Tenni kell a színvonalasabb kulturális életért
Két évtizede van színháza Székelyudvarhelynek. Az évforduló jegyében végre maga a névadó is rivaldafénybe került, Tomcsa-művekkel ismerkedhetett a nagyérdemű. Eseménydús, jó év volt a tavalyi, hasonlóban reménykedik idén is a színház igazgatója, de a rosszabb forgatókönyvre is felkészül. Nagy Pállal beszélgettünk.
[caption id="attachment_82562" align="aligncenter" width="1000"] Nagy Pál Fotó: Facebook[/caption]
– Hogyan értékeli intézménye szempontjából a 2018-as évet? Megfelelt az elvárásoknak, sikerült megvalósítani a célokat?
– A 2018-as év több szempontból is kiemelkedik az elmúlt évek sorából, elsősorban azért, mert ebben az évben ünnepelte színházunk a 20 éves születésnapját. Ennek köszönhetően arculatváltási folyamatot kezdtünk el, amelyet idén is folytatunk. Jó előadások, programok születtek, nőtt a bérleteseink száma, van új logónk, új honlapunk. Szerveztünk két fesztivált, a tizedik dráMA találkozót és a kilencedik IFESZT-et. Végre színre vittünk egy Tomcsa-darabot is, a Műtétet, amely nagy sikernek örvend. Tehát többnyire sikerült megvalósítani az elvárásokat, de azért van, ami még nehezíti a működést.
– Mire gondol?
– A kisszámú személyzet, a munkavégzéshez szükséges felületek, terek kóros hiánya folyamatos nehézséget okoz. Többek között ennek is köszönhető, hogy a túlfeszített tempó, a közbejött betegségek miatt teljesen újra kellett gondoljuk az év végét, ami még a következő évad programjára is hatással lesz.
– Mi volt a legkellemesebb élmény a tavaly?
– A legkedvesebb megvalósítás talán a névadó Tomcsa Sándor Műtétje és az azt körülölelő ünnepség, a Tomcsa-napok, és a negyven évvel ezelőtti Műtét-előadás szereplőivel való találkozás volt.
– Mit vár el a fenntartótól?
– Azt várom el, hogy a tavaly elfogadott kulturális stratégiát kezdhessük el alkalmazni, hogy kulturális intézményeink tudjanak kicsit hosszabb távban gondolkodni, tervezni. Legyen ütemterv, összehangolt elképzelés, átláthatóság, amelyek hozzásegítenek egy még színvonalasabb kulturális élet kialakításához városunkban, amelynek zászlóshajója a színház kell hogy legyen. Még nagyobb odafigyelést és törődést igényel és érdemel ez a terület.
– Hogyan tovább?
– Ez nagyban függ az intézmény költségvetésétől. Meglátásom szerint egyre nehezebb gazdasági helyzetbe lavírozza magát a kormány, amely tehernek jó részét az önkormányzatokra hárítja, s így óhatatlanul kulturális intézményeinkre is nehezebb időszak vár. Attól tartok, hogy középtávon a magyarországi támogatások nélkül minimálisra csökkenhet a színház működése is, mert a város nem fogja tudni biztosítani nemhogy a fejlődéshez szükséges támogatást, hanem a produkciók kivitelezéshez szükséges minimumot sem. Bár ne lenne igazam! Az éves tervünk megvan, az előadásokra, programokra készen állunk, de egyelőre nem élem bele magam túlságosan, inkább azon dolgozom, hogy mit lehet maximálisan kihozni egy rosszabb forgatókönyv esetén is.
– Magánemberként milyennek találja a város kulturális életét?
– Nem igazán tudom elválasztani ebben az esetben az intézményi kötődést a személyes élményektől, talán annyi a különbség, hogy sokkal mélyebben belelátva másak az elvárásaim. Azt gondolom, hogy Székelyudvarhely kulturális élete sokszínű, gazdag, de – mint ahogy még sok más területen is – sokkal többre hivatott és képes a város.
Asztalos Ágnes