Van most már Csíkországnak költője! Széles horizontú, magánmitológiával rendelkező lírikusa. Ferenczes István. E vidék gazdája. Vele azonos léptékű művésztársa, Szilágyi Domokos sűrítette acélossá a nevét: Ferenczes. Valamikor Ferenc S. Istvánt írt a versei alá, de az összevonással megkapta a neve azt a dimenziót, amelyik egykoron naggyá, híressé tette Csíkot. A ferencesek csíksomlyói és gyergyószárhegyi kolostora elővételezi a mai írástudók, minden rangú-rendű művészek közös akarásait. Kájoni János polihisztor utóda itt minden izzó szellem, minden elkötelezett lélek, s Ferenczes István tett arról, hogy költő- és írótársai akarásaiban bekövetkezzen az összevonás, a sűrítés. Lapot létesített, a Székelyföldet, és ezzel Csíkszeredát rangos kultúrközponttá avanzsálta. A folyóirat kisugárzó ereje most már túlterjed a kontinens határain. Belső tájat festenek a piktorok Csíkországban – írta Banner. De belső táj a költőé is. Ferenczes István teremtett világában találjuk meg azt a láthatatlan Ariadné-fonalat (Pázmány szavával Igazságra vezető Kalauzt, hisz buzgó katolikus föld ez), amely végigvezet minket ezen a csodálatos hazán, ahol a táj a költészetben, a költészet a tájban él. Az ő líratengeréből összeállított montázs, boróka ízű szavaiból, fellebbezhetetlen ítéleteiből, profán imáiból, kurucos keserveiből, hazát, népet, szülőföldet féltő sikoltásaiból szerkesztett parafrázis, egyetlen befejezetlen mondat lehet a szerelmes földrajzot író vándor varázsköpenye, amelybe boldogan beburkolózhat, amellyel Csíkország legtitkosabb rejtelmeibe is alámerülhet: „Megőszülsz, mint a fenyvesek” – mondja legelső füzetecske-kötetével, azóta az ő haja lett deres, s költészete aszú; „nárciszmezőkön látott álmokon” lépdel (akárcsak Dsida Jenő „rezgő fényben, rezedák illatában”); a „szélbekiáltott hazát” félti, s tagadva sikolt hűséget, mint József Attila; a kékbe játszó Hargita képe kíséri és kísérti nappali éberségben, éjjeli kábulatban; „krumpliszár-füst” a lobogója, lengve szállong a repdeső légben, hazát keres, keresni kell azt, mert „elárulták, mint egy várat / szelet kenyérnyi hazámat”; inog itt minden, „felhők hullám- / verésén remeg a hegyekhez fércelt láthatár”, s „bedeszkázott ablakok” rémísztenek; a nagy bujdosóval, Zágoni Mikessel együtt mondja: Telítve vagyok vesztességgel / Havazik / Jégre épül / nekünk az otthon”; elbujdosni, menekülni nem lehet, nem szabad, átalakulni igen, virággá, zöld ágacskává, falevéllé válni igen: „ágak leszünk, / zöld levelek / száraz ágak / kék levelek / … muskátli-kedden / ki virággal megveretett / rezeda szerdán / ki virággal megveretett”, ezt tette a nép is, virágnyelvbe burkolózva bújt el az üldözők elől; az indián sors kísért, Old Shatterhanddal társalog – Hó hull az örök vadászmezőkre – Xántus Jánosról mintázta őt Karl May, Xántus János nevét viseli a Csíkszereda külvárosának számító csíktapolcai általános iskola, mert ide vándorolt be egykoron, a XV. században az örmény Xántus-család; mit lehet tenni? mit kell csinálni? Ady után kiált, az ő „Felgyújtott vére / gyújtózsinórként surrog most felénk”; a legkeserűbb gyógyszer, Kőrösi Csoma Sándor rettenete talán felráz mindenkit: „kihalnak a rokonok is / országom széttépett kócsag / kócsag felhő esőt hullat / talán otthon sincsen hazám”; Illyés Egy mondatát írja újra – A diktatúra közhelyei –, ennyit nem ártott nekünk se Kelet, se Nyugat, mint a bolsevizmus, „nem számít nappal vagy éjszaka / a terrornak nincsen évszaka”; s tovább, a Karácsonyi reminiszcenciákban éppen a korszakváltás elején: „Népemet bánat szórja szét, / forgatja maga alá a törvény, / a jog, amit ellene írnak / haramiás alvilági csörtén”; máskor a legnagyobb magyar után kiált, mert szétfoszlott a délibáb, elvetélt a román forradalom: „hozzád kiáltozunk / méltóságos gróf úr / Erdélyben a sorsunk / sátánosra fordul /…/Mi lettünk a jöttment / ázsiai horda / idegenek vagyunk / édes otthonunkban”; aztán a csángók, a sokat szenvedett, leghűségesebb nép, az ő sorsuk, az elcsángósodás a rém egész Erdély felett: „Megcsúfolt asszonyként / Elavortált Erdély / lebegtet a semmi / kihűlt magzatvizén”; mit lehet tenni? mit kell csinálni? kihez lehet fordulni? törékeny, nagyon törékeny a „csíksomlyói kishaza”, de éppen ebben van megfoghatatlan ereje, titka; „Ave mundi Domina” – Üdvözlégy világ Úrasszonya! „Csak téged hagyott nekünk / Európa s Ázsia / elvette már mindenünk / győztes zsoldos bandita” ; ezt ismétli a csodálatos Csíksomlyói Naphimnuszban: „Aranyban ragyog Urunk és Apánk, a Nap, / Keletről nyugatra jár, / rajtunk áthalad, / Őbenne lakik Máriánk, / Ő lett a hazánk, pátriánk, / Tenger s a part. Folytatjuk Hegedűs Imre János