enyhe havazás
Székelyország – Szerelmes földrajz - Csíkország 6.
Pompás hegyvidéki fennsík Gyergyó, ugyanúgy kerítik körbe a hegyek, mint Felcsíkot, emiatt lett az ország északi sarka, fagypólusa. Hidegrekordok dőlnek meg itt évente, keletről zúzmarát fiadzó szél tör be hozzájuk a Békás-, a Tölgyesi-szoroson keresztül, amit ők muszka szélnek neveznek, s a természet gorombasága, az évszázadok folyásában, megszabta a gyergyóiak életvitelét. Rájuk igazán jellemző a szólásmondás: A székely a jég hátán is megél.
Nincs annyi kultikus hely, mint Csíkban, a zord éghajlat a megélhetés puritán formáira kényszerítette az embereket. Nemzeti eledelük nekik is a pityóka, amiről most már minden magyar ember tudja, hogy burgonyát jelent, s az ősrengetegek fái, a legutóbbi időkig, kiapadhatatlan kincsesbányának bizonyultak. Izmos, törpe lovaikkal, újabban traktorokkal, húzatják be a rönköket a járhatatlan, köves, vízfolyásos patakmedrekből, s dolgozzák fel azt ezernyi formában, deszkát fűrészelnek, zsindelyt faragnak, csebret, dézsát, kádat készítenek, újabban bútorgyárak épültek, iparosodott a vidék.
A fa határoz meg itt mindent. A zöld arany. Gyergyó a fenyőóriások országa, azzal kereskedtek évszázadokon át, tutajokon úsztatták le a királyi folyó, a Maros torkolatáig.
Gyergyószentmiklósnak közigazgatási része, a Keleti-Kárpátoknak nagy látványossága a Gyilkos-tó, azt minden ide érkezett vándornak a figyelmébe ajánlják. Hegycsuszamlás hozta létre 1837-ben, a Békás-patak, s ezáltal a Likas-patak és a Gyilkos-patak vizét torlaszolta el két beomlott hegy, óriásfenyők kerültek víz alá, azok kiálló hegyeit kerülgetik a turisták csónakjaikkal. Egyedülálló kuriózum. Akárcsak a szédítő sziklák hasadékában kanyargó Békás-szoros, amely még más kontinensek vándorait is ide csalja.
S ha már Székelyország északi peremét járjuk, akkor bámulatunk és csodálatunk irányuljon egy olyan kistájra, amelynek neve a nagy egységekkel azonos, legalábbis nyelvtanilag rokon. Borszék. A szaktudósok az összetétel utótagjának jelentését többféleképp magyarázzák, a „szék” szó talán jelenthet erdei tisztást, irtást, ásványvíz áztatta göbét, és a „bor” fenyőfélét is, de ezáltal csak még izgalmasabb lesz ez a székelység mélyrétegeibe, tartalmaiba gyökerező kifejezés.
A földgömbön jelölhetetlen kis folt az egész Székelyföld, hát annak egyik csücske, Borszék! De a szerelmes földrajz nagyítólencse, térképet tud rajzolni patakmederről, otthonos lapályról, egy faodúról, amelyben pelecsalád lakik, erdei kalibáról, őzheverésről vagy a föld mélyrétegeiből gyöngyözve felszínre buggyanó, faköpűs borvízforrásról.
S itt, Borszéken még nem is nyílik túl szélesre a fantázia amplitúdója, lelkes rajongásunk nem üresjárat, Borszék kincse, a borvíz hagyományos megnevezése szerint az Ásványvizek Királynője, valóban világhírű, palackozva eljutott Kis-Ázsiába, az Atlanti-óceán túlsó partjára, Európa majd minden országába, és a külföldön nyert aranyérmei (Bécs, Párizs, Berlin, Trieszt, Bukarest stb.) összeszámlálhatatlanok.
De hordták a székelyek kóberes szekereikkel évszázadokon keresztül legalább két-háromszáz kilométeres körzetbe, ez volt legfőbb jövedelemforrásuk, ezáltal váltak, akárcsak a barcaságiak a fuvarozással, világlátott néppé. Két gyergyói település, Ditró és Szárhegy birtokolta sokáig a borszéki fennsíkot és annak erdeit, legelőit, ásványvizeit. A benépesítése viszonylag későn következett be, a szétszórt házak csak a lignitbánya és az üvegfúvó üzem beindulása után álltak össze településekké. Legjelentősebbek: Borszék, Bélbor, Gyergyótölgyes.
A Borszéki-medence, ez a magas fennsík nem akármilyen hegyvonulatok ölelésében pompálkodik. A Csalhó, a Kelemen-, a Besztercei- és a Gyergyói-havasok veszik körbe, azok vigyáznak, hogy ne törjön be ide a muszka szél, hogy ne legyen itt huzatos szélalagút, ellenkezőleg az itt lakó székelyek és a sok ezer látogató a kellemesen hűvös, párás, nedves ájer haszonélvezői legyenek, most, a globális felmelegedés korában.
Borszékre két kézzel rakta rá az Úristen a sok áldást – mondják errefelé az őslakó székelyek –, s valóban a föld alatt, a föld felszínén, a levegőégben szomjat oltó, lelket könnyítő, szemet gyönyörködtető kincshalmazok. Sehol ennyi forrás, mint itt, a hegyek lankásak, azokon a lucfenyő és a jegenyefenyő rengetege végtelen, s a levegő olyan tiszta, hogy látni véljük benne a jótékony, gyógyhatású ózont.
folytatjuk
Hegedűs Imre János
-min.jpg)
