borús égbolt
Szelektív
Elsőként a szemétgyűjtés jelzőjeként ugrik be a címül írt szó, holott gyakran szelektív a hallásunk, a memóriánk és szelektívek a történelmi ismereteink is. Mindez tetten érhető az utóbbi napok rendkívüli (?!) történéseit bemutató híradások alá kanyarított kommentekből. De mi is történt a napokban? Katalóniában népszavazást tartottak, Las Vegasban ámokfutó gyilkolt, Szászfenesen református templomot avattak, FCSB–Sepsi focimérkőzés volt Brassóban, Kárpátalján a Vereckei-hágóban álló magyar emlékművet felrobbantani szándékozó ukrán bűnbandát vettek őrizetbe, s a Kolozsvári Román Opera egyik előadásán a müezzin színpadi énekét a nézőtéren felcsendülő román himnusz nyomta el.
Hogy mi a közös ezekben az eseményekben az időbeli közelség mellett? A hazai magyar kommentelők megnyilvánulásai. Valamennyi hírhez sok megjegyzést fűztek, mindenkinek mindenről van véleménye, s ez a vélemény nagyon markáns, ellenmondást nem tűrő. Legtöbbször meg fellebbezhetetlen szentencia.
A katalóniai népszavazás kapcsán borítékolható, hogy mit és miként kommentelnek a kommentelők, magyar vagy román etnikai hovatartozásuk függvényében, gyakran párhuzamot vonva a hazai helyzettel, a román–magyar ellentéttel és a Székelyföld autonómiatörekvéseinek kérdésével. A Las Vegas-i tragédia kapcsán nem különülnek el etnikai alapon a kommentek, s a menekültáradat keltette iszlámellenesség sem föltétlenül téma ebben az esetben – bár egy szélsőséges iszlám szervezet vállalta a merényletet –, mert az elkövető személye nem fér bele ebbe a klisébe. A brassói focimeccs etnikai indulatokat váltott ki, a Sepsi játékosait és szurkolóit a határon túl szeretnék látni az ex-Steaua ultrái, válaszként pedig egy kis ria-ria-Hungária csendült fel a szentgyörgyi szurkolók széksoraiban. Úgy tesznek a felek szurkolói, mintha nemzetközi meccset játszanának, nem egy román bajnoki mérkőzést. A kommenteket sem a „szeressük-egymást-gyerekek” szellemében fogalmazták meg, a focitudás eltörpül a vélt vagy valós történelmi viták mellett, a prímet a ki volt itt előbb?, ki igázott le kit?, ki kinek a területét foglalta el? kérdések tisztázása viszi. A Vereckei-hágón a magyarok bejövetele emlékére állított emlékmű felrobbantási kísérlete ugyancsak a történelmi elsőbbség kérdését vetette fel, s a vita szabad teret engedett az indulatoknak. Sajnálom, hogy az ukrán kommenteket nem értem – még csak el sem tudom olvasni azokat! –, de ez az én hiányosságom, nem a más hibája.
A Kolozsvári Román Operában történtek, illetve az ahhoz fűzött magyar kommentek azonban sokkal tanulságosabbak, legalábbis számomra. A Transindex portál beszámolója szerint a történet röviden: a Kolozsvári Állami Román Operában „az évad első előadásán Karl Jenkins A fegyveres ember – Mise a békéért című kortárs darabját mutatták be. Az előadás egy adott pontján, amikor Refi Erghiun, egy dobrudzsai származású müezzin kezdett énekelni, a nézőtéren felállt az Új Jobboldal szélsőjobb alakulat néhány tagja, és a román himnuszt kezdték el harsogni. Erghiun ennél a pontnál kénytelen volt abbahagyni az éneklést, a technikusok pedig lekapcsolták egy ideig a színpadon a lámpákat, míg a biztonságiak ki nem vezették a neonácikat a teremből”. A magyar kommentek egy része nem a szélsőjobb „operakedvelők” viselkedését ítélte el, hanem a müezzint valamennyi migráns társával együtt a Közel-Keletre kívánta. Tehát egyetértett azzal a szélsőjobboldali nézeteket valló románnal, aki a magyarokat is hol Magyarországon, hol Mongóliában szeretné látni – de Romániában semmiképp. Holott a dobrudzsai müezzin tatár vagy török népe ugyanannyira őshonos a keleti országrészben, mint a magyarok Erdélyben.
Hogy mi a tanulság? Hiába várunk elfogadást irányunkba, ha mi magunk is elutasítók vagyunk másokkal szemben. Az elfogadás, akárcsak a tisztelet, kölcsönös kell legyen. A média felelőssége pedig óriási a vázolt kérdésekben is: az események részletes ecsetelésével viselkedésmintát nyújt a védtelen, szelektálni és értelmezni képtelen, manipulálható tömegeknek: a történések újra- és újratermelik önmagukat.
Sarány István
_web.JPG)
