Hirdetés

Szakképzési lehetőségek

HN-információ
Minden olyan foglalkozás szerepel a színes, közérthető, jól használható kiadványban, ami megyénk szakközépiskoláiban, illetve szakmunkásképzőiben elsajátítható. A Szakképzési lehetőségek Hargita megyében című katalógus hasznos segítség a pályaválasztás támogatásában részt vevő osztályfőnököknek, tanácsadóknak, továbbá a diákoknak és szülőknek is egyaránt. Első alkalommal jelent meg egy olyan kiadvány, amely magyar nyelven tárja az olvasó elé a Hargita megyében tanulható szakmák leírását, az adott szakirány főbb elméleti és gyakorlati tantárgyait, azokat a tanintézményeket (szakiskola, illetve ún. líceum, azaz szakközépiskola), ahol zajlik a szakképzés, a munkaerőpiacon való elhelyezkedés lehetőségeit, illetve a továbbtanulási lehetőségeket, amelyek passzolnak az adott szak mához. Sőt számos szakma esetében jó példaként megszólalnak gyakorló szakemberek is. A posztliceális lehetőségeket is megmutatják A kiadvány a tanfelügyelőség és Hargita Megye Fejlesztési Ügynöksége együttműködésével jött létre, a mintegy 150 katalógus kinyomtatásának költségeit a megyei önkormányzat fedezte. Az adatgyűjtést és szerkesztést Kedves Mónika és Miklós Csaba tanfelügyelők, valamint Vitos Imola, az ügynökség munkatársa végezték el. A Szakképzési lehetőségek Hargita megyében címet viselő füzet igazából már a tavaly megjelent, de a nyolcadikosok felvételije után, ezért akkor nem, hanem majd az elkövetkező hetekben juttatják el az iskolákhoz – tudtuk meg Kedves Mónika szakoktatásért felelős tanfelügyelőtől. Minden általános iskola kap egy példányt, és a maradékot a szakközépiskolák között osztják szét, ugyanis a kiadványban a technikumi, posztliceális kínálat is szerepel. Szakmákról, magyarosan A Megyei Erőforrás és Nevelési Tanácsadó Központon keresztül az iskolai tanácsadókhoz már eljutott a kiadvány, aminek – mint többen is hangot adtak – a legnagyobb erőssége az, hogy magyarul, szakképzési területek szerint, rövid és érthető magyarázatot nyújt a szakmák mibenlétéről, a továbbtanulás lehetőségeiről. – Mi leszek, ha oda felvételizek? Hol dolgozhatok azzal a szakképesítéssel? Gyakran találkozunk ezekkel a kérdésekkel a pályaválasztás előtt álló nyolcadikos diákok között, és ezzel a katalógussal a válaszadásban kívánunk segíteni – fogalmazott Kedves Mónika. Ugyanakkor egyfajta egységesítést is célul tűztek ki a szerkesztők, ami a szakmák magyar megnevezését, a szaktantárgyak elnevezését illeti, „magyarosítani” szeretnék a szakoktatásról szóló kommunikációt is – tette hozzá a tanfelügyelő. Összességében mintegy 35 szakközépiskolai, azaz líceumi szakoktatásban elérhető szakma, továbbá több mint 30 szakiskolában vagy duális képzésben elsajátítható szakma leírása található meg a kiadványban, általában minden tanévben ezek közül választhatnak az általános iskolák végzősei. Kedves Mónika tájékoztatása szerint a katalógus a Megyei Fejlesztési Ügynökség honlapján elektronikus formában is elérhető.

Asztalos Ágnes



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!