borús égbolt
Spiró György: Kőbéka
A Kalot Olvasóklubban e hónaptól 9 csoportban olvasnak (5 Csíkszereda, 2 Marosvásárhely, 1 Sepsiszentgyörgy, 1 Székelyudvarhely) – minden csoporthoz 9 személyes szakmai vezető tartozik, tehát havonta több mint 85 ember olvas a klub keretei között, és találkozik havonta egy-egy könyvet megbeszélni. Spiró György: Kőbéka című regényét Csonta Noémi ajánlja.
Spiró György Kőbéka című művében adott egy főszereplő, Kálmánka, aki nem tud semmit. Alig ért valamit a világból, még kevesebbet abból, ami körülötte történik. Megválasztják polgármesternek, és ő nem akar mást, mint a vasúti síneket felpúpoztatni, mert egyszer nyáron látott ilyent. Nem ellenkezik, amikor megbilincselve a kocsi hátsó ülésére ültetik, elveszik mindenét és börtönbe csukják, és nem lepődik meg, amikor váratlanul kiengedik. Mások aláíratnak vele egy szerződést, amiben tulajdonába veszi a Golf-áramlatot, megint mások lehurrogják, rendre utasítják, egy „vénecske” nő elveszi a szüzességét. Később miniszterelnök-jelölt lesz, emiatt szmokingba öltöztetik, fogadásokra viszik, kiképzésben részesítik, de Kálmánka észre sem veszi, hogy „belép a liftbe, majd kilép belőle”.
Mivel Kálmánka nem érdekes személy, olvasás közben figyelmünk a körülötte élőkre terelődik. Kálmánka körül egy egész forgatagot találunk, élősködőket, saját érdeküket hajhászó semmittevőket, szélsőségeseket, szektásokat.
Kettőt jegyezzünk meg: Nepittawioni bácsi ENSZ-főtitkár, aki egész háremmel rendelkezik, amíg az oroszok le nem itatják és el nem veszik tőle. Vigyorogva mondja Kálmánkának: „ugyanúgy nincs hatásom a jövőre, mint a múltra sem volt, mielőtt megszülettem.” A teniszruhás Julish amerikai állampolgár, tolmácsként dolgozik, és egy pillanat alatt elcsábítja Kálmánkát, vagyis ráakaszkodik. Később a munkája miatt máshová kell utaznia, ahol új szeretőket szerez.
A cselekmény valamikor a jövőben játszódik, eleinte egy képzeletbeli Záp nevű községben, Magyarországon, majd sok, igencsak különböző helyen, hol New Yorkban, hol Szibériában. A helyszínek gyorsan változnak, a szöveg mégis mindvégig rólunk szól. A mindenkori hatalom, a kormányok, a szövetségek, a nagyhatalmak és kis szervezetek kritikáját fogalmazza meg. Egy olyan kifordított világot látunk, amelyben csak a véletlen és az emberi gonoszság uralkodik. Elkeserítő képet kapunk önmagunkról, emiatt a Kőbéka műfaját sok helyen szatíraként azonosítják, de meghatározhatnánk utazási regényként és negatív utópiaként is. A szerző mesélynek nevezi.
A mű egy részében Kálmánka zuhanni kezd, és egyszerre csak 1946-ban a lipótmezei elmegyógyintézetben találja magát. Hogyan kerülhet a 2017 utáni jövőből éppen ebbe a sajátos intézménybe? Magától értetődő képtelenség ez, mint ahogyan az egész életünk az. A Történész a bolondokházában igazi filozófus, aki értelmezi a helyzetet Kálmánka helyett is. Ő is a jövőből kerül ide, és tájékoztatja Szabó doktort mindarról, ami a Lipótmezővel történni fog az elkövetkező hetven évben, de senki ügyet sem vet rá. Amikor engedik szóhoz jutni, kétségbeesetten kéri számon, hogy pusztíthatták el a Lipótmező könyvtárának tízezer példányát: „És ezt a magyarok tették! Nem a török, nem a tatár, nem a német, nem az orosz, hanem a magyarok!”
Spiró György Kőbéka című művében adott egy főszereplő, Kálmánka, aki nem tud semmit. Alig ért valamit a világból, még kevesebbet abból, ami körülötte történik. Megválasztják polgármesternek, és ő nem akar mást, mint a vasúti síneket felpúpoztatni, mert egyszer nyáron látott ilyent. Nem ellenkezik, amikor megbilincselve a kocsi hátsó ülésére ültetik, elveszik mindenét és börtönbe csukják, és nem lepődik meg, amikor váratlanul kiengedik. Mások aláíratnak vele egy szerződést, amiben tulajdonába veszi a Golf-áramlatot, megint mások lehurrogják, rendre utasítják, egy „vénecske” nő elveszi a szüzességét. Később miniszterelnök-jelölt lesz, emiatt szmokingba öltöztetik, fogadásokra viszik, kiképzésben részesítik, de Kálmánka észre sem veszi, hogy „belép a liftbe, majd kilép belőle”.
Mivel Kálmánka nem érdekes személy, olvasás közben figyelmünk a körülötte élőkre terelődik. Kálmánka körül egy egész forgatagot találunk, élősködőket, saját érdeküket hajhászó semmittevőket, szélsőségeseket, szektásokat.
Kettőt jegyezzünk meg: Nepittawioni bácsi ENSZ-főtitkár, aki egész háremmel rendelkezik, amíg az oroszok le nem itatják és el nem veszik tőle. Vigyorogva mondja Kálmánkának: „ugyanúgy nincs hatásom a jövőre, mint a múltra sem volt, mielőtt megszülettem.” A teniszruhás Julish amerikai állampolgár, tolmácsként dolgozik, és egy pillanat alatt elcsábítja Kálmánkát, vagyis ráakaszkodik. Később a munkája miatt máshová kell utaznia, ahol új szeretőket szerez.
A cselekmény valamikor a jövőben játszódik, eleinte egy képzeletbeli Záp nevű községben, Magyarországon, majd sok, igencsak különböző helyen, hol New Yorkban, hol Szibériában. A helyszínek gyorsan változnak, a szöveg mégis mindvégig rólunk szól. A mindenkori hatalom, a kormányok, a szövetségek, a nagyhatalmak és kis szervezetek kritikáját fogalmazza meg. Egy olyan kifordított világot látunk, amelyben csak a véletlen és az emberi gonoszság uralkodik. Elkeserítő képet kapunk önmagunkról, emiatt a Kőbéka műfaját sok helyen szatíraként azonosítják, de meghatározhatnánk utazási regényként és negatív utópiaként is. A szerző mesélynek nevezi.
A mű egy részében Kálmánka zuhanni kezd, és egyszerre csak 1946-ban a lipótmezei elmegyógyintézetben találja magát. Hogyan kerülhet a 2017 utáni jövőből éppen ebbe a sajátos intézménybe? Magától értetődő képtelenség ez, mint ahogyan az egész életünk az. A Történész a bolondokházában igazi filozófus, aki értelmezi a helyzetet Kálmánka helyett is. Ő is a jövőből kerül ide, és tájékoztatja Szabó doktort mindarról, ami a Lipótmezővel történni fog az elkövetkező hetven évben, de senki ügyet sem vet rá. Amikor engedik szóhoz jutni, kétségbeesetten kéri számon, hogy pusztíthatták el a Lipótmező könyvtárának tízezer példányát: „És ezt a magyarok tették! Nem a török, nem a tatár, nem a német, nem az orosz, hanem a magyarok!”
