A KALOT Egyesület által működtetett Olvasóklubbal együttműködve havonta egy alkalommal egy-egy szépirodalmi művet ajánlunk olvasóink figyelmébe. A klub tagjai többnyire kortárs magyar és világirodalmi műveket olvasnak és vitatnak meg szakértők vezetésével. Ma Vida Gábor Ahol az ő lelke című kötetét ajánlja Orbán Zsuzsa. ki ezt a regényt elolvassa, soha többet nem fog ugyanúgy nézni a kolozsvári Mátyás-szoborra. Sem az utcákra, terekre. A Nyehóra (New York kávéházra) sem, bár azt inkább Tompa Andreának köszönhetjük. Vida Gábor saját bevallása szerint nem posztmodern író. Történeteket szeret mondani, amelyeknek van elejük, közepük és végük. Ez a regény mégis posztmodern. Önreflexív és sok korábbi hagyomány megszólal benne. Saját (meghiúsult) keletkezéstörténetéből vagy annak mellékágaként bontakozik ki, hiszen az apa, Werner Sándor memoárjának első mondatával kezdődik, majd így folytatódik: „Ezzel a mondattal kezdődik Werner Sándor emlékirata, véget is ér, nem is tud effélét írni.” Az olvasó azonban nem érezheti becsapottnak magát. A regény előszava – erre utalnak a kurzív betűk, az egyes szám, első személyű elbeszélő, az is előfordulhat azonban, hogy ez már maga a regény – így kezdődik: „Nem tudom kezdődhet-e azzal egy történet, hogy 1918. december 24-én őfelsége Ferdinánd román király (Viktor Albert Meinhardt von Hohenzollern-Sigmaringen) rosszul felszerelt, toprongyos hadserege ellenállást nem tapasztalva bevonult a legnagyobb magyar király szülővárosába, Kolozsvárra, és a románok azóta is bent vannak. A mondat első része bizonytalanság, a második ma már történelem, a harmadikat megszoktuk. Királyok pedig nincsenek.” Ilyen gyönyörűen szerkesztett dekonstrukció után az olvasó nem várhat kerek történetet, megfogalmazható tanulságokat. És szerencsére nem is kapunk belőlük. Történelmi regény, családregény, kalandregény, de igazából egyik sem. Háborús regény, Trianon-regény, de nem harcolnak benne. Történet-töredékeket olvasunk, amelyeknek cselekménye többször elindul, mint Mátyás király a szobor talapzatáról a legenda szerint (legtöbbször az éj leple alatt), de aztán nem történik semmi számottevő. Bárhova is kerülnek a szereplők – Európa, Amerika, Afrika –, a hazatérés irányát mindig az mutatja, hogy hol az ő (a hazatérni akaró) lelke. Egy dolog biztos, ebben a regényben a nők mindig kifele tartanak a történetből. Az olvasóklub támogatója Hargita Megye Tanácsa és a Communitas Alapítvány.