Bara Barnabás, Botár László, Gergely Zoltán, Mezey Ildikó, Nagy Ödön, Szabó Árpád, Turcza László, Váncsa Mónika és Xantus Géza – azaz a csíkszeredai Studio 9 alkotócsoport – tagjai által készített alkotásokból nyílt kiállítás tegnap este Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban. A Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész által rendezett kiállítást Túros Eszter művészettörténész nyitotta meg. [gallery link="file" ids="28986,28989,28987,28988,28991,28992,28993,28994,28995"] A Studio 9 csoportosulás tagjai 10 éve állítanak ki közösen, évente megújuló vándorkiállításokon. Több mint tíz évvel ezelőtt, amikor ezek a művészek felvetették a közös kiállítások, a csoportosulássá való szerveződés lehetőségét, elsősorban gyakorlatiasan gondolkodtak. Különösebben nem terveztek hosszú távra, mindig csak a soron következőt látva próbáltak előrelépni. Mindig csak egyet. Az eltelt kerek tíz esztendő nem a jó tervezésnek köszönhető, hanem a kiállításokon, a közös munkán, a szép lassan valóban csoporttá érő alkotók évről évre megújuló lendületének, hogy mindig volt valaki, aki hajlandó volt kézbe venni a kiállítások megszervezésének és utaztatásának minden nyűgét. Ebből a szempontból, a jubileumi hangulat elragadtatásában, úgy érzem, illik említést tennünk Botár Lászlóról, aki éveken át nemcsak a kiállítások költségeinek elővarázsolásán fáradozott, hanem, legfőbb fenékbe billentőként, ellátta azt a nélkülözhetetlen feladatkört is, amely nélkül a csoportos kiállítások működésképtelenek. Tevékenységét időközben Xantus Gézára ruházta, aki ugyanolyan szakszerűséggel és odaadással látja el feladatait. Szabó Árpád, a Studio 9 legfőbb arculati felelőse és grafikai szerkesztője, aki nélkül aligha lenne most mit lapozgatniuk. A csoportosulás nevében a tagok számát is rögzítették annak idején, feltételezve, hogy a csapat összetétele többé-kevésbé változatlan marad. Ezúttal is kilenc alkotó szerepel a kiállításon, de ha visszatekintünk, voltak időközben változások. Voltak távozó és újan érkező tagjai a csoportnak, volt, aki csak egy időre függesztette fel Studio 9-beli tevékenységét, de a csapat nagy része mindvégig változatlan maradt. Bara Barnabás – famunkáinak lecsiszolt, sima felületei, geometrikus formái, letisztult, szűkszavú, ugyanakkor a mindenség felé nyitó, határozott körvonalú formajátékai ezúttal nagyon izgalmas, ellenpontokként is kezelhető kisplasztikákkal társítva válnak beszédessé. A művész korai munkáit felelevenítő kerámiafigurák egy egészen másfajta világot mutatnak. A „meggyűrt” felületek, az alkotó keze nyomát őrző, mozdulatainak mélységét, erejét, lendületét visszatükröző felületek közel hozzák az alkotói folyamatot, annak személyességét, intimitását. Botár László – heves gesztusai, kiegyensúlyozottsággal, megfontoltsággal párosulnak. Képeinek belső feszültsége hozza működésbe a felületeket. Mindez egyszerre játék, könnyed és bravúros képalkotás, ugyanakkor folyamatos kísérlet, erőfeszítés valamiféle elviselhető egyensúly megteremtésére, az ösztönösen felszínre törő energiák kézben tartására még akkor is, ha a keretek időnként kilazulnak és folyamatosan új kereteket kell kijelölni. Sűrített, koncentrált létállapotok töredékes megragadásait látjuk, ösztön és ráció örök feszültségét, átmeneti enyhülést hozó játékát. Gergely Zoltán – fa, fém, kő alkotásait az elegancia, a mértékletesség uralja. Könnyedén helyezi egymás mellé a különböző anyagokat, békít ki ellentétes formákat. Klasszikus megoldásokat, tartalmakat ötvöz nagyon egyszerű, tiszta formai megoldásokkal. Bátran játszik az arányokkal, teremt különleges egyensúlyhelyzeteket. Mezey Ildikó – folyamatosan kísérletező, egyre inkább térbe kívánkozó, az installációk műfaja irányába elmozduló gesztusai nem feledtetik a gyakorlott és könnyen magával ragadó illusztrátort. Álmatlanságtól hűlt párnái, a hiány szülte szürkület, a verstöredékek egy