borús égbolt
Szigorú tekintet
Hirtelen ment el, alig volt 51 esztendős. Fiatalabb volt, mint én most. Mikor megismertem, idősnek tűnt számomra. A laphoz huszonvalahány évesen kerültem, egyedül voltam az akkor ridegnek tűnő Csíkszeredában, s a helyiek a nem csíki hangsúlyomon mosolyogtak. Ugyanúgy, mint mikor első osztályos koromban, hévízi iskolánkban megjelent két új osztálytársunk: furán, teltebben ejtették a magánhangzókat. Azzal vigasztalt, hogy Csíkot nem lehet megszokni, de bele lehet törődni abba, hogy nem lehet megszokni. Bizonyára tudta, mit beszél, mert ő is jövevény volt – Szováta környékéről jött – s a felesége is – aki Gyergyó vidékéről érkezett. Később rájöttem, hogy vigasza vicces volt, mert igenis, Csíkszereda jó hely. Gyermekeink már csíkiak, akárcsak az ő gyermekei, unokái. Ő vett pártfogásába, mikor a szerkesztőségbe kerültem. Nem tudom, hogy főnöki sugallatra vagy szerencsétlenségemet látva vett szárnyai alá. Ő adta az első témákat és ő gondozta a kézirataimat. Ő biztatott, ő dicsért vagy ő dorongolt le. Ő tette az asztalomra az első, cséplőgép nagyságú, talán keletnémet gyártmányú írógépet, mondván, hogy ezt a jótettét majd említsem meg emlékirataimban. A nincstelen világban ő volt az, aki ismeretségét latba vetve gázkályhát szerzett frissen kiutalt lakásom konyhájába, az ő autójával vittük haza a boltból, s az ő ismerőse is szerelte fel. Olykor az volt az érzésem, hogy távol lévő apám helyett apámmá lett. Mikor udvaroltam, választottamat is lányának tekintette, s feleségével együtt készítette fel az újságírófeleség nem túl rózsás, sem irigylésre méltó szerepére. Tereputakra gyakran mentünk együtt, megismertette velem a megye nagy részét, vagy rábízott a terepező, vidékjáró újságírók gondjaira, hogy avassanak be az anyaggyűjtés, az alanyok megkeresése, a falusi kocsmázás rejtelmeibe, hazatérve pedig mindig alaposan kikérdezett, számon kérte a látottakat, hallottakat, s arra is figyelt, hogy az élmények írásaimban is tükröződjenek. S esti, éjszakai nyomdai szolgálatok után gyakran nála kötöttünk ki, hogy köményessel, valami falnivalóval oldjuk a nap közben felgyülemlett feszültséget. Hétvégeken pedig gyakran beültetett autójába és az erdőt jártuk, gombásztunk, szalonnát sütöttünk.
Huszonöt éve annak, hogy karácsonykor kaptuk a hírt: mentorom hirtelen elment. Annyi embert temetésen ritkán láttam, mint amennyien őt búcsúztatták. Rá egy évre a család által tett alapítvány az ő szellemében dolgozó alkotó újságírókat díjazta. 2007-ben jómagam is részesültem a díjban, György Attilával együtt. Tegnap este Simó Márton kollégánk és Zsigmond Attila rendező-operatőr részesült az elismerésben a székelyudvarhelyi Küküllő Szállóban szervezett jubileumi ünnepségen.
A szerkesztőségi folyosón bronzplakett őrzi emlékét. Nagy Ödön alkotásán fürkész, ha úgy tetszik: szigorú tekintettel nézi, mi zajlik hajdani redakciójában, s a szája sarkában lappangó mosoly biztat arra, hogy ne térjünk le az általa is kiszabott útról.
Alig volt 51 éves, amikor hirtelen elment Bálint András.
Sarány István
