Szingapúrt gazdagsága, gyors gazdasági fejlődése alapján az ázsiai kistigrisek között tartják számon, noha nevének jelentése: Az oroszlánok városa. A sors úgy hozta, hogy filmezéseim során vagy fél tucatszor megfordultam a városállamban. Egyik legemlékezetesebb kintlétem 2012-ben, augusztus 20-ára esett, s feleségemmel együtt kaptunk meghívást az ünnepi rendezvényre. [caption id="attachment_93553" align="aligncenter" width="1920"] Fotó: Csermák Zoltán[/caption] Végleg letelepedni vagy állampolgárságot szerezni Szingapúrban szinte lehetetlen, viszont a szorgos kezű munkást, a felkészült szakembert szívesen látják. A magyarok is felfedezték az ázsiai paradicsomot, a nagykövetség akkortájt mintegy 120-150 itt élő honfitársunkról tudott. Közöttük szép számmal voltak diákok, akik fél évig vagy hosszabb ideig tanultak az egyetemeken, sokan dolgoztak kutatóintézetekben és multinacionális vállalatoknál, ban­kokban és pénzintézetekben. De találkoztunk magyarokkal, akik több mint fél évszázada települtek le e földön. Talán a haza messzesége is hozzájárult ahhoz, hogy a sokszínű magyar kolónia igen összetartó, az évek alatt nemes hagyománnyá vált a közös részvétel a nemzeti ünnepeken. Szingapúrban egy új fogalommal: „a piknikünneppel” ismerkedhettünk meg: Szent István napján a résztvevők kis kosárral érkeztek, minden kötöttség nélkül a szabadban, az elegancia mellőzésével tették széppé a jeles napot. A hűtőtáskából a szendvicsek és magyar sütemények mellett helyi sör és magyar bor is előkerült. Igazi baráti találkozónak lehettünk tanúi, a férfiak meghányták-vetették az élet dolgait, a nők hölgykoszorúban cserélték ki a fontosabb és kevésbé lényeges híreiket, megbeszélték a gyermeknevelést és az iskoláztatás kérdéseit. Korosztálytól függetlenül kötelező volt a tegeződés, később néhány korábbi ismerős is befutott. Az évben – talán Schmitt Pál előző heti ottléte miatt – kevesebben vettek részt az ünnepen, de így is legalább harmincan töltötték együtt délutánjukat a tengerparti parkban. Igen, a messzi távolban a gyakran változó kis közösség kohéziós erejét is erősíti az együttlét. A frissen érkezettek egy európaitól különböző világban ereszthettek így könnyebben gyökeret, az élet mindennapjait megkönnyítő információkhoz juthattak. A hivatalos találkozók csupán keretet adtak a közösség életének. Ennek nyomán baráti társaságok születtek, így a nagyobb közösségen belül kisebbek is kialakultak; gyakoriakká váltak a kirándulások, a gyerekzsúrok, a sörözések. A törzslakók is mindenképpen nyertek e „vérfrissítéssel”, a viszonylag zárt közösség is színesedett. Közben telt az idő, a kisgyerekesek bontottak először asztalt, legtöbben az „október 23-i viszontlátásra” szavakkal búcsúztak egymástól. Csermák Zoltán