Ebből a talajból nőtt ki Csíkország legnagyobb alakja, Csíkszentdo­mo­kos szülötte, Márton Áron (1896–1980) püspök. Élete példa értékű, de gyarló halandónak követhetetlen. Ő az ősrengetegből kimagasló legmagasabb szálfa. Először a román királyi diktatúra iszonyatos nyomása alatt szenvedett népével Dél-Erdélyben, azután a bolsevista rémuralom időszakában sínylődött tizenhat évig börtönökben. Nagyságára és emberi tisztaságára jellemző, hogy közbűntényes cellatársai térdre borultak előtte. Boldoggá avatása a Szentszéknél folyamatban van. Erről készített Maksay Ágnes nagyszerű dokumentumfilmet: Márton Áron boldoggá avatási pere. Készül a művészi film is, 2015 őszén kezdték meg a forgatását Csíkszentdomokos határában, Pásztorbükkben. Sorsot néven nevező a film címe: Zord idők csillaga. S ha a Hargita óriásfenyői ikonértékűek, ha metafora-tartalmuk átvihető emberekre, akkor Csíkország példaértékű fiainak névsorát kellene összeállítani, és kőtáblába vésni, amint azt az ókori Kelet népei tették. De nem lehet, mert hosszú a sor, szétfeszítené a szerelmes földrajz kereteit, csak néhány, átlagon felüli titán sorolható fel itt, azok, akik Márton Áron alakja mellé állíthatók. Ezzel a kőtáblára képzelt névsorral és a hazatérés, a hazatalálás himnuszával búcsúzunk Csíkországtól: Kájoni János (1629–1687) Csíksomlyó szülötte. Polihisztor, orgonaépítő, zeneszerző, nyomdász, a kolostori kultúra nagy székelyföldi képviselője. Csíkrákosi Cserei Mihály (1668–1756), történetíró, az ő híres Históriája nélkül hiányos lenne az ismeretünk a XVII. és a XVIII. század fordulójáról. Csíkszentmihályi Sándor László és Tamás András, két negyvennyolcas vértanú, az aradi tizenhárom sorstársai, 1849-ben végezték ki őket Kolozsvárott. Domokos Pál Péter (1901–1992). Néprajzkutató, a moldvai csángók legnagyobb barátja, ismerője. Csíksomlyón született, de az egész Székelyföld magáénak vallotta. Venczel József (1913–1972). Csíkszereda szülötte. Ő állt legközelebb Márton Áron püspökhöz, egy ideig együtt, egy cellában raboskodtak a román bolsevista diktatúra éveiben. Akárcsak Ortéga y Gasset, Otthmar Spann, Dolfuss, d’Annunzio, Venczel József is a korporatív, erőszakot, kizsákmányolást megszüntető, államot leépítő, hivatásrendi közösség megteremtéséről álmodott, elmélkedett, írt, és tartott szabadegyetemén előadásokat. Ezt büntette brutálisan az új, falánk, mohó román államhatalom. Itt meg kell szakítani a kőtáblán a névsor írását, mert hosszúra nyúlna az. Tanúságtételre elegendő a fenti hét név. Ahányszor csak tetemrehívásra kényszerít a történelem, rájuk pillantunk, s feltöltődünk erővel, hittel. Nemes Nagy Ágnes írta híres versében: Tanulni kell. A téli fákat. Ahogyan talpig zúzmarásak. (Fák) Tanulni kell a csíkiaktól. Helytállást, kitartást, szálfaegyenes gerincet, szép patriotizmust, az „itt élned, halnod kell” parancsát. Ha a fent idézett, „Mikor Csíkból elindultam, jaj” siralmas énekük az elválás, a menekülés sikoltása, akkor a csíksomlyói búcsú híres zarándokdala a hazatérés himnusza. Bartók visszatérő motívumként építette bele az Este a székelyeknél rubato dallamába: Ó, én édes jó Istenem, Oltalmazóm, segedelmem, Vándorlásban reménységem, Ínségemben lágy kenyerem. Vándor fecske sebes szárnyát, Vándor legény vándor botját, Vándor székely reménységét, Jézus, áldd meg Erdély népét. Vándor legény hazatalál, Vándor fecske fészkére száll, Hazajöttünk, megsegít a Csíksomlyói Szűz Mária. Új Balassi Bálintra volna szükség, hogy megénekelje a végek dicséretét. Itt, a keleti végeken most folyik a legnagyobb, valószínű végső küzdelem a megmaradásért. A székely autonómiáért. Vége Hegedűs Imre János