Hirdetés

Teljes búcsú

HN-információ
„Teljes búcsú” – ezt lehet nyerni Ferenc pápa csíksomlyói látogatásának alkalmával. Első olvasásra nem igazán értettem, hogy mit is jelent. Reformátusként nem vagyok tisztában ezekkel a kifejezésekkel, holott illene, mert anyai ágon katolikusok a felmenőim. Így aztán gyermekkorom óta járogatok a búcsúba. Kiskoromban az autóbusz ülései között lapítva végighallgattam évente, hogy a térítő protestánsok fölött aratott győzelem emlékére van a búcsú, majd ismét kihúztam magam, amikor édesanyám megnyugtatott, hogy ne izgassam magam, ez már rég volt. Rendszerint a Tolvajos-tetőnél állt meg az autóbusz, és ott került elő a kolbász, szalonna, túró – na meg a bicska. És a pálinka. Aztán idenősültem, és évente akár több búcsúba is eljutok. …Ahol előkerül a kolbász, szalonna, bicska, pálinka. Az egyházi szaknyelv ismeretének hiányában megállapítottam magamnak: ezt jelentheti a teljes búcsú. Az elméletem azonban csúfosan megbukik a pápalátogatás alkalmával: itt ugyanis sok minden előkerülhet, de bicska, pálinka elvileg nem. Akkora szigorúság hál’ istennek mégsem lesz, mint amekkorával ki tudja hány embert elijesztettek az eseménytől, de az teljesen világos, hogy bicskát nem szabad bevinni az elkerített övezetbe. A korán érkező és későn távozó zarándoknak tehát előre gondolnia kell arra, hogy miképpen fog reggelizni és/vagy ebédelni bicska nélkül. Alkoholt sem szabad bevinni az elzárt övezetbe, de valamiért el tudom képzelni, hogy a feles ásványvizes pillepalackban az az áttetsző, enyhén gyöngyöző nedű nem Szentkirályon palackozott folyadék lesz… Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak – tartja a szólás. Ha ezt a „rómait” meg lehetne győzni, hogy Székelyföldön viselkedjen úgy, mint a székelyek, és mise utána a hívek közé telepedve bicskával egye a szalonnát, akkor annál nagyobb szenzáció már nem is kéne idénre… De ne éljük bele magunkat. Érdemes számításba venni és szólni a szomszédnak is, hogy a bicskát a biztonsági kapunál el fogják venni! És az a fránya fémdetektor még akkor is kiszűri, ha zsebkendőbe bugyoláljuk! Nem vagyok biztos benne, hogy tényleg teljes-e a búcsú a jó ízű pálinkás-bicskás falatozás nélkül, de azt tudom, hogy a biztonságiak mit gondolnak erről… Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!