Szimfonikus rock és tűzijáték

A Szent István-napi ünnepség alkalmából klasszikus magyar rockdalok szimfonikus átdolgozásaival tér vissza Székelyudvarhelyre a Kolozsvári Magyar Opera. Vadonatúj produkciójuknak, a Magyar Rock Szimfonik című nagykoncertjüknek a kolozsvári premier után ez lesz az első állomása.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Szimfonikus rock és tűzijáték
Hangulatkeltő előzetes a Magyar Opera fellépéséről. Mi is az a Magyar Rock Szimfonik? Fotó: Hodgyai István

Székelyudvarhely évek óta méltóképp igyekszik megünnepelni augusztus 20-át, a magyar államalapítás és az államalapító Szent István király napját. Idén ismét a Kolozsvári Magyar Opera fellépése lesz az esemény fénypontja, a társulat 2019-ben világslágerek elektro-szimfonikus átdolgozásaival vendégszerepelt a városban, ezúttal a magyar rockzene legendás dalait hallhatja a közönség vokál-szimfonikus hangzással a Márton Áron téren. 
TegSSza városházán Szép Gyula zenepedagógus, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója és Kondrát Csaba, a darab hangszerelője és zenei rendezője beszélt a különleges produkcióról, amelynek a múlt hónapban volt a bemutatója, mindkét kolozsvári koncert nagy sikert aratott. 
Szép Gyula, aki szívesen tér vissza Udvarhelyre, hiszen – mint mondta – itt kezdte pályafutását, örömmel fogadta a helyi önkormányzat meghívását. Reméli, hogy az augusztus 20-i koncert jó felütése lesz egy hosszú távú együttműködésnek. Ugyanis a Kolozsvári Magyar Opera kötelességének tartja, hogy játsszanak ott, ahol magyar közösség van. Bár a székelyföldi városok közül egyedül Csíkszereda képes operát is befogadni, a Magyar Rock Szimfonikhoz hasonló produkciók alkalmasak erre a célra. 
Elhangzott az is, hogy igencsak széles a társulat repertoárja és a Magyar Rock Szimfonik még színesebbé tette azt. A koncerten olyan előadók és zenekarok dalai hangzanak el, mint a Beatrice, Bikini, Deák Bill Gyula, Edda Művek, Hobo Blues Band, Karthago, Korál, Locomotiv Gt, Lord, Omega, Piramis és Varga Miklós, mindezek egy félszáz tagú szimfonikus zenekar előadásában. 
Kondrát Csaba zenei rendező szerint az udvarhelyiek nagyon ütőképes előadásra számíthatnak, amit bár beltérre szántak, ott is játszották eddig, most átdolgozzák szabadtérre is. A Márton Áron téren nagy élmény volt számára a pár évvel ezelőtti fellépés, ugyanis szerinte a Patkó érdekes helyszín mindenféle szempontból. Még azt is előrebocsátotta, hogy terveik szerint a közönséget is megénekeltetik majd. 
Zörgő Noémi, a pol­gár­mesteri hivatal szóvivője végül hozzátette az elmondottakhoz, hogy hagyományos módon minden évben Szent István napja előtt, augusztus 19-én ünnepli a város azokat a házaspárokat, akik az év folyamán ezüst-, arany- vagy gyémántlakodalmu­kat ülik. A házaspárok augusztus 4-ig jelentkezhetnek a 0266–218383-as telefonszámon. Másnap, augusztus 20-án az új búzából készült kenyér megáldásával kezdődik az ünnepség, majd fellép a Boróka Néptáncegyüttes. Ezt követően, este 8 órakor kezdődik a Magyar Rock Szimfonik koncertelőadás, amelyet tűzijáték követ.
 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!