borús égbolt
Sétahajókázás zátonyok között
Nem sok szó esett a máltai – nem hivatalos – EU-csúcstalálkozóról a hazai sajtóban, pedig fontosságához nem férhet kétség. Erről beszélt a találkozót összehívó, őszinte hangú levelében Donald Tusk, az Európai Tanács – a csúcstalálkozók – vezetője, leszögezve, hogy az EU rendkívül veszélyes, korábban példa nélküli kihívásokkal néz szembe. Számottevő a külső kockázat: az egyre jobban előretörő Kína, Oroszország agresszív politikája, a Közel-Keleten és Afrikában dúló háború, terror és anarchia, amiben a radikális iszlám főszerepet játszik, illetve Amerikában az új vezetés aggasztó nyilatkozatai. A belső kockázat szintén: az Unión belül erősödnek az EU-ellenes, nacionalista, xenofób érzelmek, a nemzeti egoizmus. És kockázatot jelent az Európa-párti elit lelki állapota, az integrációba vetett hit meggyengülése, a populista érvekkel való azonosulás. Tusk szerint itt az ideje a látványos és határozott intézkedéseknek, amelyek megfordíthatják a közhangulatot, itt az ideje megmutatni, hogy büszkék vagyunk európaiságunkra. Mert „együtt győzhetünk, megosztva elbukunk”. Egyszóval elérkezett a komoly mérlegelés, s talán a megmérettetés órája.
Ezek a szavak – legalábbis részben – meghallgatásra találtak Málta szigetén. Rövid összefoglalóként: a tagállamok vezetői eredményként értékelik, hogy tavaly 2015-höz képest harmadára csökkent az Európába érkező menedékkérők száma, de mindemellett továbbra is nagy a migrációs nyomás, főként a Földközi-tenger medencéjének keleti és „középső” részén – az itt húzódó útvonalakat vigyázni kell, és intézkedéseket hozni az emberáradat csökkenéséért, például az embercsempészek üzleti modelljének megtörésével. Ezért (is) a vezetők változatlanul elkötelezettek a Törökországgal a migránsok átvételéről szóló egyezség mellett. Mivel az Európába tartók első számú afrikai kiinduló országa Líbia, az EU az ottani helyzet megszilárdítására kell törekedjen, ebben segítséget kell nyújtson. A teendők legfontosabbika lehetőséget teremteni arra, hogy a hatóságok ellenőrizhessék a szárazföldet és a tengeri határszakaszokat, megakadályozhassák az embercsempészeket, tehát kiképzést, felszerelést kell biztosítani a líbiai parti őrségnek és az egyéb, illetékes hatóságoknak. Ugyanakkor támogatni kell az afrikai ország gazdasági-társadalmi helyzetének javulását, például megfelelő feltételeket kell biztosítani, hogy fogadhassa az oda érkezőket – azokat is, akik Európába indulnak, és azokat is, akik onnan hazatérnének.
Magyarország miniszterelnöke például ezt az igyekezetet úgy foglalta össze: több uniós ország számára most már világos, hogy a helyzet tarthatatlan, az EU eddigi „hivatalos” bevándorláspolitikája irányt és célt tévesztett. Mert nem beengedni kell a migránsokat, és utána megoldani a problémáikat, hanem a segítséget kell oda vinni, ahol baj van: Líbia parti vizeinél kell megakadályozni az áthajózást. „Nem szabad beengedni a problémát a területünkre” – jelentette ki elég egyértelműen, megjegyezte, hogy a mostani irányválasztás jelentős esély, amely fontos változást, tényleges előrelépést hozhat a probléma megoldásában.
Azt, hogy beválik-e a stratégia – Líbia felkészítése –, meg lehet kérdőjelezni, de helyteleníteni nehezen. A Szicíliában „hirtelen megjelent” új egyen-gyorstemetők (amikor gyorsan el kellett temetni több tíz, több száz embert), a sziget déli kikötőiben oldalukra dőlve heverő lélekvesztők (ezeket elkobozzák és tengerjárásra alkalmatlanná teszik őket, bár már eleve azok), a vizeletszagú pantelleriai partszakaszokon gubbasztók (inni sem volt elég vizük, nemhogy másra), a Mare Nostrum tengerparti üdülővárosaitól fél kilométerre vízbe fúltak még el nem porladt csontjai (melyik gyermekét tartsa tovább a víz fölé az anya?) mind bizonyítékai annak, hogy a Szicíliai-csatornánál – ahogy másutt is – még hatékonyabban be kell avatkozni. Egyébként sem új elképzelés: rebesgetik, hogy nem is olyan rég Líbia diktátora titokban szép summákat markolt fel az olasz kormányzattól azért, hogy feltartsa (visszakergesse) a menekültek árját. Ha csak ezeket a tényeket, számokat vesszük is figyelembe, a mérlegnek csak az egyik serpenyőjével számolunk – akkor is halaszthatatlan a hathatós beavatkozás.
Erről egyeztettek tehát a máltai találkozón az EU vezetői, utána, vagy talán az ülésszakok közötti szünetben sétahajóztak egyet Valletta körül, a Nagy Öbölben. Erről fénykép is készült, s bár egyenként az arcok nem kivehetők, feltételezhető, hogy fél tucat államfő, két tucat kormányfő vagy kancellár, az EB-elnök, ET-elnök, az EU biztonságpolitikai képviselője és egy egész sor más politikus és magas beosztású hivatalnok csodálja meg a hajó fedélzetéről Málta impozáns, 450 éves lovag-fővárosának látványát.
Nem tudom, az ironikus-e a megfelelő szó erre? És gondolom, nekik sem kötötték az orrukra: a hajó, amelynek fedélzetén tartózkodtak, néhány éve a sziget délnyugati (Afrikára néző) partjánál, a Fehér köveknek nevezett szakaszon zátonyra futott, megfeneklett, oldalára fordult és félig elsüllyedt – s bár a baleset nem volt komoly, senki sem sérült meg, az akkor a fedélzeten tartózkodókat, egy legénybúcsú résztvevőit ki kellett menteni a tengerből, a hajótest pedig tán egy hétig is vesztegelt kőhajításnyira a parttól. Aztán elvontatták és megjavították. A parti őrségek jelentései szerint egyébként ez a kritikus szakasz: korábban számos, menekülteket szállító hajót ugyanígy, a cél előtt ért szerencsétlenség, tehát a rajta összezsúfoltak látták a szárazföldet, mielőtt vízbe fúltak volna. Ma már a helikopterekből rendszerint időben észlelik őket, s mentőhajót küldenek eléjük.
Lám, néha a méréshez elég csak a mérleg egyik serpenyője is.
Burus János Botond
.jpg)
_cm.JPG)