Tavaszelő havának tizenharmadik napján, Kozman Zsolt túratársunk vezetésével, a Csíkszéki EKE hagyományos hóvirág túrájára tartottunk a Bodoki-havasokba, ahol egyelőre még a tél az úr, de lassan átveszi helyét a tavasz, amelynek megjelennek a hírnökei. Túravezetőnk úgy időzítette az indulást, hogy vonattal, autóval egyaránt kényelmesen odaérhessünk Málnásfalu határába, gyalogtúránk kiindulási pontjára. Háromszékről egy kedves túratárs csatlakozott csapatunkhoz, ugyanakkor lelkes fiatalok, meg egy ügyes kisgyermek is bővítették köreinket. A vasúti átjáró szomszédságában kialakított parkolóból indultunk, az erdő vonalát követve, a patak mentén, amelyen átkeltünk, és ezt követően egyből emelkedő szakasszal kezdtük a bemelegítést a kék pont turistajelzést követve. Az agyagos oldalra terített avarszőnyeget friss hótakaró borította, ezért kissé csúszott a meredek terep, de ez nem okozott különösebb gondot, két kisebb pihenő beiktatásával máris elértük Herecz-várának védőárkait, bebocsátást nyerve az egykori erődbe. Mára csak a romjai maradtak a valamikori várnak, kőfalai azért most is jól kivehetők. Túravezetőnk készült ennek történetével, és még egy alaprajzot is magával hozott szemléltetőként. A vár körül felsorakozva felemlegettük azokat a túratársainkat, akik a korábbi évek során szerveztek ide túrát, és most hiányoztak közülünk. Az első komolyabb emelkedőn túljutva már sima terepen, kényelmesen folytathattuk tovább utunkat a hóborította fehér ösvényen, ezüst erdők között, melyeket helyenként rozsdaszínű levelek színesítettek. Szép ez a szakasz, és a hótakarónak köszönhetően sokféle nyomot sikerült szemügyre venni, az erdő lakói mozgásban voltak, medvék, szarvasok, hiúz és nyúl nyomait azonosítottuk. Ahogy felfelé haladtunk, enyhén szemerkélni kezdett az eső, majd a köd egyre jobban betöltötte az erdőt, sejtemessé varázsolva a bükköst. Az útelágazásnál, ahol a tavaly is megpihentünk és ahonnan Kincsás-vára felé a jelzőtábla már csak 300 m-nyi emelkedőt mutatott, rövid szünetet tartottunk. Túravezetőnk kényelmes tempót diktált, mindig figyelt arra, hogy ne legyen megerőltető menetelés, több pihenőt is beiktatott, így kedvünkre fotózhattuk a körülöttünk lévő csodákat. A mezítlábas málnapásztor hóban hagyott nyomai, az ölelkező fák, a manólak, a szépkorú óriások és még számtalan téma kínálkozott utunk során. Az egymásba fonódó fák nagyon különlegesek, úgy kapcsolódnak egymáshoz egy átlós ággal, mint az édesanya, aki gyermekének kezét fogja. Pár évvel ezelőtt egyik túratársam hívta fel a figyelmem ezekre a különös fákra, mára még inkább megerősítést nyert számomra ez a kötelék. Innen újabb emelkedő szakasz következik, melynek felső szakaszán, az út jobb felén az oldalban található a manólak, amelyet ezúttal is meglátogattunk, kipróbáltunk. Pár lépés után el is hagyjuk az erdőrészt és kiérünk egy nagyobb tisztásra, ahonnan Kincsás-várát lehet megközelíteni, ennek aljában hegyi menedék van kialakítva. Csapatunk egy része kis kitérőt tett a várhoz, mások a menedéknél várták be a többieket, mely ezúttal a medvék kíváncsiságát is felkeltette, a bundás négylábúak – egy kisebb és egy nagyobb példány – a lépcsőkön hagyták lábnyomaikat. A köd egyre sűrűbb lett, de így is sikerült rátalálni az időjárás viszontagságaival és elemekkel dacoló, több száz éves, erőt sugárzó