Sorozatban harmadszor!

Egymást követően harmadik alkalommal rendezik meg a labdarúgó-Európa-bajnokságot a magyar válogatott részvételével. Marco Rossi együttese ráadásul a világon a harmadik leghosszabb veretlenségi sorozattal rendelkezik. Románia Felcsúton jutott ki az Eb-re.

Farkas Endre
Sorozatban harmadszor!
Ünnep Szófiában. Ismét Eb-n a magyarok! Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Feledhető színvonalú, ám izgalmas mérkőzést játszott Szófiában a házigazda bolgár és a magyar futballválogatott. Nem ment igazán jól a játék Szoboszlai Dominikéknak, ám drámai végjátékban, a 97. percben szerzett öngóllal 2–2-re végeztek, így eldőlt, hogy 2016 és 2020 után 2024-ben is ott lesz az Eb-n a piros-fehér-zöld csapat.
A vasárnapi, Montenegró elleni mérkőzésnek a tétje a több mint egy éve tartó veretlenség megőrzése mellett az volt, hogy csoportelsőként, vagy másodikként várja majd a németországi kontinensviadal sorsolását Marco Rossi csapata. Az olasz mester egyébként második alkalommal vezetheti harcba övéit az Eb-k történetében, hiszen a 2021-ben megrendezett (valójában 2020-ban esedékes) Eb-n is ő volt a csapat szövetségi kapitánya. A vasárnap délutáni utolsó csoportmérkőzésen: Magyarország – Montenegró 3–1. 
A magyaroknak ez lesz az ötödik Európa-bajnoki szereplésük, és 38 év után harcolták ki a részvételt egyenes ágon, azaz pótselejtező megvívása nélkül. A magyar labdarúgó-válogatott 1964 (4 csapatos döntő – 3. hely), 1972 (4 csapatos döntő – 4. hely), 2016 (24 csapat – csoportelsőség után nyolcaddöntő) és 2021 (24 csapat – 4. hely a csoportban) után 2024-ben játszhat ötödször Európa-bajnokságon. A magyarok ráadásul egymás után a harmadik Eb-re jutottak ki, mind a három kontinensviadalon 24 csapat vett, vesz részt. A magyar válogatott eddig 11 meccset játszott az Európa-bajnokságokon, a mérlege két győzelem (1964, Spanyolország: Magyarország – Dánia 3–1 – hosszabbítás után; 2016, Franciaország: Magyarország – Ausztria 2–0), négy döntetlen, öt vereség. Az Eb-selejtezőkön szerepelt játékosok közül Fiola Attila, Lang Ádám, Nagy Ádám és Kleinheisler László Németországban már a harmadik Európa-bajnokságán vehet részt. Marco Rossi az első magyar szövetségi kapitány, aki két Európa-bajnokságon is irányíthatja a nemzeti csapatot.


Hirdetés

Veretlenül

A magyar válogatott legutóbb egy évvel, egy hónappal és 22 nappal ezelőtt, 2022. szeptember 26-án, a korábbi csapatkapitány, Szalai Ádám búcsúmeccsén, az Olaszország elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen kapott ki (2–0-ra hazai pályán), azóta minden sorozatot figyelembe véve 11 találkozóján nem talált legyőzőre (hat győzelem, öt döntetlen). Ez a széria egyben azt is jelenti, hogy Szalai Ádám utódja, Szoboszlai Dominik továbbra is veretlen a magyar válogatott csapatkapitányaként.
A magyar válogatottnál csak két válogatottnak van hosszabb veretlenségi sorozata: Algéria szériája időben valamivel rövidebb, hiszen az észak-afrikaiak legutóbb 2022. november 19-én, Svédországban szenvedtek vereséget, azóta 18 mérkőzésen 11 győzelmet és hat plusz egy döntetlent értek el (a Szenegál elleni Afrikai Nemzetek Bajnoksága-döntőt tizenegyesekkel bukták el, így azt is döntetlennek számítják), míg Kolumbia 2022 februárja óta nem talált legyőzőre, az argentinok elleni 1–0-s idegenbeli vereség óta viszont 11 győzelmet és öt döntetlent számlál.

Örömittas reakciók

– Nagyon stresszes volt ez a meccs, de nem szabad elfelejteni, hogy egy fordulóval a selejtező vége előtt kijutottunk az Európa-bajnokságra. Sosem gondoltam volna, hogy ez nekem kétszer is sikerülhet szövetségi kapitányként. Mindenkinek köszönöm, aki támogatott minket, a szurkolóknak, a szövetségnek, a teljes stábnak, és köszönöm a családomnak, ajánlom ezt a sikert a feleségemnek, a fiamnak, a lányomnak. Hálás vagyok a Jóistennek és Magyarországnak

– fogalmazott a szófiai selejtező lefújása után Marco Rossi szövetségi kapitány. Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor közösségi oldalán így kommentálta a kvalifikációt: „Csont nélkül az Eb-n. Végre!” – írta a képhez, melyen az állt: „Megjöttek a magyarok!”

– Nem hittem el! Mindenki futott mindenfelé, én meg egy helyben álltam, és attól féltem, hogy les lesz, vagy bármi más, fault. Nem tudtam, hogy miután a játékvezető belefújt a sípjába, mit mutat. Mutatott kifelé, nem tudtam, hogy akkor most középkezdés, vagy kifele szabadrúgás. Nem lehet leírni ezt az érzést

– idézte fel Szoboszlai Dominik az Eb-kijutásról döntő egyenlítő gól utáni pillanatokat.

Románia is Eb-résztvevő
A labdarúgó-Eb selejtezősorozat I csoportjában Románia 2–1-re győzött Felcsúton Izrael ellen, ezzel kijutott a jövő nyári Eb-re, ahogy a Koszovóval ikszelő Svájc is. Az izraeli–palesztin fegyveres konfliktus miatt az utolsó két hazai Európa-bajnoki selejtezőjét Felcsúton rendező Izrael szombaton Romániát fogadta. A trikolórok mindössze másfél perc elteltével hátrányba kerültek, ám még az első tíz percben sikerült kiegyenlíteniük. A piros-sárga-kékek végül a 62. percben Ianis Hagi révén megfordították a mérkőzést, és nem is engedték ki a kezükből a győzelmet. Győzelmével Románia 2016 után ismét kijutott az Európa-bajnokságra. Eredmény: Izrael – Románia 1–2 (1–1). Gólszerzők: Zahavi (2.), ill. Pușcaș (10.), Hagi (63.).



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!