Egy 1795-ös dátummal jegyzett graduál, azaz kézzel másolt unitárius énekeskönyv, egy feltehetően azzal egykorú psalterium, vagyis zsoltároskönyv, egy, a falu vezetőtestületének jegyzőkönyveit és a helyi iskolaszéki jegyzőkönyveket magába foglaló kötet, továbbá a 18–19. század fordulóján kiadott királyi rendeletek tára is része volt annak a kötetegyüttesnek, amelyre a recsenyédi unitárius templomban találtak rá a múlt héten, véletlenül.

Nagy Adél, a település lelkésze a Hargita Népe megkeresésére elmondta, hogy az iratokra két diáklány bukkant rá, amikor fotókat készíteni kérezkedtek be a templomba.

– Templomunknak egyetlen karzata van, ahová régebb máshol vezetett fel lépcső. Miután korábban ezt a feljárót elbontották, a helyét egy lappancs zárja le. A diákok ezt a lappancsot felnyitva bukkantak rá kötetekre, a padlózat üregében

– közölte a település lelkipásztora, megjegyezve, hogy a lányok múlt hét vasárnapján hívták fel a figyelmét az érdekes kötetegyüttesre. 

Homály fedi a nem szokványos időkapszulát

Nagy Adél szerint a graduál feltehetően egy 1777-es nyomtatott énekeskönyvnek lehet a másolata, ám mint a könyvben szerepel, az Derzsi Mózes lelkipásztor tulajdona volt, aki az egyház feljegyzései szerint nem végzett szolgálatot Recsenyéden.

– Az egyházközség 1761-ben önállósodott, a levéltárban pe­dig világosan látni, hogy mely lelkipásztorok teljesítettek szolgálatot. A férjem történészként utánanézett, és ki­derült, hogy Derzsi Mózes Homoródkarácsonyfalván és Homoródújfaluban szolgált. Így nem tudjuk, hogy kerülhetett ide az énekeskönyv

– avatott be, megjegyezve, azt is homály fedi, hogy a megnevezett lelkipásztor másolta-e le az énekeskönyvet.

Újabb csavar – elrejthették a kommunisták elől

A lelkésznő szerint, mivel a kötetegyüttesnek része egy 1947-ből származó, a település hajdani lelkészétől, Nagy Ferenctől származó feljegyzés is, vélhetően a köteteket egyszerre rejtették el az 1940–50-es évek fordulóján, mikor az anyakönyvezést központosította a szocialista hatalom.

– Az iratanyag között található egy 1896-ból származó ünnepi jegyzőkönyv is arról a díszgyűlésről, amelyet a helyiek az ezeréves magyar államiság megünneplése tárgyában hívtak össze. Ennek hátoldalán található Nagy Ferenc egykori lelkész 1947-es feljegyzése arról, hogy hogyan került vissza az irat Homoródszentpálról

– ismertette. Arra is felhívta a figyelmünket, hogy a már eltávozott Nagy Ferenc lelkészt személyesen is ismerte, ám az sosem említette, és feljegyzés sem maradt hátra arról, hogy „kincset rejtenek a karzat padlózatának deszkái”.

– Tizennyolc éve szolgálok itt, sajnos azokat, akiktől meg tudnám kérdezni, hogy mi is történhetett, akik fiatalok vagy épp fiatal felnőttek voltak a 40-es években, településünk már eltemette. Így marad a levéltári kutatás és a feltevések ellenőrzése

– fogalmazott, érdekes adalékként említve, hogy egy 1787-es püspöki vizitáción készített jegyzőkönyvben szerepel az említett graduál, ám az 1821-es jegyzőkönyvben már nem jelenik meg az énekeskönyv.

– Fontos tudnivaló, hogy a püspöki vizitáción számba veszik az egyházközség ingóságait, vagyontárgyait, tulajdonát. Ez egy ilyen kicsi közösségnél nem jelent hosszú listát, épp ezért is furcsa, hogy kimaradhatott az énekeskönyv

– mutatott rá a közösség tiszteletes asszonya.

Nem adják, megőrzik

A kötetek viszonylag jó állapotban kerültek elő, de vannak rajtuk rovarok és rágcsálók okozta sérülések, amiket ki kellene javítani. 

– Látszik az iratokon, hogy jó minőségű papírra készültek, a lapokon erősen látszik a tinta, nincsenek kikopott részek. Viszont sajnálatos, hogy egerek hagyta nyomok is vannak rajtuk – lévén, hogy sok éve nem működik az orgona, és a közösségnek nincs anyagi erőforrása azt felújítani, könnyen befészkelhették magukat oda a rágcsálók

– mutatott rá.

Azt is elmondta, hogy a kötetek további útja először egy restaurálóműhelybe fog vezetni, ahol kezelik azokat, és állagmegőrző beavatkozásokat végeznek rajtuk. 

– Semmiképp nem szeretnénk továbbadni ezt az értéket, így az iratok restaurálását követően visszatérnek és megmaradnak helyi egyházi tulajdonban. Van nekünk egy kis levéltárunk, ott jó helyük lesz, és persze minden érdeklődőnek, aki kíváncsi rájuk, aki meg szeretné nézni őket, elérhetővé tesszük. Ez lenne a cél

– summázta a lelkésznő.