erős felhőzet
szórványos felhőzet
tiszta égbolt
kevés felhő
Tanuljunk románul!
Nyelveket tanulni öröm – mondják sokan és sokfelé. Elhiszem, bár magam nem vittem túlzásba ezt soha. Az egyik fiam könnyen vette a lapot, mert olyan környezetbe került. Angolszászok társaságába. A másik viszont kissé nehezebben. Magyarok közé Pesten, aztán itthon székelyek körébe. Nem volt könnyű a be-, vissza- vagy összevissza való illeszkedés, hiszen azonnal jelentkezett az a furcsa kényszer, hogy márpedig meg kell tanulni ennek az országnak a nyelvét. Legutóbbi esetben a románt.
A némettel, az angollal nem volt semmi baja, „normális” jegyeket hozott haza, s mi több, előfordult az is, hogy sajátos nyelvi környezetbe kerülvén, jól eligazodott. Ausztriában, Svájcban, Németországban. És Horvátországban is. Szlovákiában nem kellett, mert nem hatolt soha mélyen északra a fiatalember, hogy államnyelvre ott erőst szüksége lett volna.
Hogy kevesebb legyen a gond, elküldtük román szóra, csak ide Almásmezőre (a gyengébbek kedvéért: Bicazu Ardelean), annak is a tanyavilágába, s megkértük a kedves ismerősöket, hogy méltóztassanak csak az államnyelvet használni a lemenőnkkel való társalgásban. Bár annak a családnak a tagjai beszéltek magyarul, tudásukat eltitkolták. Volt eredménye a többszöri ottlétnek, barátságok alakultak ki. A fiam még arra is képes volt, hogy üzleteljen, alkudozzon. Több évszakban, több életszituációban megfordult odaát, volt pásztorok között, kaszálás alkalmával, és járt lakodalomban is. Épp az az időszak zajlik Neamţ megyében is, amikor a legeldugottabb tanyákra is eljut a civilizációs áldások megannyi átka, amikor kérlelhetetlenül ott locsog a küszöbön a fogyasztói társadalom a műanyaggal és a mocsokkal. Így szerzett a gyermek fadézsát, dagasztóteknőt, bajnétot, honvédsisakot, német, magyar és román katonaládát, millpengőt, nikkel százasérméket az ifjú Mihály király mellképével, s még egyéb apróságot.
Szóval meglett nála az a szókincs, ami szükséges bizonyos helyzetekhez. Emlékszem, megkérdezte egy ügylet alkalmával, hogy mi a különbség egy üveg vin spumos és a şampanie között. Mondtam, hogy ég és föld, ami árban is érezhető. Megfelelt egy vin spumos nevű habzóbor is az igazi pezsgő helyett, szomjat oltandó, és ennek a hozadéka volt egy vajköpülő. Aztán a fiatalember sikerrel vette az érettségit – a fránya románt is –, és minap, szeptember elejétől elhúzott az anyaország egyik patinás egyetemére. Ahol előnyére válik a bekebelező állam nyelvén tett vizsga, hiszen az „idegen” és felsőfokú nyelvvizsgának minősül. Nyelveket tudni előny!
A mostani kormányrendelet kimondja, alig másfél-két héttel az iskolakezdés előtt, hogy a derült égből is elő kell venni a román szakos tanárt, nehogy lemaradjanak valamiről, nehogy kimaradjanak valamiből az elemisták. Meg a nagyobbak.
Voltak még hasonló kezdeményezések. Volt a honi tanügyben nyelvi Bábel, amikor megtöltötték a székelyföldi iskolákat Jászvásárból kihelyezett ifjú tanerőkkel. Az átkosban. Sült-románokkal. Lett, ami lett. Nyelvtudás ettől sem. Ma már csak itt-ott emlegetik az anekdotát, amely a K. und K. világából átvedlett tanítóról szól, aki megmondta földrajzórán, hogy „ácsésztá jészté pémintul, s pémintul áré ászké fiszké, s dákö ászké fiszké miské, akkor sz…t ér az egész”.
Mi van, ha nehezen alkalmazható rendeletet hoznak nálunk? A vonat megy tovább. A szükség, az empátia, az ember és ember közti kapcsolat, az élet tanítja a nyelvet, amely előrébb való minden egyébnél. Ehhez pedig maguk az állam polgárai teremtik meg az élhető keretet. Majd. És most is.
Simó Márton
.jpg)
 cm.jpg)