Szeretethiány Ilyenkor, karácsonyhoz közeledve, egyre többet beszélünk a szeretetről, a békességről, a megbocsátásról. S ilyenkor – annak ellenére, hogy a karácsony elsősorban a család meghitt, bensőséges ünnepe – gyakran eszünkbe jutnak azok az embertársaink is (a magányosok, a betegek, az öregek, a háborús áldozatok, a menekültek), akiknek hiányos lesz vagy egyáltalán nem lesz karácsonyi örömünnepe. Ilyenkor megnő bennünk a segítő, a jótevő szándék. Ilyenkor, advent idején, de különösen karácsony éjszakáján, mintha mindannyian jobbakká válnánk… Miért, hogy tavaly is, és tavalyelőtt is, és az előtt is épp ilyenkor éreztük nagyon aktuálisnak, hogy a szeretetről, a békességről, a megbocsátásról gondolkodjunk, netán mindezek szellemében cselekedjünk? Elegendő magyarázat-e, hogy a keresztény hagyományban a karácsony annak a Jézus Krisztusnak a születésnapja, aki életével, sorsával mindezt a maga teljességében és tökéletességében testesítette meg? Vajon nem háborgó lelkiismeretünk hangja erősödik fel ilyekor az alkalmat megragadva? Az ünnep mindig alkalom a lélek számára a befelé forduló önmagára ismerésre, de akár a transzcendens felé való kitárulkozásra is. Vajon nem az egész évi sok gyűlölködést, ártó szándékot, netán tettet akarjuk ilyenkor öntudatlanul jóvátenni? Vajon nem az örök szeretethiány űrjét akarjuk ilyenkor a magunk módján betölteni – hiábavalóan? Világunknak nem a szeretet a meghatározó rendezőelve. Ez azonban nem ok arra, hogy ne törekedjünk legalább a saját életünkben azzá tenni. A létezés egyik alapkérdése az ember számára, hogyan győzheti le magányra ítéltetettségét, elkülönültségét a világegyetemben. „A szeretet tevékeny erő az emberben – írja Erich Fromm –, olyan erő, amely áttöri az embert embertársai­tól elválasztó falat, amely egyesíti őt másokkal, a szeretet legyőzeti vele elszigeteltségét, az elkülönültség érzését, de lehetővé teszi, hogy azonos maradjon önmagával, megőrizze integritását.” Napjaink embere számára, számunkra a siker, a pénz, a hatalom, az érdek, a haszon, a fogyasztói élvezetek látszólag sokkal fontosabbak, mint a szeretet. Adventi és karácsonyi „megtérésünk” jelzi azonban mélységes vágyunkat arra, hogy mégiscsak a szeretet hassa át az életünket. Szeretet családtagjaink, barátaink, embertársaink iránt, részvét az elesettek, a kiszolgáltatottak iránt – ez az egyetlen esélyünk az elidegenedésünk feloldására. Ilyenkor, karácsony táján, talán ezt érezzük meg ösztönösen. S talán azt is (miként Juhász Gyula is írja a Karácsony felé című versében), hogy nemcsak decemberben, karácsonykor, hanem mindennapjainkban is kellene uralkodnia a szeretetnek ahhoz, hogy méltóvá legyünk a sajátos emberi minőségre és hivatásra. Elek Tibor [caption id="attachment_41775" align="aligncenter" width="402"] Szervátiusz Jenő: A Gál család Madonnája, 1943[/caption]