tiszta égbolt
szórványos felhőzet
Tanulok a szakiktól
Szomorúan meséltem minap szomszédasszonyomnak a reggeli kávé mellett, hogy valami lett az „aragázzal”, mert már ott tartok, hogy két és fél óra alatt fő meg rajta a lecsó, ami nekem általában 20 perc alatt fütyörészve összejön. Találgattuk, mi lehet a gond, végül arra a következtetésre jutottunk: mese nincs, szerelőt kell hívni! Igen ám, csakhogy már néhányszor megjártam a szerelőkkel, emiatt viszolygok még a gondolatától is, hogy bármelyikkel szóba álljak. Mert ugyebár, mi messze állunk még attól – ami tőlünk nyugatabbra mellesleg már bevált gyakorlat –, hogy az égőcseréhez is szakembert hívnak, sőt ha a macskát le kell hozni a fáról, arra is kihívják a létramászás-jogosítvánnyal rendelkező szakit. Így hát úgy döntöttem, mielőtt bármilyen szakival felvenném a kapcsolatot, előbb megpróbálom magam elhárítani a hibát. Aztán előbb mély lélegzetet vettem, közben átgondoltam, a szakik hogyan is szoktak szerelni, majd egy méretes kulccsal felfegyverkezve hozzáláttam a „munkához”. Ehhez előbb a „butéliát” kellett kicipelni a helyéről, aminek elég jó súlya van, de két káromkodás közt ez is összejött. Mellesleg normál esetben káromkodás nélkül képes vagyok a gázpalackot mozgatni egyik helyről a másikra, de most éppen szereltem, és a szakiktól így láttam, hát nem hagyhattam ki, nehogy ne sikerüljön. Amikor már a konyha közepén volt a palack, előbb megvakargattam a fejem búbját, majd az állam hegyét, aztán a mellkasom közepét, és megállapítottam: előbb a gázcsapot el kell zárni a „butélián”. A sok vakarózás sem szokásom, és csak azért volt, mert így láttam a szakiktól, a szerelésnek pedig sikerülnie kellett. Amikor ezzel is megvoltam, hümmögtem egy sort – ezt is a szakiktól tanultam –, aztán határozott mozdulattal szétcsavaroztam a palackot a „gumislagtól”, ami a gáztűzhellyel összeköti. Aztán megnéztem jobbról, megnéztem balról, közben vakargattam felváltva hol a fejem búbját, hol az állam hegyét, hol a mellkasom közepét, közben fojtott hangon, sziszegve káromkodtam is, mert úgy láttam, a szakik ezt szokták, amikor szerelés közben tanácstalanok. Mivel ezek után kifogytam az ötletekből, újra összeszereltem az egész rendszert, majd nyitottam a gázcsapot, gyújtottam az égőt, ami máris vidáman, nagy lánggal égett. Így más nem maradt hátra, mint elújságolni a szomszédasszonynak: „butéliaszerelésben” vagyok olyan jó, mint a szakik.
Jánossy Alíz
