Önerőből indultak el, és kitartásuknak köszönhetően a Csíki Kamarazenekar mára Székelyföld meghatározó kulturális szereplője lett. Az elmúlt húsz évben lépésről lépésre tanulták meg a közönségszervezést, a zenei menedzsmentet, de közben mindvégig nem feledkeztek meg eredeti motivációjukról, a szakmai fejlődésről, zenekarépítésről, alázatról. A szimfonikus zenekar elmúlt húsz évének eseményeit Adorján Csaba és Kovács László zenekari tagokkal idéztük fel. 

– Nyáron lesz húsz éve annak, hogy néhány lelkes, többnyire frissen végzett csíkszeredai zenész a fejébe vette, hogy nem mond le az egyetemi városokban megtapasztalt komolyzenei tevékenységről, és a tanítás mellett előadóművészi ambíciójához is megteremti a feltételeket. A vágytól, tervezéstől hogyan jutottak el a megvalósításig? 

Adorján Csaba: A 2000-es évek elején kerültünk haza Csíkszeredába azok a frissen végzett hangszeres zenészek, akik elvégezve az egyetemet az oktatás mellett előadóművészként is szerettünk volna továbbfejlődni. A városban abban az időben még nem működött kamarazenekar, és szimfonikus zenekar sem. Fiatal hangszeresekként szükségét éreztük az együtt muzsikálásnak, így hamar megfogalmazódott bennünk az igény egy kisebb zenekar létrehozására. Legelső lépésként a művészeti líceumba versenyvizsgáztunk tanári állásra, és e mellett próbáltuk meg a művészi ambícióinkat is bontogatni.

Kovács László: Hangszertanárként – pont úgy, mint egy sportolónak – létszükséglet az aktív fellépés. Azok a tanárok, akik abbahagyják a muzsikálást, egy idő után szakmailag is megfeneklenek. A külföldi szólisták például most azért jönnek hozzánk szívesen koncertezni, mert máshol nincsenek fellépések, és a szakmai fennmaradásukhoz elengedhetetlen a folyamatos koncertezés.

A. Cs.: A Csíki Kamarazenekar történetéhez szorosan kötődik Szőnyi Zoltán marosvásárhelyi zongoratanár, karmester és Derzsi Albert hegedű- és brácsatanár csíkszeredai jelenléte. Ők ketten a 90-es években hetente eljöttek Marosvásárhelyről és felkarolták a tehetséges diákokat. Emlékszem, diákként nekünk mindaddig nem adatott meg a lehetőség, hogy szimfonikus zenekarban játsszunk, amíg ennek a két hangszertanárnak köszönhetően el nem jött városunkba a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum zenekara. 
Engem Derzsi Albert tanított, és 11. osztályos voltam, amikor azt mondta nekem: „Édes öcsém, beülsz a zenekarba!”. Akkor ültem életemben először szimfonikus zenekarban. Innen indult tehát az én személyes zenekari történetem, a Csíki Kamarazenekar megalakulása pedig Szőnyi Zoltán nevéhez kötődik, hiszen ő volt az, aki feldobta az ötletet, hogy csináljunk egy csíki bandát. Tulajdonképpen az ő vezetésével jött létre az első koncertünk, ahol Antonio Vivaldi A négy évszak című művét játszottuk.

 – A szimfonikus zenekar összeállt, szakmai támogatást is kaptatok, nem volt azonban próbatermetek, és a kezdetekben még az sem volt világos, hogy hol fogtok koncertezni...

K. L.: Az első zenekari próbákat a Nagy István Művészeti Líceum próbatermében – az Ady Endre iskola épületében – tartottuk meg. A koncertnek pedig a református templom adott otthont, amiután Hegyi István lelkész felkarolta a zenekart, és neki köszönhetően évekig próbálhattunk és koncertezhettünk a templomban. De valóban évekig nem volt állandó koncerttermünk, több templomban megfordultunk.

A. Cs.: Állandó próbatermünk sem volt, mintahogy a zenekar fenntartása is önkéntesen, a zenészek lelkesedésének és akarásának köszönhetően működött. Ehhez képest nagy előrelépést jelent, hogy most már több éve a Csíki Moziban van az állandó koncerthelyszínünk, itt próbálunk, és ennek köszönhetően a fellépéseink is rendszereződtek, havonta egy koncertünk van.

K. L.: Kezdetben nehéz volt megértetni a város vezetőivel, hogy a zenekar fenntartásához, fejlődéséhez anyagi támogatásra van szükségünk, de amit az elmúlt húsz év tapasztalata alapján mondhatok: a kitartó munka és a kis lépésekben való építkezés az, ami hosszú távon eredményt hoz. Mára a város és a megye vezetői is megértették azt, hogy a Csíki Kamarazenekar jelenléte jelentősen hozzátesz Székelyföld kulturális színvonalának növekedéséhez.

– A Csíki Kamarazenekar 2001-es megalakulásáig Csíkszeredának nem volt szimfonikus zenekara, milyen közönséggel találkoztatok az első években?

K. L.: Azokra a nézőkre alapoztunk, akik a 80-as években rendszeresen jártak a városban elérhető komolyzenei koncertekre, illetve apránként elkezdtünk közönségszervezéssel is foglakozni. Az elmúlt években nagy előrelépést jelentett, hogy a csíkszeredai polgármesteri hivatal kezdeményezésére a 2016/2017-es tanévtől elindult egy nevelő jellegű koncertsorozat. A Nagy István Művészeti Iskola tanárai mellett ebben a Csíki Kamarazenekar tagjai is részt vesznek. Évente négy alkalommal minden 5–8. osztályos tanuló részt vesz egy leckehangversenyen, ahol zenei általános műveltséget oktatunk. Ez az országos szinten egyedülálló iskolai program hosszú távon megalapozhatja egy nagyobb számú zeneértő városi közönség kialakulását.

