Tizenöt éve pendülnek egy húron

Tizenöt éves a Székelyszentmihályi Citerazenekar. Családias hangulatban, népzenével, citeramuzsikával, lélekmelengető gondolatokkal ünnepelték a jeles évfordulót.

Hadnagy Éva
Becsült olvasási idő: 2 perc
Tizenöt éve pendülnek egy húron
Ünnep. Tizenöt éve szól a citera Fotó: Hadnagy Éva

Népdaloktól és citerazenétől volt hangos a székelyszentmihályi kultúrotthon és környéke szombat délután, ahol újraalakulásának 15., létrejöttének pedig 50. évfordulóját ünnepelte a Székelyszentmihályi Citerazenekar. Nagy Márta Izabella, a citerazenekar vezetője elmondta, hogy az egykori tanítványok – köztük ő maga is – másfél évtizededdel ezelőtt döntöttek úgy, hogy felelevenítik tudásukat, így leporolták egykori citerájukat, és ismét nekikezdtek a zenélésnek ezen a különleges hangzású népi hangszeren.

– Négyen álltunk össze és kezdtünk együtt zenélni, lelkesen, reményekkel teli. Felléptünk az első falunapon, majd a következő tavaszon új tagok csatlakoztak hozzánk. 2011-től már a gyermekeket is elkezdtük oktatni, akik azóta felnőttek, és most a sorainkat erősítik – emlékezett vissza a kezdetekre a csapat vezetője.

Az elmúlt években énekesekkel is bővült csapatuk, így ma már tizenöten alkotják a citerazenekart, amelynek legfiatalabb tagja huszonegy, legidősebb tagja pedig nyolcvanéves is elmúlt. Heti rendszerességgel gyakorolnak, és évente több fellépésük van a környéken meg külföldön egyaránt.

– Citeratalálkozókon veszünk részt, és ezeknek köszönhetően nagyon sok barátot, ismerőst szereztünk, akikkel oda-vissza részt veszünk egymás rendezvényein – részletezte.

Diatonikus citerán, nyomóval játszanak, amelyeken nincsenek zengőhúrok. Idén egy megmérettetésen is részt vettek Mezőtúron, a VI. Nemzetközi Citerazenekari Fesztiválon, és a KÓTA Aranypáva Országos Népzenei Minősítőn dicséretben részesültek, ami hatalmas elismerést jelent számukra.

Tizenöt éve pendülnek egy húron

Nagy Márta Izabella szerint a citera egy viszonylag könnyű népi hangszer, ezért a gyermekeknek is hamar ad sikerélményt. Rendszeresen szerveznek nyári táborokat, amelyek célja a hangszer megismertetése, népszerűsítése, és lelkes pedagógusoknak köszönhetően is nagyon sok gyermek tanul ezen a hangszeren. A zenekar vezetője bízik benne, hogy lesz utánpótlás és lesz, aki továbbvigye a falunak ezt a hagyományát a következő évtizedekben is. A jubileumi ünnepségen a háziak mellett fellépett többek között a Gyórói Férfi Dalárda, a Marosvásárhelyi Fagyöngy Citerazenekar, a Székelyudvarhelyi Citera Cimbora csoport, Bíró László népzenész, citeraoktató tanár Mezőtúrról, Tar Csilla Eszter népzenész, citeratanár Balmazújvárosból, valamint a székelyudvarhelyi Serittő Néptáncegyüttes, de Szász Csenge népdalénekest is hallhatták az érdeklődők. Az ünnepséget szeretetvendégség zárta.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!