Már megint megreformálták az oktatási rendszert – nincs ebben semmi különös, hiszen így megy ez évtizedek óta. Abban sincs semmi rendkívüli, hogy megint a felszínt kapirgálták meg az újabb szabályokkal, rendelkezésekkel, rendeletekkel, de az alap, a régi „jól bevált” makarenkói, az maradt. Nem áll szándékomban kivesézni az új keretszabályzatot, csupán egyetlen rendelkezésére kívánnék reflektálni, méghozzá arra, hogy „törvényileg” korlátozzák az okostelefonok használatát a tanintézményekben. Magyarán, a diákok nem tarthatják maguknál az okos kütyüiket a tanórák és vizsgák idején, még lehalkított vagy kikapcsolt állapotukban sem, hanem letétbe kell helyezniük egy arra kijelölt helyen. Lehet hozadéka annak, hogy az éppen felnövekvő Z-generációt kizökkentik az okostelefonból nyíló virtuális világukból és megmutatják nekik, hogy van élet a virtualitáson túl is. Kb. ez vezérelte a reformáló korifeusokat, amikor kitalálták ezt az „elmés” intézkedést, és bizonyára nagyon elégedettek voltak magukkal. Ám egy aprócska részletről megfeledkeztek – már megint (!) –, méghozzá a gyermekről, a tanulóról, akit érint ez a rendelkezés. Ők ugyanis az a generáció, akik már eleve beleszülettek a digitális világba, más az életvitelük, másak az információszerzési és tanulási szokásaik, másként viszonyulnak az élet valós és virtuális mozzanataihoz. Mi több, sokkal inkább tudnak határt vonni valós és virtuális között, mint például az én generációm, amelyik csak kapkodja a fejét a sok újdonság láttán. S akkor térjünk vissza az oktatási reformhoz! Mindezeket figyelembe véve és tudva, mi lett volna, ha az okostelefont belekalkulálják az oktatási reformba? Ha például nem az eszköz korlátozásáról és tiltásáról szólna az a reform, hanem keretet adna arra, hogyan lehet azt használni információszerzésre, tanulásra és a kreativitás fejlesztésére?! No, az reform lett volna… Jánossy Alíz