Ismét megmozdult Udvarhelyszék

Még a hétvégére beharangozott rossz idő is szünetet tartott a 13. alkalommal megszervezett Fuss NEKI! Udvarhely esemény idejére: 46 udvarhelyszéki civil szervezet összesen 811 nagykövete napsütésben állhatott rajthoz szombaton délelőtt. Szaladtak, gyalogoltak, bringáztak, lovagoltak, és közben gyűltek az adományok egy-egy nemes cél, közösségi program támogatására.

Asztalos Ágnes
Becsült olvasási idő: 4 perc
Ismét megmozdult Udvarhelyszék
Az udvarhelyszéki civil szervezetek nagykövetei napsütésben állhattak rajthoz Fotó: Hodgyai István

A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) 2012-ben rendezte meg az első Fuss NEKI! adománygyűjtő sporteseményt, amelyen hét civil szervezet 38 szaladó nagykövete vett részt, és 18 748 lej értékben gyűjtött támogatásokat a hét közösségi cél megvalósítására. Idén már több mint nyolcszázan vállalták, hogy sportolnak egy jó ügyért, majdnem félszáz civil projekt szállt versenybe a közösség támogatásáért, és már az eseményt megelőző este majdnem 800 000 lej gyűlt össze a felajánlásokból, ugyanis az adománygyűjtés három hete zajlik.

Ráadásul ez az összeg még nőni fog, mert a helyszínen mindenik alapítvány, egyesület standjánál lehetett adakozni, sőt, hétfő reggelig még az online platformon is várják a felajánlásokat.

Ismét megmozdult Udvarhelyszék

A hangulatos, pörgős eseményt már második alkalommal rendezik meg Székelyudvarhely központjában, a bemelegítés után a zöld pólóba öltözött nagykövetek a Márton Áron térről rajtoltak 11 órakor, hogy két órán át a központon és a Kossuth Lajos utcán le, majd vissza róják az egy kilométer hosszúságú köröket – ki amennyit vállalt vagy amennyit bírt. Közben a helyi Friday Rehab zenekar biztosította a jó hangulatot. Összesen 493 futó, 116 gyalogló, 190 biciklis vett részt a 12 lovas nagykövet mellett, akik bárhol megtehették a legalább tíz kilométeres távot, amit mobilalkalmazással rögzíthettek. A nagykövetek átlagéletkora 31 év volt, a legfiatalabb kétéves, a legidősebb pedig 86 éves, és valamivel több közöttük a nő, mint a férfi – tudtuk meg a szervezőktől. Idén hét különböző országból – többek között az Egyesült Államokból, az Egyesült Királyságból, Finnországból, Hollandiából, Magyarországról stb. – csatlakoztak támogatók, akik ugyanebben az időpontban sportoltak az általuk kiválasztott projektért.

Ismét megmozdult Udvarhelyszék

Vannak civil szervezetek, amelyek rendszeresen részt vesznek a Fuss NEKI! eseményen, ám idén 11 új csapat is bekapcsolódott. A tegnap esti adatok szerint az eredményes adománygyűjtésben ismét élen jár az Udvarhelyi Waldorf közösség, amely máris túlszárnyalta a célösszegként megjelölt 80 000 lejt, de szombaton délelőtt már a 91 000 lejt közelítette meg az adományok összege. Ők, akárcsak az előző években, iskolaépítésre kérik a pénzt. Még egy kicsit maradva a számoknál: majdnem száz önkéntes biztosította a nagyszabású esemény gördülékeny lebonyolítását.

Ismét megmozdult Udvarhelyszék

A rendezvény teljes ideje alatt a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán gyermekfoglalkoztató működött, ahol a Legendárium jóvoltából rajzfilmeket is nézhettek a kicsik. A Vitality Klinika sátránál vérnyomást és vércukorszintet mértek, és természetesen a nagyköveteknek vizet és gyümölcsöt is kínáltak a szervezők.

Egyébként tavaly az SZKA a Fuss NEKI! programmal elnyerte a Kárpátok Társadalmi Innovációs Díjat – emlékeztetett Tófalvi Beáta, az alapítvány vezetője –, amelyet a hazai közösségi alapítványok hasonló jellegű eseményei közül a legeredményesebbnek mondanak.



Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!