Hirdetés

Szép ajándék

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc

Sokáig törtem a fejem azon, hogy december kezdetén miről lenne illő írnom. Hogy kell-e fújni másokkal együtt azt a rezet, ami a mindennapi közvitákat illeti, vagy megengedhetem magamnak, hogy a halandóság kicsiny zubbonyát a nyakamba húzzam, és az advent megtartóztató, türelmes magatartásával hangolódjak az ajándékozásra. Nos, az utóbbi nem teljesen jött össze, de nem is marad el ebből a véleményanyagból. A Sétatéren járva jöttem rá, hogy miért. 
A fejlődés nagy árat tud követelni, hogyha nem alapos kiszámítottsággal és a lehető legemberségesebb módon akarják elérni azt. Ez sajnos nem egy célzott vád, sokkal inkább káros jelenség, amivel csak okosan és a jóakaratot előbányászva lehet felvenni a küzdelmet. Ehhez meg bármennyire nehéz, nem polgármesternek, képviselőnek, vállalattulajdonosnak, hanem halandó embernek kell lenni. A halandó ember pedig nem a más baját keresi, nem ízlik neki az importparadicsom, nem betonsétánnyal akarja körbeburkolni magát. Helyet kap az életében a sár, a piszok, a formátlan zöldség és gyümölcs, megengedi a gyerekének, hogy összekoszolja magát, és nem akar olyant, ami másnak káros. Legalább az őseink – akikre oly nagy beccsel emlékezünk, amikor fel kell venni az atillát vagy kutyanyelv-nyakkendőt – ezt hitték. Mert a természettel való kapcsolata tette s teszi emberré az embert, nem a felette való uralkodás és értékeinek a felélése.


Hirdetés


A Sétatér élő felülete hosszú évek óta rámegy a hasznos felületek létrehozására. Egy időben a járdák, most a játszótér megnövekedett felülete fojtja vissza a talajba az életet. A „mindent is telibe aszfaltozásnak” vagy „legumiszőnyegezésnek” megvannak az előnyei – ha csak a szavazókat akarnám hülyíteni, azt írnám, hogy botorkálás nélkül lehet közlekedni a járdán –, ültetünk pár csemetét, hogy legyen meg az elegendő zöldövezet, a gyerek meg legalább puhára esik, ha elesik a játszótéren, ami így biztonságosabb. A betonnál bizonyára igen.
A székelyudvarhelyi Sétatér ellen követtek már el ennél vérlázítóbb, a közösségnek és a fiataloknak állítólag hasznos fejlesztéseket. Csak amíg vannak fiatalok, akik még hajlandóak az urnák elé menni és nem más ország államkasszájába fizetik az adót, érdemes lenne kicsit okosabban fejleszteni talpuk alól a jövőt. Mert az Isten is őrizze azt a gyermeket, aki egész gyerekkorát csutkára metszett hársok, platánok és formásra nyírt bokrok között, beton- és aszfaltrengetegben tölti. Ez lehet, hogy működik a „fejlettebb” országokban, ahol dübörög a gazdaság és a termelés, de hadd ne kelljen minden áron lemondani arról a kicsi, életeken át óvott, minden tavasszal új reménnyel életre kelő környezetről, amit meleg szívvel nevezünk otthonunknak. 
Mert ennek a sok fejlődésnek és fejlesztésnek az áldozatát, súlyát és következményét elsősorban nem mi, hanem gyerekeink és unokáink fogják a vállukon cipelni, az összes hasznos hozadékával és javítási költségével együtt. Holott lássuk be, így decemberben sem lehetne szebb ajándékot adni senkinek egy biztonságos és egészséges jövő lehetőségénél, ahol még jó íze van a formátlan gyümölcsnek és fűből lehet felvenni a gesztenyét.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!