borús égbolt
Szemét ügyek
Nem igazán van szomorúbb időszaka az évnek a tél végénél, amikor olvad a hó, de még nem süt eleget a nap ahhoz, hogy jó hangulatba kerüljünk. De nemcsak a napsütés hiánya miatt lehangoló ez az időszak, hanem főleg amiatt, hogy az olvadó hó alól előbukkan a tél alatt felgyűlt szemét. Ekkor várja az ember, hogy jöjjön már a március, amikor rendszerint elkezdődik a városi nagytakarítás. Nem tudom, hogy a többséget mennyire zavarja a szemét, de a jelek szerint nem sokakat. Milyen szomorú látvány a jégzajlás után a folyópar-
tokon felgyülemlett eszméletlen mennyiségű szemét! Az ország legnagyobb folyói ebből a megyéből erednek, tehát csak magunkat vádolhatjuk a hanyagsággal. De a kérdéssel foglalkozó intézmények aktivitása vagy passzivitása(?) sem ad okot túl nagy bizakodásra. Tudták, hogy 2016-ban a Hargita megyében összegyűjtött hulladéknak csupán 6-7 százaléka került újrahasznosításra? Döbbenetesen alacsony ez a szám, és próbálom elhessegetni a „felháborító” gondolatot, hogy Svédország például annyira élen jár az újrahasznosításban, hogy már importálniuk kell a szemetet. Mindeközben Hargita megyében egy extrém nagy beruházás eredményeként megépült a regionális hulladéktározó, aztán paradoxon: nincs működtetője. Nyilván nehéz olyan cég(ek)et találni, amelyek nem látnak kockázatot egy ilyen méretű szolgáltatásban, és itt még csak nem is feltétlenül újrahasznosításról, hanem csak tárolásról, szállításról folyik a vita. Minden oldalon hiányosságokkal találjuk magunkat szemben, valahogy a szemetet sem a magánember, sem a közhivatal, sem a vállalkozó nem érzi a magáénak. De első lépésként mi, egyszerű emberek, megmutathatnánk, hogy szükségünk van erre, környezettudatosan szabadulnánk meg a szeméttől. Meg kell tanulnunk erőforrásként tekinteni a hulladékra, mert ezzel csökken a szemét mennyisége és a környezetszennyezés mértéke. Ráadásul energiát spórolhatunk vele.
Márk Boglárka
