Telik

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 3 perc

Ilyen sarkalatos pontoknál, mint a naptári év vége, hangsúlyosabban éljük meg, hogy telik az idő, pedig maga a rendszer tisztán emberi konstrukció. Mármint az időszámítás, az, ahogy mérjük az időt. Vekkerrel már ritkábban, kiment rég a divatból az apától kapott zsebóra, de van okosóra, sőt, digitális időmérő kijelző a háztartási gépeken, körülöttünk mindenhol.
Láthatjuk jól, hogy telik. Ráncainkon is, ha a tükörbe nézünk, a Facebookon, ha reggel egy pár évvel ezelőtti emlék jelenik meg (jé, ez már öt éve volt?), a születésnapunkon, ha még tartjuk egyáltalán… Közben vigasztaljuk magunkat, hogy ötven az új harminc, mert hát az öregség ma már nem menő, máskor pedig mintha saját magunk hajszolnánk, siettetnénk az időt, hogy teljen. Amikor mindig a jövőre vetjük figyelő szemünket: ha majd befejezzük az egyetemet, ha befödjük a házat, ha lecseréljük az autót, majd nyáron, jövő télen, ha majd kirepülnek a gyermekek, ha nyugdíjba megyünk, majd akkor. S közben eltelik. 
Rendben, előre nézünk, mert előre kell néznünk. És a múltat is szeretjük ám, évente többször is emlékezünk, fejet hajtunk, aztán két évforduló között megint tervezünk, mert haladni kell, előre kell lépni. Nincs is ezzel baj, talán csak akkor, amikor a visszapillantó tükör és a jövő zenéje eltereli a figyelmünket arról, amiben most élünk. A jelen időről. Arról, hogy ma hogyan vagyunk magunkkal, a körülöttünk lévőkkel, a világgal.  
Örülünk a mai napnak? Dolgozunk, pénzt keresünk, pörgünk ezerrel, tudunk-e mégis minőségi időt elkülöníteni magunknak, szeretteinknek? Építünk, de otthon lesz-e az a ház, mire elkészül? Gyermeket nevelünk, de van-e rá időnk, annyi, amennyire igénye lenne? Hányszor mondjuk ki olyan dolgokra, amikről lelkünk mélyén magunk is tudjuk, hogy fontosak, hogy most nincs erre idő?
Az idő rohan, az idő pénz, az idő majd begyógyítja, mindennek megvan az ideje, az idő majd elhozza, kifutunk az időből, és folytathatnánk az idővel kapcsolatos magvas mondások (közhelyek?) sorolását. De minek? Mert igazából a kulcs a mi személyes viszonyuk hozzá: sodródunk-e tehetetlenül az idővel, mint az őszi falevél, vagy megpróbálunk valahogy barátságot ápolni vele, s a nekünk kiszabottal okosan bánni? Spórolni vele, ha kell, és odaajándékozni, amikor úgy érezzük.    

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!