volt, hogy a kápolnák képét ne csorbítsa az új építészeti elem. Sokáig kerestem a megfelelő helyszínt, de véleményem szerint sikerült megtalálni azt, amellyel kapcsolatban utólag bebizonyosodott, hogy működik a funkcionalitás és a látvány szempontjából is. Csak ezen a részen keresgéltünk automatikusan, hiszen mögötte van észak, így pedig nem süt szembe a nap. [caption id="attachment_69953" align="aligncenter" width="1000"] sdr[/caption] – Konkrét közös munka zajlott ön és Makovecz között, vagy inkább távolból tartották a kapcsolatot? – Mindig elküldtem neki a vázlatokat és a terveket, amelyeket elkészítettem. Mindig egyeztettünk. Általában szigorú volt. Meg kellett szokni, hogy ő milyen. De ha sikerült megtalálni a közös hangot, akkor már könnyen ment a munka. Eleinte megvolt bennem a félelem, főleg addig, amíg nem bizonyítottam neki. Különösebben nem is kommentálta a kész munkát, de ha gondja lett volna vele, akkor biztosan elmondta volna. Érdekesség, hogy az ő tervei alapján a kettős keresztnek jóval nagyobbnak kellett volna lennie, ez pedig befolyásolja a látványt is. Nem beszélve, arról, hogy miután befejeztük, rá néhány évre a villám is belecsapott, akkor ki kellett cserélni, és még kisebbet tettek fel. A tavalyelőtti javítás során pedig megint módosultak az arányok. – Pontosan mekkora változtatások történtek a kettős kereszttel kapcsolatban? – Mivel nagyok a terek, ebben az esetben nem lehet kis méretekben gondolkodni. A Hármashalom-oltárhoz viszonyítva a keresztnek meg kell legyen az aránya, ennek ellenére egyre jobban zsugorodott, és nem kaptunk olyan keresztmetszetű fát indulásból, mint ami Imre bácsi tervei­ben szerepelt. Amit találtunk, azt megpróbáltuk valahogy „felöltöztetni”, hogy legyen vastagabb, de hát amikor a villám belecsapott és kicserélték, akkor azzal helyettesítették, ami éppen került. Amit Imre bácsi rajzolt, jóval szélesebb is volt, és az eredeti tervek alapján 9 méter magas lett volna a kereszt, de végül csak 7 méteres került fel. – Mennyire tartós egyébként ez az épület? – Mindig ott van baj, ahol a faszerkezet találkozik a kővel vagy a földdel. Azon múlik, hogy mennyire tartós a fa: például egy cserefa gerenda kétszer annyi ideig tart víz alatt, mint szabad levegőn – több száz vagy akár ezer évig is. Azért kellett például a jó minőségű ragasztó is, mert a levegő nedvességtartalma változik, és a gyengébb ragasztó nem állna ellen. [caption id="attachment_69954" align="aligncenter" width="1000"] dav[/caption] – Annak idején, 1996-ban mennyire volt nehéz megvalósítani az építkezést, szemben azzal, ha ma kéne ugyanezt megtenni mondjuk uniós pályázaton keresztül? – Egyszerűbb volt, mint most lenne. Nem természetes dolog, ha uniós pénzből kell ilyen beruházást megvalósítani. Az uniós pénzek esetében olyan elvárások vannak, amibe nem biztos, hogy ez belefér, és általában nem az építészeti minőség az első szempont a pályázáskor. Manapság nem szakmai döntés születik a pénzek elbírálásánál. Azért is volt egyszerűbb, mert akkor még egy kicsit naivak voltunk, nagyobb volt a lelkesedésünk, ami ellensúlyozta a pénzhiányt. Az emberek hozzáállása is más volt akkor. Ennyit jelent az a több mint húsz év.