nagyon mély, ugyanakkor intim személyes teret képeznek. A frottázstechnikával létrehozott párnák olyan dimenziót tesznek érzékelhetővé, ahol a legbelsőbb, legmélyebb gondolatok artikulálódnak. Nagy Ödön – égetett famunkái, a természetes formákkal való, a véletlen folyamatokat is könnyedén alkotássá formáló munkáinál a cselekvés, a megsemmisülés folyamata válik érzékelhetővé. Érzékeny átalakulásoknak lehetünk tanúi, látványos, változó dinamikájú folyamatoknak, a vég felé tartó mozgásnak, melyhez a művész alkotó módon viszonyul, kiszakítva, térbe komponálva valami megfoghatót. Szabó Árpád – érzelemtörténései, képeinek sodrása, felkavaró, belső tájai a dekoratív felületek irányából közelíthetők meg. Képeinél időzve láthatjuk, ahogy a felület megnyílik, és mélyre visz, látni engedve mindazt, ami a felszín alatt, mögött felgyűlt, és már-már kifeszíti, felgyűri, szinte megsemmisíti azt, ahogy egyetlen érzés képes teret hasítani magának, egyetlen, erőteljes formai gesztusként artikulálódni. Turcza László – szürreális világa az elmúlt tíz év alatt nemcsak kivilágosodott, hanem képtárgyait tekintve is sokat változott. Gótikus hatású kacér nőalakjai helyett most zene ihlette, kollázsszerű tárgykompozíciókkal lepi meg közönségét. Bizarr kompozícióin a turczai karakterjegyek ugyanúgy tetten érhetők mint korábban, a jellegzetes figurákban, szimbólumokban, a színek gazdagságában, a nagyon tiszta, pontos, minden részletében kiszámított festésmódban, a kristálytiszta felületeken. Váncsa Mónika – mesés, játékos, barátságos világa új árnyalatokat mutat. Másfajta meséket látunk, mint amiket tőle korábban megszokhattunk. Bár képeit most is benépesítik a különböző élőlények vagy mesebeli szereplők, a már-már sablonszerűvé redukált ismétlődések dinamikájával, az ismétlődések adta lehetőségek, a nézőpontok sokszorozhatóságának felmutatásával valami újat is művel. Xantus Géza – képi világát áttűnéses festői technikája teszi igazán különlegessé. Ez az eljárás különféle dimenziók egy síkban való megjelenítését teszi lehetővé. Időnként monumentális hatású meleg tónusú képei a transzcendencia megragadására tett festői kísérletek, ahol a fizikai tereket, a különböző architektúrákat, az emberi alakokat – legtöbbször nőket – könnyűvé varázsolnak a fények, az alakokon átsejlő formák. Az egység megtapasztalása ez a képek terében. Visszagondolva a kezdetekre, az az érzésünk támadhat, hogy milyen hamar elrepült egy évtized, „mintha csak most lett volna”, úgy lerövidül ez az egész történet. Ha valaki azonban időt és energiát szánna arra, hogy alaposabban szembenézzen ezzel a röpke tíz esztendővel, igencsak sokszínű és árnyalatokban gazdag kép bontakozhatna ki előtte.Ha továbbmennénk, a felszín mögé is nézve, kirajzolódhatnának egy csoport karakterjegyei, egy-egy alkotói életpálya tíz esztendejének útkeresései, visszatérő kérdései, kísérletei, személyes küzdelmei, hullámvölgyei, felismerései. Minden bizonnyal kirajzolódhatna néhány emlékezetes mozzanat, felejthetetlen alkotás. És ha ez megtörténik, akkor talán volt értelme ennek az egész erőfeszítésnek. Ha pedig visszajelzések is történnek, azok a folytatás kérdését segítenek továbbgondolni, hogy van-e értelme fenntartani egy olyan kiforrott párbeszédet, amelyben a résztvevők már-már félszavakból is értik egymást, van-e lehetőség a csoportként való megújulásra, a szellemi frissesség fenntartására egy olyan, otthonossá alakított alkotói környezetben, ahol a megszokás könnyen elhatalmasodhat, van-e értelme, lehet-e egyáltalán alkotói csoportban, közösségben gondolkodni ismerve tíz év nehézségeit?! És folytathatnánk. Ezek a kérdések minden évben felmerültek és minden alkalommal sikerült továbblépni. A tizedik évforduló nemcsak ünnep, hanem mérföldkő is. Ahhoz pedig, hogy milyen lesz a folytatás, azt hiszem, mindnyájunknak közünk lehet. Támogató: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala