Teljesítmény a maximumon
A Sapientia EMTE Tehetséggondozási és Tudományos Diákköri Tanácsa 2018 óta minden évben pályázatot hirdet a Sapientia Maximus Hallgatói Díjra, a legkiemelkedőbb hallgatói tudományos munka elismeréseként. Az idei, 2020–2021-es tanévben is számos tehetséges, képzett hallgató végzett tanulmányaival, így a Maximus díjakat is kiosztották. A díjakkal az idei évben a következő hallgatók gazdagodtak: Asztalos Anita, Bagoly Anabella, Ferencz Márta, Ilkei Klementina Imelda. A díjnyertes hallgatók egy-egy rövid beszámolóban vallanak a Sapientián eltöltött éveikről.
Asztalos Anita:
– A nevem Asztalos Anita, Szatmárnémetiből érkeztem és a Román nyelv és irodalom, Angol nyelv és irodalom szak végzős hallgatója vagyok. Még 2017-ben iratkoztam Világ- és összehasonlító irodalom, Angol nyelv és irodalom szakra, amelyet 2020-ban sikeresen sikerült elvégeznem. Azért választottam ezt a szakot, mert mindig érdekelt a kortárs írók-költők igazi oldala, a miértekre a válaszok, és úgy gondoltam, itt meg is kapom a szükséges ismeretet. Persze, nem számítottam az ókori irodalom alapos beágyaztatására, viszont sokkal több kérdés válaszra talált általa. Időközben próbáltam a szakmai pályafutásomat megtervezni, mikor rájöttem, hogy érdekelne a Humántudományok Tanszék másik alapképzése is, ezért iratkoztam be 2018-ban a Román nyelv és irodalom, Angol nyelv és irodalom szakára, így egyszerre lehettem első- és másodéves is… Egy élmény volt. Mindezt azért mertem vállalni, mert tudtam, hogy az alapképzések után szeretnék beiratkozni a Fordító-tolmács mesteri szakra, amelyhez a két szak segítségével erős alapot tudtam építeni. A második alapképzés kezdetével egyre több lehetőség tárult fel előttem, ezért elkezdtem élni az alkalmakkal és az utóbbi három év alatt három TDK-n és egy OTDK-n vehettem részt. Ezek közül az első volt az, ahol csak résztvevőként végeztem, viszont a második TDK-n első helyezést kaptam, amely segítségével eljutottam az OTDK-ra, ahol publikációs különdíjat nyertem, valamint a harmadik TDK-n is egy különdíjjal végeztem. Közben volt, hogy angol órákat tartottam, hol egy diának, hol egy kisebb csoportnak. Mindemellett mertem vállalni más kihívásokat is, a dolgozatommal jelentkeztem egy magyarországi ösztöndíjra, és meglepő módon sikerrel jártam. Úgy érzem, ezek az apró sikerek motiválnak folyamatosan, hogy merjem elfogadni a következő kihívásokat is, ilyen volt a Maximus hallgatói díj megpályázása is.
Bagoly Anabella:
– „Embernek lenni, mindég, minden körülményben” – hiszem, hogy Arany János szavai kellően kifejezik azt, amire mindig is törekedtem. Bagoly Anabella vagyok, harmadéves, Kommunikáció és PR szakos hallgató. Bár a szak választása magától értetődőnek bizonyult, az egyetem kiválasztása kihívással járt, hiszen azáltal, hogy a Csíkszeredai Sapientiára voksoltam, elsődleges célkitűzésem a sztereotípiák lebontása, valamint egy otthonos, hallgatóközpontú intézet kiválasztása volt. Fő mozgatórugóim a munka, az odaadás és az elkötelezettség voltak, melyek meghatározták tanulmányaimat, emellett természetesen rengeteget segítettek a szaktársaim, tanáraim is. Utóbbiak nemcsak professzorként mutattak utat, hanem példaként is szolgáltak, bizalommal és megértéssel fordulva a kollégákként kezelt hallgatók felé.
