Kasza Imre muzeológus, festő, grafikus, művészeti író szeptember 10-én ünnepelte 65. születésnapját. Lövétén született, Csík­szentkirályon nevelkedett, Csík­szeredában érettségizett, Ko­lozsváron végezte a Ion And­rees­cu Képzőművészeti Főiskolát. A nagyszebeni Brukenthal Múzeum munkatársa volt, majd 1989-ben kivándorolt Svédországba. 1995-ben nyitotta meg a Svéd Gyermekrajz Múzeumot Ulfsrydben, 2003-ban a Magyar Világ Gyermekrajz Múzeumot Budapesten. Csak a beérés ideje biztos címmel 2004-ben megjelent kötetében részben gyermek- és ifjúkoráról vall, az élet dolgairól elmélkedik, így eleve nem a szokványos és már részben megválaszolt kérdéseket tettem fel az ünnepeltnek. Kasza Imre még rendhagyóbban válaszolt: lényegretörően, de sokatmondóan és fordított irányban, így most a válaszokat is fordított sorrendben közöljük, természetesen a hozzájuk tartozó kérdésekkel együtt. – Találkozott már az örökkévalósággal? – Magában az örökkévalóságban létezem. – Mit takar a Világ Gyermekrajz Múzeum megnevezés? Hogyan született meg? – Magyar világ számomra a föld bármelyik pontja, ahol magyar él, és ott, ahol van magyar gyerek és gyerekrajz, szeretném, hogy része legyen a gyűjteménynek. Ez a gyűjtemény változna idővel múzeummá. – Úgy látom, a saját gyerekeim rajzaiból kiindulva, mintha ők lennének a titkok, és a lényeg igazi birtokosai. Valóban így van ez? Mit mondanak az Ön számára a gyerekrajzok? Tudom, sokan, sokféleképpen elemzik és értelmezik a gyermekek rajzait. Valóban elemezgetni kell őket, s általuk meglesni a gyerek érzéseit? – Szerintem mindnyájan a titok és a lényeg birtokosai vagyunk – azonban a gyerekek ennek tudatában vannak. Úgy gondolom, hogy a gyerekrajzok megszületését lehetővé kell tenni: tisztaságuk és őszinteségük tart tükröt a világnak. Jézus is azt mondta, legyetek olyanok, mint a gyerekek. A gyerekek érzéseit nem kell meglesni – ők nem rejtik véka alá. Azt a felnőttek teszik. Amikor valaki elveszíti őszinteségét – felnőtté válik. – Melyik volt eddigi életének a legjobb döntése? És a legrosszabb? – Mindig a legjobb döntést hoztam – hiszen itt vagyok. – Születésnapi beszélgetéseim rendszerint mini-életútinterjúk, mert gyakran olyan személyek szólalnak meg, akiknek munkássága ismert – élete kevésbé. Az Ön esetében, bár túlságosan részletes életrajzot nem találtam, valamelyest beszél/elmélkedik életéről a megjelent kötetekben, így most nem kérem öntől, hogy mesélje el például, hogy milyen balesetek érték, de szeretném, ha az olvasók megtudhatnák, ki ma Kasza Imre? Hol él? Hogyan él? Hol van otthon? (Hoppá, látom, már erre is válaszolt csaknem harminc éve, írván, hogy „Haladjunk nyugodtan, mindig csak előre. Az út hazavezet.” Ma is így látja?) Megvan még a csíkszentkirályi birtok, a gazos udvar? Jár haza? – Megvan a gazos udvar – a testvérem munkálkodik a kertben. Mindig ott, ahol vagyok, ott vagyok otthon. Tudatosan próbálok élni – szuszogni – a természet lágy ölén, ahogy a költő is fogalmazott, mindig ott élek, ahol vagyok – az lehet erdő, mező, falu, város.... ma ugyanaz a Kasza Imre vagyok, mint a tegnap, vagy holnap – mindig lesem az alkalmat, hogy kifejeződjön látásmódom, gondolatom, szerényen, csendben fejlődjek, haladjak, akár az idő... Én is azon munkálkodom, hogy megismerjem az életemet – ezt maga a munkásságom valósítja meg. – Egyáltalán, hogyan találkozott az alkotással? Megfogható ez a pillanat az életében? – Az alkotás találkozik velem – felhasznál a mű létrehozásához –, így megfoghatóvá válik a pillanat. – Kb. másfél éve lehetett, hogy a csíkszentkirályi temetőben sétáltam, egy riportutam vezetett oda: a szociális munkásokat fotózta a fényképész kollégám, és rábukkantam a szülei sírjára. Rögtön láttam, hogy nem átlagemberek nyugszanak ott – lefényképeztem, aztán otthon, a neten néztem utána, hogy kiket is rejt a hant. Ekkor figyeltem fel Kasza Izsó Anna nevére… Mi az, amit az édesanyjától kapott? Az „alkotni jó” érzést? – Édesanyámtól kaptam az életet – melyet nagycsaládba helyezett –, ez jó tanítómester az életben. – Mire gondolt 65. születésnapján? Sok ez vagy kevés? Jól telt, ami eltelt? – 65. Van, akinek sok, van, akinek kevés – nekem maga a végtelenség. – Az élet, ami nagyon jól telt, ez a legjobb dolog – a semmi, az a legrosszabb. Daczó Katalin