borús égbolt
Templomok élete és halála
Olykor megjelenik a román nyelvű médiában, hogy a rendszerváltás óta több templom épült, mint kórház és iskola, s valóban azt tapasztaljuk, hogy lépten-nyomon emeltek egy-egy ortodox templomot. Ugyanaz a média közben meg arról számol be, hogy menthetetlenül elpusztul egy-egy – többnyire szász evangélikus – kerített templom, s ezáltal pótolhatatlan veszteség éri a hazai épített örökséget. Az új templomok megjelenése a szimbolikus térfoglalást jelzi, a régi templomok megsemmisülése pedig a térvesztést dokumentálja – egyrészt. Másrészt viszont egy adott térség társadalmi realitásait tükrözi: az a közösség emel templomot, amelyik gyarapodik, anyagi lehetőségei vannak hozzá, s reménye abban, hogy az új épület még hosszú ideig szolgálja a közösség tagjait. A málladozó falú, dohos, jó esetben ünnepnapokon még használt, rosszabb esetben immár csak turistáknak nyitogatott, évszázados istenháza arról tanúskodik, hogy elfogyott a közösség, a templom már nem szolgál lelki szükségletet, csupán a dicső múlt emlékét hirdeti.
A híradások azonban nem szólnak arról, hogy – főként a szórványvidéken – számos, a magyar történelmi egyházak híveit szolgáló templom jutott az említett híradásokban bemutatott szász templomok sorsára. A fogyó közösség pusztuló templomáról írt megrendítő verset Jékely Zoltán A marosszentimrei templomban címmel, még 1936-ban. Azóta az általa említett tizenegy fős magyar közösség is eltűnt… De hasonló sorsú templomot még nagyon sokat találunk Erdély-szerte. Egy-egy közösség néma, múlásukban is impozáns tanúi.
Székelyföldön még ott tartunk, hogy templomot építünk. Egyrészt azért, mert hosszú ideig nem volt szabad ezt tennünk, másrészt sok helyen jelentős mértékben gyarapodtak a közösségek, s a régi hajlékok már nem feleltek meg az elvárásoknak, szűknek bizonyultak. Így emelt minden magyar történelmi egyház új templomot magának, a város dísze a három új katolikus templom – a Millenniumi- (vagy ahogy a környékbeliek emlegetik: az angyalkás) templom, a Szent Ágoston-templom és a csibai kis templom –, illetve a református, az unitárius és az evangélikus templom. Megannyi benépesül ünnepnapokon, jelezve, hogy még vagyunk, s kitartunk hitünk, szokásaink mellett. S az a tény, hogy a politikum, a helyi és megyei önkormányzatok támogatják az egyházakat, jelzi azt, hogy elismerik az egyházak rendkívül fontos társadalomszervező szerepét.
Templomaink tehát közösségeink életerejét, no meg gazdasági erejét jelzik. Ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy kényszer hatására avagy önként egy-egy közösség felbomolhat. A fiatalok tömeges elvándorlása településeink lakosságának elöregedéséhez, a közösség gazdasági állapotának romlásához vezet. S ez óhatatlanul tükröződik majd a templom állapotán is. Örüljünk annak, hogy vannak új templomaink, de azt is vegyük tudomásul s okuljunk belőle, hogy a templom is csak addig él, amíg a közösség élteti. Utána múzeummá, majd rommá válik…
