Visszatérő nyári élménye az egyszeri tömbházlakónak a lakásfelújítások sorozata. Ahogy melegedik az idő, elérkezik a nyári szabadságok ideje, szinte biztos, hogy a legalkalmatlanabb időpontban felberreg valahol egy fúró, este tízkor még döngetnek a szomszédban, és bokáig porban, mészen át jutunk el saját lakásunk bejáratáig. Volt olyan nyarunk, hogy majdnem végig fúrtak-faragtak valahol, a délutáni sziesztát hónapokra elfeledhettük, de hát minek is kell az, nem vagyunk mi mediterrán népek. Érdekes viszont, hogy az évek során még egyszer sem volt arra példa, hogy valaki előre – bár egy tömbházajtóra kiragasztott cetlin – bejelentette volna a várható munkát, és netán elnézést kért volna az esetleges kényelmetlenségekért. Pedig abból kijutott nekünk a zajon, koszon kívül is! Egyszer például a kedves szomszéd fürdőszoba-felújítás címen órákra elzárta a vizes főcsapokat, természetesen anélkül, hogy tájékoztatta volna lakótársait. Az idén nyáron csak egy lakásfelújítást követhettünk figyelemmel. Ha akartuk, ha nem, beleláthattunk, azaz inkább hallhattunk egy átlagos család hétköznapjaiba, amikor a szabadság idejét a lakás kirittyentésével töltik. Mert most nemcsak a fúrás-faragás hallatszott át, hanem a nyitott ablakon a család és a segítségül hívott komák társalgását meg a „jó munkához szól a nóta” jeligével reggeltől késő estig az ablakpárkányról szóló rádiómuzsikát is megkaptuk. Ráadásul, bár kéretlenül. Szabadság székely blokklakó módra – ezt a címet adtam magamban a performansznak. Ami tegnap este – miközben szomszédaink semmit nem takargatva már takarítottak – csúcsosodott ki, amikor a fürdőszobában valami nagyon nem tetszett az asszonykának. Lehordta mindennek az urát, jöttek a szokásos érvek, hogy másoknál nem így van, bezzeg a Mari ura nem ilyen balfék, mint te, stb. Szó káromkodást követett, kiderült, hogy mindenkinek elege van mindenből, s másnap már dolgozni is kell, s még mindig feje tetején áll a ház. S minden. „Mit mind taknyolódunk, ha már egyszer így felfordultunk?” – kiabált kétségbeesetten az asszony, miközben én arra gondoltam, hogy lassan eltelik a nyár, a szabadság, s – általában – így telik az élet. Zajban, pihenés nélkül, békétlenségben, felfordulásban. És a kell-ek között. Míg csak fel nem fordulunk… Asztalos Ágnes