A. CS.: Nem könnyű a közönségépítés, nem egy látványos munka, és az eredménye is hosszú távon jön meg. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy havonta egyszer meg tudjuk tölteni a Csíki Mozi 250 férőhelyes nézőterét.

– A Liszt Ferenc Zeneakadémia nagytermében létrejött 2006-os koncert meghatározó volt a zenekar életében, dokumentumfilm készült veletek és letettétek a névjegyetek a magyarországi komolyzenei szakma asztalára. Miben, hogyan mérhető a kamarazenekar szakmai fejlődése? 

K. L.: Itthon és Magyarországon egyértelműen jegyzi a szakma a zenekart, az elmúlt két-három évben pedig sikerült a nemzetközi színtérre is kilépnünk azáltal, hogy egyre több külföldi szólistát tudunk meghívni koncertjeinkre. Szakmailag mindenképpen fontos szempont az, hogy kik lépnek fel nálunk, hiszen minden vendégünk, mielőtt elfogadja a meghívásunkat és megállapodást kötünk vele, leellenőrzi a zenekart és megnézi, hogy hova jön, kikhez adja a nevét. Az évek alatt sok elismert, neves művésszel játszottunk együtt, mint ifj. Koppándi Jenő koncertmesterrel, Béres Melindával, a kolozsvári zeneakadémia hegedűművészével, Ménesi Gergely, Horváth Gábor, Werner Gábor budapesti karmesterekkel, Shinya Ozaki japán karmesterrel, a neves román karmesterrel, Ilarion Ionescu-Galați-val és Jankó Zsolttal, a Kolozsvári Magyar Opera karmesterével. Ezek a közös koncertek mind-mind egy szakmai lépcsőfokot jelentettek a zenekar előmenetelében, a velük való közös próbák felérnek számunkra egy szakmai képzéssel.

A. Cs.: Egy hosszú, szakmai kihívásokkal teli folyamat van a hátunk mögött, azt gondolom, hogy a zenekar szakmai mozgatórúgóját az adja, hogy fiatal, rugalmas és lelkes társaság, akiknek a tagjai fejlődni, tanulni akarnak, nyoma sincs még a szakmai kiégésnek, fásultságnak.

K. L.: Hozzá kell tennem, hogy a meghívottaink névsora, a megfelelő anyagi támogatástól függ, hiszen a nemzetközileg elismert zenészek már mind saját menedzserrel dolgoznak, és ennek megfelelő felépti díjjal. Tavaly elnyertük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt támogatását, és az állandó támogatóink mellett ennek köszönhető, hogy egy színpadon álltunk a Kelemen zenész-házaspárral: Kelemen Barnabás Kossuth- és Liszt Ferenc díjas hegedűművésszel és Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművésszel.

– Milyen változásokat hozott a zenekar életében az, hogy 2016-tól kezdődően állandó koncertteremre talált a Csíki Moziban?

K. L.: Egyértelműen biztonságot. Végre van, ahol próbálnunk, minden héten hétfőn itt össze tudunk gyűlni, a koncerteket megelőző napokban pedig akár naponta többször. A vendégeinket pedig megfelelő körülmények között tudjuk fogadni.

A. Cs: A kamarazenekar fejlődésének ívét mutatja az is, hogy míg eleinte néhány helyi muzsikusból álltunk össze, és emiatt a hangversenyekre folyamatosan vissza kellett hívni az egyébként csíkszeredai születésű, de máshol élő zenészeket, mára állandó 13 taggal működünk. Hetente próbálunk, és természetesen az éppen aktuális projektnek megfelelően, meghívott művészekkel bővül ki a zenekar, akár negyventagú szimfonikus zenekarrá. Természetesen ehhez az eredményhez nagyban hozzájárult az, hogy a fiatal zenészek látták a kamarazenekar fejlődését, szakmai elismertségét, kaptak tehát egy élhető jövőképet, aminek egyik pillérét a városban működő művészeti oktatás adja, a másikat pedig a Csíki Kamarazenekar jelenléte. 

– Hogyan éltétek meg a koronavírus-járvány idején kiüresedett koncertterem látványát? A koncertjeitek egy részét online megtartottátok, ez milyen tapasztalat volt?

K. L.: Borzalmas volt az üres teremnek muzsikálni. Arról nem is beszélve, hogy a közönség számára sem pótolható a koncerttermi hangzás az online felvétellel. 

A. Cs.: Előadóművészet elképzelhetetlen a közönség jelenléte, interakciója nélkül. Hihetetlen volt, szürreális, amikor az online koncert felvételeit készítettük az üres moziban, abban reménykedve, hogy majd ezt valaki nézi, majd a koncert végén az üres teremben meghajoltunk.

– Ismét koncerteztek, és végre közönség előtt, mi a következő projekt, évfordulós ünneplés lesz? 

K. L.: Február 7-én ismét lesz koncertünk, ez alkalommal is meghívottakkal: Kó­czán Péter karmester lesz a vendégünk, a Soproni Szimfonikusok művészeti vezetője, valamint a szlovákiai Willmek Zoltán trombitaművész.

A. Cs.: Az idei hangversenysorozatot a zenekar fennállásának 20. évfordulójának fényében terveztük meg, számos világhírű meghívottal. Az ünnepi évad csúcspontjaként a városnapi nyitóhangversenyre egy nagyszabású vokálszimfonikus hangversennyel készülünk.