szórványos felhőzet
borús égbolt
kevés felhő
Szakértőből nincs hiány
Manapság mindenki mindenhez (is) ért. Bár eléggé lázadó voltam mindig, mégis lassan visszasírom azt az egykori tekintélytisztelő világot. Amikor a doktor bácsinak elhitték, amit mondott, eszébe sem jutott volna senkinek tanácsát megkérdőjelezni, felülbírálni, amikor a tanár úr tanár úr volt, és mindenki felnézett rá, és a sort folytathatnánk sokáig. Mindez az időről időre a médiában felbukkanó oltási cirkuszról jutott eszembe, amit régóta ámulva figyelek. Csodálkozom, hogy orvostudományhoz, betegségekhez, kémiához, gyógyszerészethez egyáltalán nem, vagy csak felületesen értő emberek hogyan veszik a bátorságot, hogy ne adassák be gyerekeiknek a kötelező védőoltásokat, s még fennen hirdessék is ezt? Vitatkozni és ájuldozni holmi összeesküvés-elméleteken lehet, de amíg a gyerekem egészségéről van szó, a tett, azaz a tett hiánya megbocsáthatatlan. Szerintem. Mert ki ért annyira ezekhez a dolgokhoz, hogy minden szükséges információ felülvizsgálata után felelős döntést tudjon hozni?
Én nem, és nem is venném a bátorságot az oltás megtagadásához.
Vagy ott vannak a medvék, az érettségi, a munkahelyteremtés, és persze a politika. Ezekhez a szakterületekhez is mindenki ért. Bizton állítják, hogy a medvék túlszaporodtak, miközben a szakértők folyamatosan jelzik, hogy igazán komoly, szabályszerű állományfelmérés nem történt az utóbbi időben. Az érettségi sikertelenségének is minden bősz kommentelő az internetes híroldalakon, Mari néni a pálya széléről, Pista a BMW-je kormánya mellől is tudja az okát (bár lehet, hogy nem tudja leírni, de az már egy másik történet), tudja, hogy ki a hibás, kit kell lehordani, ki az, aki „monnyon le”.
A munkahelyteremtésről is lassan úgy beszél mindenki, mintha a Bibliából olvasná, és akár a harmadik napon is, csak úgy, hipp-hopp állásokat lehetne előhívni a káoszból. Csak hát ugye azok a fránya politikusok nem akarják, hogy mi is jól éljünk, tömik a saját zsebüket, ragaszkodnak a bársonyszékhez a húsosfazék mellett. Pedig mindenki tudja, hogy mit kéne tenni. Mindenki is.
Én nem tudom, mi a helyzet a medvékkel, de mielőtt álláspontot alakítanék ki, meghallgatnám egy szakértő, egy vadbiológus véleményét. A botrányos érettségi eredmények okairól van véleményem, lenne is néhány ötletem az elmozduláshoz – lévén több oldalról is rendelkezem szakképesítéssel ezen a területen. A munkahelyteremtéshez, a politikához, az útjavításhoz, a körforgalmakhoz, a génmódosított élelmiszerekhez viszont szintén nem értek, ha pedig érdekel ezek közül valamelyik téma, megpróbálok hiteles szakértőt keresni, akár többet is, és kérdezek.
Ez az, ami nem megy ma nekünk, fafejű székelyeknek. A kérdezés. A kompetensebb embertárs meghallgatása, a valódi szakértő bevonása a döntésekbe. Mert mi mindent (is) jobban tudunk, mindenhez (is) értünk. Nehogy már a másik mondja meg nekünk… Hablatyolhat nekem az a szakértő a tévében, az újságban, én tudom, amit tudok…
Ismerősek a mondatok? Vajon nem ez az egyik oka annak, hogy sehogy sem jutunk egyről a kettőre? Miközben mindenki mindennek a szakértője?
És még valami nagyon hibádzik itt, a mi kultúránkban. Ez a sok szakértő mitől lett ennyire szakértő? Például, ha még írni sem tud? Helyesen beszélni sem az anyanyelvén? Bocsánat, de én még abban a hitben élek, hogy például az orvosláshoz rettenetesen sokat kell tanulni, a természetvédelem, a vadbiológia, közgazdaságtan is külön tudományág, amelynek ismeretei szintén nem szedhetők fel az utcán, gyűléseken és a kocsmaasztal mellett. És a polihisztorok kora is rég lejárt…
Asztalos Ágnes
.jpg)
