A ház, amely ma a szövőház szerepét tölti be, Izsák Zita nagymamájának öröksége. A falakon függő fényképek nem pusztán dekorációk, hanem egy letűnt világ tanúi is. Az egyik képen a nagymama és két falubeli asszony látható, utolsó közös munkájuk mellett. 

– Gyermekkoromban is ide volt felszerelve a szövőszék, itt engedte, hogy szőjünk, és ezzel meg is szerettette velünk a kézimunkát

– idézi fel Zita.

Az épület története több generáción ível át. A nagymama nagyapja építette, majd az 1950-es években alakították át mai formájára, amikor a család bővülése új tereket követelt. A korábbi, kisebb ház anyagát nem hagyták veszni: beépítették az új szerkezetbe, mintegy fizikai értelemben is továbbörökítve a múltat.
A családi emlékezet azonban nemcsak a falakban él. Zita felmenőinek története földrészeken ível át: az üknagyapa, Jankó bá az 1800-as évek végén Észak-Amerikában járt, dédszülei Argentínában dolgoztak, dédnagymamája pedig Pennsylvaniában, New Castle-ben született. A család egy része végül ott maradt, mások hazatértek, sorsuk töredékeit ma levelekben, fényképekben és tárgyakban őrzik.
Zita nagymamája, aki 1929. szeptember 13-án született az argentin Rosario városában, mindössze kétéves volt, amikor édesanyjával hazatért Muzsnába. Élete nagy részét már itt élte le, miközben történetében tovább élt a távoli világok emléke.

A döntés súlya

A ház sorsa egy időben bizonytalanná vált. A család veszteségei – Zita édesapjának és nagybátyjának halála – után felmerült az eladás lehetősége. A döntés azonban végül más irányt vett.

– Nagyon sajnáltam volna, ha eladjuk, hiszen kiszámoltuk, hogy egy fél kocsit se tudnánk venni belőle, miközben az őseink a tengeren túlra mentek dolgozni azért, hogy felépítsék ezt a bennvalót

– fogalmaz Zita.
A rokonok lemondtak részükről, így az épület az ő tulajdonába került. Ezzel egy örökség megőrzésének felelőssége is rá hárult.

Közösségben gondolkodva

A ház új szerepének kialakítása nem egyéni, hanem közösségi folyamat eredménye volt. Zita együttműködésbe kezdett a Székelymuzsnai Nők Egyesületével, amelynek elnöke Karsai Kinga. A közös munkával nemcsak a kézművestudás mélyült el, hanem egy új funkció is körvonalazódott. 

– Arra gondoltunk, hogy méltó helye lehetne itt a szövőháznak

– mondja Zita.
A ház nem illeszthető be a klasszikus tájház kategóriájába, hiszen építészeti karaktere kevert, különböző hatások – köztük a szász építészet nyomai – érezhetők rajta. Mégis éppen ez a sokrétegűség teszi alkalmassá arra, hogy élő, alakuló térként működjön. A Via Transilvanica közelsége különös helyzetet teremt: a zarándokok gyakran betérnek, időt töltenek itt, kapcsolatba lépnek a hellyel. A ház így nemcsak a múlt, hanem a jelen találkozási pontjává is válik.

Idő és tér ritmusa

A szövőház használata az évszakok ritmusához igazodik. 

– Van egy másik termünk, egy közösségi házunk, ahová összegyűlünk télen, fűtés szempontjából az alkalmasabb, itt inkább nyári időszakban vagyunk

– mondja Kinga. A két tér egymást kiegészítve biztosítja a közösségi élet folytonosságát: a szövőház inkább a nyári, nyitott időszak színtere, míg a téli hónapokban a falu másik közösségi tere veszi át szerepét.
A szövés, amely egykor a mindennapi élet természetes része volt, mára részben feledésbe merült. 

– Sajnos odakerültünk, hogy nem volt a faluban olyan asszony, aki ki tudta számolni az anyagszükségletet, a felvetéstől a befogásig ismerte a szövés teljes folyamatát

– hangzik el a beszélgetés során. Szerencsére Kinga elvégzett egy kétéves képzést, és a tudást hazavitte a faluba.
A muzsnai ötnyüstös szövőszék használata különösen nagy szakértelmet igényel. Nem a szövés nehéz, hanem felvetni a vetüléket és befogni a nyüstbe meg a bordába. Két-három napi munka csak az előkészítés, mondják. A tanulás így nemcsak technikai, hanem türelmi gyakorlat is, amelyben a kitartás legalább olyan fontos, mint a tudás. A muzsnai „oszlopos” szövetmintát újra felfedezték. A színek beszédesek: a lila például az egykori „amerikás” családok kiváltsága volt.

Viselet és identitás

A nőegylet munkájának egyik fontos hozadéka a helyi viselet újraélesztése. Karsai Kinga visszaemlékezése jól érzékelteti a folyamat kezdetét: 

– 2012-ben már elkezdtünk foglalkozni a székely viseletekkel, 2013-ban volt egy kiállításunk, amelyre összeszedtük a helyi viseleteket, és akkor szembesültünk azzal, hogy milyen színes és gazdag. Akkor kezdtünk tudatosan foglalkozni vele, majd pályázatot írtunk a megyei tanácshoz, először szövetekre pályáztunk, felkutattunk egy szövőnőt, aki hajlandó volt leszőni a muzsnai mintát, és megvarrni a ruhákat. Újra divatba hoztuk a székely ruhát, hiszen a mi hatásunkra sokaké előkerült, csináltattak újat is, és most már meglepően sokan öltöznek be ünnepekkor

– mondja a nőegylet elnöke.

Tárgyak és jelentések

A ház belső terei rétegezett jelentéshálóként működnek. A tisztaszoba vetett ágya, a szövőszoba két régi szövőszéke és a százéves festett ládák mind-mind egy-egy történetet hordoznak. Az egyik láda egy visszavásárolt darab, a másik pedig Zita dédnagymamájának menyasszonyi ládája, amely váratlanul került vissza a családhoz.