Hargita megyei kispapokat szentelt diakónusokká Kovács Gergely érsek Gyulafehérváron. A szertartáson jelen voltak a szeminárium elöljárói, tanárai, a szentelendők plébánosai, családtagjai, papok, valamint a főegyházmegye nyugalmazott érseke és segédpüspöke. Kovács Gergely érsek május 15-én ünnepi szentmise keretében diakónussá szentelt hat kispapot, a gyergyócsomafalvi Baróti Tibort, a csíkszenttamási Biró Károlyt, a csíkszentdomokosi Bőjte Csongort, a csíktaplocai Kerekes Péter-Miklóst, a borszéki Mazai Tihamért és a hidegségi Timár Józsefet. A szertartáson jelen voltak a gyulafehérvári szeminárium elöljárói, tanárai, a szentelendők plébánosai, családtagjai, papok, valamint a főegyházmegye nyugalmazott érseke és segédpüspöke. A diakonátus eredetét az ApCsel 6,1–6-ra szokták visszavezetni: ott olvasható, hogy az apostolok hét férfit kézrátétellel fölszenteltek az asztal szolgálatára, ami karitatív szolgálatot jelent. Ma a diakónus inkább liturgikus szolgálatot végez, keresztelhet, áldoztathat, igét hirdethet. A II. vatikáni zsinat után a diakonátusra vonatkozó szemlélet is megújult. Erre utalt homíliájában Kovács Gergely érsek, amikor a sajátos diakónusi karizmáról beszélt, amit nem is olyan könnyű megélni. A diakónus a szolgálat őre az egyházban: az ige, az oltár, a szegények szolgálata. A hivatás nemcsak az egyéné, hanem Isten népéé, Isten népével együtt kell azt megélni.

HN-információ