bükkfára a köd közepén, amely ezúttal is adott jótékony energiájából. Az utolsó emelkedő szakaszhoz érkeztünk, ezt megmászva felértünk az 1193 m tengerszint feletti magasságban található Bodoki-tetőre. Itt a csúcsélmény mellett egy kellemes meglepetésben volt részem, sepsiszentgyörgyi túratársunk hátizsákja mélyéről születésnapi ajándékot varázsolt elő, amivel itt a hegytetőn köszöntött. Sokat nem időztünk, de mielőtt elindultunk volna lefelé, túravezetőnk elmondta, hogyha nem lenne az átláthatatlan köd, akkor mit lehetne innen látni, s már sorolta is: ha előre nézünk, akkor a Nagy-Murgó látszik, a Baróti-havasok, mögötte a Persány-hegység, ha kicsit balra fordulunk a Kotlát látnánk és még a Besenyői-tó víztükre is feltűnne a távolban. Sárga sáv turistajelzésen folytattuk utunkat, ezen egészen Bálványosfürdőig lehet eljutni, mi azonban a sárga pontot követve Málnás falu felé tartottunk. A Bodoki-tetőt elhagyva fokozatosan ereszkedünk lefelé, gyönyörű fás legelőre érünk. Itt az öreg fák között máskor hóvirágok sokaságával lehet találkozni. Sokan nem láttak esélyt arra, hogy a nagy hóban hóvirágokra leljünk a mai túránk alkalmával, de a reményt mégsem veszítettük el. Emlékeimben volt, hogy hol készültek tavaly a virágos fotók, és „kincskeresésbe” kezdtünk páran, a havat „beretválva” addig kutattunk, amíg elértük a tavasz első hírnökét, aztán a következőt, egy másik bükkfa tövében pedig a többieket. Örömmel töltött el mindannyiunkat a kis virágok látványa, végre egy kis tavasz a hosszúra nyúlt télben. Mivel ebédidőhöz közeledtünk, egy termetes bükkfa tövében letelepedtünk és megebédeltünk, ezután folytattuk a menetelést a ködben, a gyönyörű fás legelőn. Továbbhaladtunk a természetvédelmi övezeten keresztül, aztán az egyik fán valami furcsa dolgot figyelhettünk meg, mintha róka költözött volna a fára. Közelebb érve már tisztábban látszott, hogy nem egy rókafarok lóg a fáról, hanem egy sokkal bizarrabb kép fogadott, elejtett birka darabjai vannak elrejtve a magas fa ágai közé, s találgattuk, hogy medve vagy hiúz tehette. Kicsivel később aztán párját hívogató hiúz hangjára lettünk figyelmesek. Nem kellett sokat gyalogolni innen, hogy elérjük a Henter-mezejét, ahol a köd még jobban besűrűsödött és olyannyira ellehetetlenítette a tájékozódást, hogy csak egy kisebb kerülőt követően sikerült visszatérni a tervezett útvonalra. A helyes útra való csatlakozás örömmel töltött el, nemsokára el is értük az Egrics-követ az úgynevezett Prédikáló-követ, ami jó támpontot nyújt. Tovább már csak lefelé mentünk, egy meredek, erdőkitermelő úton, fiatal erdő között haladtunk, amikor ennek az aljába értünk, s már a ködöt is magunk mögött hagytuk, az oldalban feltűntek a gyönyörű hóvirágok mindannyiunk nagy örömére. Üdék voltak, csokrosan nőttek, a kecses kis virágok mosolyt csaltak az arcunkra. Így a túra végéhez közeledve, hálatelt szívvel elmodhattuk, hogy érdemes volt eljönni, elindulni még akkor is, ha az időjósok nem kecsegtettek túl jó előrejelzéssel. Mire kiegyenesedett a terep és leértünk a patak partjára, már a nap is kisütött és végigsimogatott, amíg megtettük az utolsó kilométereket, amelyekből közel húsz kerekedett ki a mai túránk során. Köszönjük a túravezetőnknek a szervezés felvállalását, a kalauzolást a télből a tavaszba.

Péterffy Ágnes-Katalin, Csíkszereda