Második alkalommal szervezte meg a csíkszeredai Sikeres Nők Iskoláját az RMDSZ Csíki Nőszervezete a hét végén. A konferencia előadói közül Máthé Klára műépítészt, a Nagy István Művészeti Szakközépiskola tanárát a sikerről kérdeztük.

– Általában ritka, hogy valaki az élet valamennyi területén sikeres legyen, ön mely területeken érzi sikeresnek magát?

– Elsősorban anyaként, hiszen van három gyermekem, akik nagyon ügyesen teljesítenek, és meg vagyok velük elégedve, úgy érzem, ezt jól csináltam. Azonkívül tanárként is elég sikeresnek érzem magam, nagy élvezettel tanítok, a gyerekek szeretnek, és jók az eredményeik. Folyamatosan visszatérnek hozzám, felhívnak azok is, akik több éve végeztek, hogy elmondják az eredményeiket, tanácsot kérjenek. Szakmailag nagy kérdés, mit jelent az, hogy sikeres az ember. Mert nincs nagy hírnevem, sok pénzt nem keresek, főnök sem vagyok, de azokkal az épületekkel, amelyeket megterveztem, meg vannak elégedve a megrendelők, a visszajelzések pozitívak. Persze, diákkoromban úgy képzeltem, hogy majd világhírű építész leszek – nyilvánvaló, hogy egy diáknak ez az álma, de másképp döntöttem. Amikor hívtak külföldre, nem mentem el, hanem inkább a családot választottam és elkezdtem tanítani, ami nagy sikerélmény nekem.

– A foglalkozásánál maradva, nem éppen nőies szakma. Miért választotta mégis ezt a pályát?

– Épp azon gondolkodtam el a tegnap, hogy tulajdonképpen egy világhírű nő építész van, aki mindenhol szerepel. És volt olyan, hogy amikor egy lány meghallotta, hogy az építésznek ki kell menni az építőtelepre, besározza a cipőjét, és vitatkoznia kell a kivitelezővel vagy a munkásokkal, egyből elment színésznek. Az én esetem annyiban különbözik esetleg, hogy a családomban ennek hagyománya van, és elsősorban a nagytatám varázsolt el először az irodája hangulatával. Bár gyerekként, de igazából még az egyetemen sem tudtam, hogy miről szól ez a szakma, viszont az egész hangulata, az alkotás és ami hozzátartozik a munkához, az már kiskoromban magával ragadott. – Mire büszke eddigi szakmai megvalósításai közül?

– Főleg családi házak tervezésével foglalkozom, azért, mert ez kisebb munka, amit jobban kézben tudok tartani. Három gyermek mellett nem igazán voltam ennél többre képes. Másrészt a családi ház tervezése sokkal személyesebb is, és sokkal közvetlenebb dolog, mint egy középület, hiszen valakinek konkrétan dolgozunk. Azoknak a házaknak, amelyeket terveztem, a lakói többször hívnak fel, hogy jelezzék, jól érzik magukat a házukban – nekem ez a legnagyobb elégtétel, nem az, hogy hány folyóiratban jelenik meg az ember munkája, hanem az, hogy aki használja az épületet, meg van vele elégedve.

– Hogyan sikerült az említett három területet összeegyeztetni?

– A tanítást, a tervezést és a családot nem könnyű összeegyeztetni, mert ha az ember valamit jól akar csinálni, akkor azt teljes bedobással kell csinálnia. Ha az ember három dologgal foglalkozik, akkor valahol mindig van valami, ami nem jön úgy össze, ahogy éppen eltervezte. De éppen az, hogy több mindennel foglalkozom, lehet példakép valakinek. Talán a gyerekeimnek jó volt azt látni, hogy én nagyon aktív vagyok, még ha velük konkrétan kevesebbet is tudtam foglalkozni egy nap, de lehet, ez arra serkentette őket, hogy ők is mindenféléhez hozzáfogjanak.

– Milyen tanácsokat adna egy pályakezdő nőnek?

– A legfontosabb az, hogy egy ember a munkájával nemcsak napi nyolc órát, hanem ennél többet foglalkozik, különösen egy alkotó tevékenység esetében. Minden munkában van egy csomó olyan dolog, ami nem kellemes. Az építészi munkában 20–25 százalék az, amit úgy elképzeltünk, hogy milyen fantasztikus, és a többi a rutinszerű. De ha azt a húsz százalékot jókedvvel és szeretettel csináljuk, akkor a többi nyolcvan százalék is megy magától. Nem azt kell eldöntse a pályaválasztó, hogy mennyi pénzt fog keresni, hanem hogy a munkája örömet szerezzen neki, és akkor minden rendben lesz. Háromszéki Eszter