Száz imából álló összeállítás

HN-információ
Száz imából álló összeállítást adtak ki a felvidéki reformátusok a trianoni szerződés aláírásának századik évfordulójára. A kezdeményezéssel nemcsak a nemzeti összetartozást kívánják erősíteni, céljuk az is, hogy „a hálaadás és kérés szava, az imádság hangja” később se halkuljon. A zsebkönyv formájában terjesztett kiadvány mind a hét felvidéki magyar egyházmegyébe eljut. A Szlovákiai Református Egyház tavaly ősz óta készül a trianoni döntéshozatal jubileumi évfordulójára. A nemzeti összetartozás emléknapja történelminek ígérkezik, nemcsak azért, mert a jelenlegi helyzetből kiindulva még talány, hogy tarthatnak-e nyilvános rendezvényeket közösségeikben, hanem azért is, mert június 4-én lesz száz éve, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásával magyarok millióit választottak el határokkal rokonaiktól, szomszédjaiktól, honfitársaiktól. A közös gondolkodás során fogalmazódott meg Molnár Éva lelkipásztorban az a gondolat, hogy az imádság, az egymásért mondott fohász erősítheti leginkább közösségeiket, nemzetüket. Ebből született a százéves évfordulóig tartó száznapos imalánc, illetve száz ima megírásának az ötlete. A Zempléni Református Egyházmegye huszonhárom lelkészének fohászait 100 ima címmel jelentették meg. A jövőbe mutató könyörgéseket és hálaimákat zsebben is elférő, puhakötésű könyvbe szerkesztették, hogy mindig kéznél lehessenek. Elsősorban Zemplénben szerették volna terjeszteni a kiadványt, de az egyházuk kulturális és közművelődési központja vállalta a nyomtatás költségeit, így az imakönyv mind a hét felvidéki magyar egyházmegyébe eljut, a lelkészi hivatalokban szerezhető be. A kiadványt hétezernégyszáz példányban jelentették meg, de február 26. óta naponként az egyházmegye Facebook-oldalán, illetve a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapján is közzétesznek egy-egy imát, így az imaláncba bárki bekapcsolódhat. A visszajelzések eddig pozitívak: akadnak, akiket az évforduló vezet az imádkozásra, de még többen vannak, akik magáért az imádságért imádkoznak. A fohászok a felvidéki magyarság mindennapjait, gondjait, küzdelmeit és örömeit dolgozzák fel, de a bűnvallás, Isten magasztalása, a családokért, a közösségekért, a betegekért, a gyászolókért, a vezetőkért, a teremtett világunkért elmondott kérelmek is megjelennek az imákban. Külön napokat szenteltek a Kárpát-medence egyéb területein élő egyházkerületekért és a szórványban élő magyarság között végzett szolgálatért mondott közbenjárásnak, valamint vissza-visszatérő téma a magyar nemzet jövője és békés együttélése a szomszédos nemzetekkel. A szövegek az aktuális egyházi ünnepekre is reflektálnak, ugyanakkor az imádkozást az esztendő bármely szakában el lehet kezdeni akár egy-egy témát kiválasztva is, hiszen a lényeg, hogy a hálaadás és kérés szava, az imádság hangja ne halkuljon, és minél többen könyörögjenek naponként népünkért, egyházunkért, ébredésért és megtérésekért. Hálaadás a népünket megtartó kegyelemért Szentháromság Isten! Öröktől létező és örökkévaló Úr: mindenek alkotója és gondviselője! Áldalak és magasztallak, hogy a történelem folyamán, megannyi külső fenyegetés és belső viszály ellenére, megőrizted népemet: gondviselő Atyaként óvtad, és mind e mai napig megtartottad nemzetemet. Köszönöm, hogy egykor úgy vezetted őseimet, hogy otthonra találjanak a Kárpát-medencében, köszönöm, hogy szívüket úgy formáltad, hogy a történelem adott pontján megismerjenek téged, és megváltójuknak fogadják el egyszülött Fiadat, az Úr Jézus Krisztust. Köszönöm, hogy keményszívűségünk ellenére sem vetettél el minket magadtól, és nem mondtál le rólunk. Hatalmas Úr vagy te, aki előtt a népek olyanok, mint egyetlen vízcsepp a vödörben, annyit érnek, mint egy porszem a mérlegserpenyőn. Köszönöm ezért, hogy ilyen vízcseppként is fontosak vagyunk a számodra, és porszemnyi voltunk ellenére is mindeddig megtartottál és megőriztél minket. Reménységem én is beléd vetem, és életem megőrzését, népem megmaradását, lelki gyarapodását egyedül tőled kérem és várom. Ámen.

HN-összefoglaló





Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!