Térkép a minimálbérről

HN-információ
Régóta tudni már, hogy a hazai alkalmazottak jelentős hányadának a havi bruttó bére nemigen haladja meg az országos garantált bruttó minimálbér értékszintjét. A munkaügyi felügyelőségtől származó április 30-i adatok szerint a teljes munkaidős egyéni munkaszerződéssel rendelkező, 5,24 millió alkalmazott közül 1,8 milliónál többnek volt a bére egyenlő az országos garantált minimális bruttó bér értékével, azaz az összalkalmazottaknak 35,5%-a. Úgy tűnik, a minimálbér tekintetében háromba szakadt az ország: van öt olyan megye, amelyek esetében a minimálbér szintjén fizetett alkalmazottak részaránya nem haladja meg a 31%-ot, van öt olyan megye, ahol a szóban forgó részarány meghaladja a 45%-ot, és van 31 olyan megye, ahol az arány 31–45% között mozog. A toplistát Brassó megye vezeti, ahol az összalkalmazottak 25%-a részesül minimálbérben, a második helyet Bukarest foglalja el, ott az alkalmazottak 26%-a, a harmadik helyre pedig Szeben megye került, ahol az összalkalmazottak 27%-a. A szóban forgó névjegyzék utolsó helyét Suceava megye foglalja el, amely esetében az összalkalmazottak 49%-ának a bére nem haladja meg az országos minimálbér szintjét, következik Máramaros megye, amely esetében a szóban forgó arány 48%, akárcsak Vrancea megye, a negyedik helyre pedig megyénk, Hargita megye került, amely esetében az alkalmazottak 47%-ának a bérszintje a minimálbér szintjén helyezkedik el. A minimálbér kapcsán feltétlenül utalni kell arra is, hogy azt január 1-től kezdődően ugyan jelentős mértékben megemelték, 1450 lejről 1900 lejre, de a nettó bér esetében a különbözet jóval kisebb, 100 lej körül van, ugyanis az jelenleg 1162 lej a múlt esztendei 1065 lejjel szemben.


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!