Ferencz Márta:
– Ferenc Márta vagyok, idén végzetem a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesteri szakon. Tanulmányaimat 2016-ban kezdtem az egyetemen, ekkor általános közgazdaságtan szakra jelentkeztem. A kötelezően elsajátítandó ismereteken túl, mindig érdekeltek további kutatási témák, így már első éven jelentkeztem a Kari TDK-ra, dr. Oláh Gál Róbert egyetemi adjunktus biztatására, egy háromfős csapatban, ezen dolgozatunk bemutatása által különdíjat kaptunk. Következő évben a 79/2017-es Sürgősségi Kormányrendelet megjelenésének hatására kutatási témámként e rendelet vizsgálatát választottam. Boole algebrai módszerekkel tanulmányoztam, hogy az adott törvény tartalmaz-e ellentmondásokat, illetve felesleges feltételeket. E munkámat a 2018-as Kari Tudományos Diákköri Konferencián mutattam be először, ekkor harmadik díjban részesültem, ezt követően 2019-ben is bemutattam eredményeimet a Sapientián rendezett Kutassunk együtt! konferencián, dolgozatom bekerült a konferenciakötetbe is, ez volt az első tudományos publikációm. E kutatás lezárása után főként a gazdaságpszichológia és a döntéselmélet érdekelt, így a fogyasztói döntések racionalitását kezdtem kutatni az egyetem hallgatói körében. A kutatás egy részét a 2019-es TDK-n mutattam be dr. Sándor Zsolt egyetemi docens támogatásával. Ekkor első díjban és OTDK jelölésben részesültem, 2021 áprilisában pedig az online térben zajlott Országos Tudományos Diákköri Konferencián is szerepelhettem gazdaságpszichológia és döntéselmélet szekcióban. E kutatás bővített változata lett az akkori diplomadolgozatom témája is. Az alapképzés sikeres elvégzését követően 2019-ben iratkoztam be alkalmazott közgazdaságtan és pénzügy mesteri szakra. A képzés időtartama alatt már csak egyszer vettem részt a Kari Tudományos Diákköri Konferencián. 2021-ben mutattam be a disszertációtémámként is választott kutatásomat, amelynek központi eleme két ásványvíz-palackozó vállalat pénzügyi elemzése, illetve alternatív beruházási és finanszírozási formák hatástanulmánya. E kutatásomat ismét első díjjal és OTDK jelöléssel jutalmazták.
Ilkei Klementina Imelda:
– Ilkei Klementina-Imelda vagyok IV. éves végzős Génsebészet szakos hallgató. Mindig érdekelt a biológia, ezen belül a genetika áll a legközelebb hozzám. Így, a pár egyetem közül ahová benyújtottam a jelentkezésem, egyértelmű volt, hogy az egyik a Sapientia EMTE Génsebészet szakja lesz a befutó. Nagy hatással volt rám néhány ember az életemben, akik miatt úgy döntöttem, hogy az egyetemi tanárság lesz az én életutam a kutatás mellett.
Az elmúlt négy év alatt számos tudományos és egyetemi tevékenységben részt vállaltam. Első éves koromban kutatósegéd voltam a Sapientia EMTE, BIBIRIC kutatóintézetében több diáktársammal együtt. Az első szakmai gyakorlatomat Budapesten végeztem az Erasmus+ szakmai mobilitás program keretén belül. Ezt követően 2019-ben egy szaktársammal közösen kutattunk a Kari Tudományos Diákköri Konferenciára, illetve az Erdélyi Tudományos Diákköri Konferenciára. Az ETDK-n különdíjat érdemeltünk ki a dolgozatunkkal és a bemutatónkkal. Ugyanazon év nyarán szintén az Erasmus+ program keretében Magyarországon végeztem a szakmai gyakorlatomat. Szintén ezen a nyáron két hetet az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen voltam, ahol molekuláris méréseket végeztem és proteomika elméletet és gyakorlatot tanultam. A harmadik egyetemi évem alatt körvonalazódott bennem a jelenlegi kutatási témám, amellyel felkerestem dr. Mara Gyöngyvért. Az első perctől támogatott és irányított. Az ő javaslatára jelentkeztem a Balassi Bálint Ösztöndíjprogram – Klebelsberg Kuno Tehetséggondozó Ösztöndíjra, amit végül meg is kaptam. Ezt követően szintén dr. Mara Gyöngyvér javaslatára jelentkeztem a 2020-as Székely Előfutár Ösztöndíjpályázatra. Pályázatomért dicsérő levelet kaptam, amelyben újabb pályázat benyújtására és további kutatásra buzdítottak.
Biró Vivien, Sántha Hanna