Hirdetés

Stoltenberg: a NATO nem küld harci repülőgépeket Ukrajnába

HN-információ
A NATO, ezen belül Lengyelország sem küld repülőgépeket Ukrajnába, mert ez katonai beavatkozást jelentene a konfliktusba, melynek az észak-atlanti szövetség nem részese – jelentette ki egybehangzóan Andrzej Duda lengyel elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára kedden közös lengyelországi sajtóértekezletükön. Stoltenberg és Duda kedden a közép-lengyelországi Lask városa mellett működő légi bázisra látogatott, és ott tartott sajtótájékoztatót. A harci repülőgépek esetleges ukrajnai szállítását és lengyelországi repülőterek igénybevételét tudakoló újságírói kérdésre reagálva Stoltenberg elmondta: a NATO szolidárisan kiáll Ukrajna mellett, humanitárius és fegyverszállítmányokat is küld neki. Hangsúlyozta azonban, hogy a szövetség nem akar a konfliktus részese lenni. „Ezért nem áll szándékunkban semmilyen fegyveres erő küldése Ukrajnába, és repülőket sem küldünk az ukrán légtérbe” – jelentette ki. Stoltenberg nyilatkozatát Duda is megerősítette, hozzátéve: harci repülőgépek küldése a NATO beavatkozását jelentené az Ukrajnában zajló konfliktusba, amelynek az észak-atlanti szövetség nem részese. A lengyel sajtó kedden ukrán forrásokat idézett, melyek szerint Lengyelország, Bulgária és Szlovákia összesen hetven harci repülőgépet adna át Ukrajnának, Lengyelország pedig a területén lévő légi bázisairól lehetővé tenné ukrán pilóták felszállását. Duda elmondta: a tárgyalásokon az ukrajnai háborún kívül a NATO keleti szárnyának megerősítéséről is egyeztettek. Bejelentette: az európai biztonság és a NATO keleti szárnya megerősítéséről az észak-atlanti szövetség júniusi madridi csúcstalálkozóján döntenek. Stoltenberg kijelentette: Vlagyimir Putyin orosz elnök „a brutális és teljesen indokolatlan ukrajnai invázióval lerombolta az európai békét”. Elfogadhatatlannak nevezte Oroszország cselekedetét, melyet mint hozzátette, Fehéroroszország tesz lehetővé. Szorgalmazta az orosz erők azonnali visszavonását Ukrajnából, valamint azt, hogy Oroszország a „jóakaratának bizonyítékaként térjen a diplomácia útjára”. A NATO főtitkára megerősítette, hogy a NATO kiáll az észak-atlanti szerződés kollektív védelemről szóló 5. cikke mellett. „Védeni fogjuk a NATO-tagországok területének minden centiméterét” – húzta alá.

MTI



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!