Tanévnyitó és a szépvízi örmények

Bíró István
Becsült olvasási idő: 3 perc

Részt vettem az egyik iskola ünnepélyes tanévnyitóján. Jó volt látni, főként a kis előkészítősök arcán, az izgalmat, kíváncsiságot és a pajkosságot. Talán ők voltak azok, akik a legjobban várták az új tanévet. A felső tagozatosok kevésbé örültek, egyikük meg is jegyezte: „Nem vártam az iskolát, mert olyan matektanárunk van, heeee...” No, de mégis ünnep volt a tanévnyitó, természetesen mindenki a maga módján élte meg. Jómagam csak megfigyelője voltam az eseménynek, amelyről a fanyar anekdota jutott eszembe, amelyben a felcsíki atyafi büszkélkedik nagyothalló komájának:
– Képzeld, komám, egy szép, pirostarka, jól tejelő marhát vettem Szépvízen az örményektől. 
– Jaj, hát nekem György Dénes katonabarátom volt!
– Az az eszed fazeka, nem hallod, hogy örmények és nem György Dénes?!
Szóval egy kicsit ilyen volt a tanévnyitó egyik mozzanata, s ahogy elnéztem, más iskolákban is ott voltak az „örmények” és a „György Dénesek”. Aki idáig eljutott az olvasásban, az joggal kérdezheti: Jó-jó, de miről is van szó egészen pontosan? Arról, hogy a tanévnyitókon jelen voltak a csendőrség és a rendőrség munkatársai is, akik a Belügyminisztérium üzenetét tolmácsolták. Természetesen románul. Érdekes volt a reakció, amikor a csendőrség magyar anyanyelvű tisztjét felkonferálták, és megszólalt románul. Mint mindig, a gyermekek ezúttal is őszinték voltak, de próbáltak uralkodni magukon, ezért nem kacagtak hangosan, csak kuncogtak. A pedagógusok lesütött fejjel hallgatták az üzenetet, míg a szülők duruzsoltak, beszélgettek. Legyen bármilyen szép is, de hogy lehet így célba juttatni üzenetet? Sehogy! A feladat kipipálva, a csendőr elvégezte dolgát – mentségére legyen szólva, a maga nevében magyarul is sikeres tanévet kívánt –, az iskola is eleget tett a kötelességének, de egy biztos: ezzel a két nemzet egy kicsivel sem került közelebb egymáshoz. Amúgy nagy kérdés, hogy miért nem lehet magyarul továbbítani a fővárosból kapott üzenetet. Szerintem lenne rá megoldás. Ha az illetékes nem beszél magyarul, miért nem kérik meg az iskola ügyes, talpraesett romántanárát, hogy fordítson?! S amúgy is, ha jól tudom, a jogok még megilletnek. Azaz járni jár, csak nem jut. Kár „örménynek” és „György Dénesnek” lenni. Több szempontból is: időpocsékolás, kínos pillanatokat okoz mindenkinek, csak a szakadékok mélyülnek és jogok sérülnek. 
– Isten áldjon meg, komám! Hogy vagy?
– Mióta a májammal gond van, elég gyengén.
– Pedighogy egy kicsit jobban vagy!
– Igen, igen, az agyvizem a tegnap is egy kicsit fellobbant.
Akár így is folytatódhatna a két koma beszélgetése, de bizakodó vagyok, és remélem, lesz, aki egyszer csak ellépjen a patikába, hogy gyógyszert vásároljon a májbetegségre és a süketségre, illetve a lobogó agyvíz lehűtésére is. Úgy gondolom, hogyha sikerül a májbetegséget, azaz a nagymájúságot és a süketelést gyógyítani, megfelelő kommunikációval az agyvíz is hűthető. Addig is próbáljunk meg figyelmesek lenni, s ne legyünk a két koma beszédének tárgyai, azaz állatai!
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!