tiszta égbolt
Tartsunk világhónapot!
Azonban teljesen megszűnnek a hétköznapok, hiszen szinte minden napra esik valamilyen világnap – állapította meg kissé epésen a minap egyik ismerősöm, amikor épp arról folytattunk magvas eszmecserét, hogy lám, már a házi kedvenceknek is van világnapja. Megvallom őszintén, egészen addig el sem gondolkodtam azon, milyen is lenne a világ, ha minden nap valamilyen ünnepnap lenne – de miután sikerült ezen elmélkednem, rájöttem, gyermekkori álmom valósulna meg. Akkoriban ugyanis azt szerettem volna, ha minden nap vasárnap lett volna, mert olyankor nem kellett iskolába menni, és a család minden tagja egész nap otthon volt. Meg is mondtam az ismerősömnek, részemről ez teljesen rendben van, miért is ne ünnepelhetnének az év bizonyos napján a házi kedvencek gazdái, a nők, a férfiak, a környezetvédők stb., hiszen úgysem érint minden világnap mindenkit, s az éppen nem ünneplők akár dolgozhatnak is. Illetve nyolc napig előtte és utána ki, amikor ráér, köszönthetné az épp ünneplőket. De ismerősöm tovább erősködött: nem lesz ez így jól mégsem, s csak oda lyukadunk ki, hogy „feszt” ünnepelünk valamit, mert egy része az embereknek ünnepel, a másik része pedig köszönt. Még hadovált valamiket az élet természetes rendjéről meg ritmusáról és arról, hogy világnapok ide meg oda, de csak kellenek olyan jeles napok, időszakok az életben, amelyek eltérnek a többitől. Az időszakok hallatán kaptam fel a fejem, hiszen lehetnének például világ-hétvégék – amik nem tévesztendők össze a világvége-napokkal, amik szintén menetrendszerűen jönnek évente kétszer-háromszor –, amikor a sok világnapból kiemelten ünnepelnénk egy bizonyos célcsoportot. De lehetnének akár világhetek, sőt világhónapok is, amik mind megtörnék a világnapok egyhangú ritmusát, és máris helyreállna a világ ama természetes rendje, amiről az ismerősöm beszélt. Most például lehetne jótékonysági és környezetvédelmi világhónap, amikor nemcsak azok jótékonykodnának meg védenék a környezetet, akik mindig is szokták, hanem azok is, akik egyébként nem. Mi az, hogy lehetne?! Most épp az van, csak még senki nem nyilatkoztatta ki. Bebizonyítsam? Tessék csak szétnézni a közösségi oldalakon, és – miért is ne – az újságokban, tévéhíradókban, mert hamar tapasztalni fogják, hogy olyan emberek, akikre egyébként nem jellemző sem a jótékonykodás, sem a környezet védelme, megjelennek mint a rászorulók gyámolítói, gyűjtik a szemetet erdőkről, mezőkről, és ültetik a fát, a virágot mindenhová, ahová csak érik. (S ne tessenek gonoszak lenni, mert nem föltétlenül azokra gondolok, akik aztán jelöltként vagy önjelöltként bemutatkoznak, hanem úgy egyáltalán.) Ez a jótékonysági és környezetvédelmi világhónap természetesen tarthatna akár két hónapot is, a hosszan tartó ünnep egyhangúságát megtörve egy-egy összetartozás-világhétvégével vagy munkahelyteremtő, illetve fiataljaink itthon maradását célzó világhétvégével, amikor nagyszerű versenyeket lehetne szervezni például abból, hogy ki tud szebbet, jobbat, nagyobbat, hangzatosabbat ígérni. Sőt, ezen világhónap keretében le lehetne aszfaltozni néhány útszakaszt, amire mostanig valamiért nem jutott pénz, lehetne járdákat, parkokat, játszótereket építeni, óvodákat és egyéb létesítményeket avatni. Szóval mindegy mit, csak látványos, káprázatos legyen, és a középpontban legyen egy vezéregyéniség, kezdeményező, akinek látványától az adott helyzetben mindenki – de legalábbis nagyon sokan – „pofára esnek”. Akár hazugságversenyeket is lehetne szervezni, ráadásul két kategóriában is, egyrészt összemérhetnék erejüket a versenyzők abban, hogy ki tud a másikról nagyobb képtelenséget állítani, de abban is, hogy ki tudja saját magát minél jobb színben feltüntetni. A nyertesek természetesen élveznék a többiek bizalmát a következő négy évben, mert ilyen programokban dús világhónapot még az élet természetes rendje sem bír el sűrűbben, mint minden szökőévben.
Jánossy Alíz
.jpg)
.jpg)
