Sétánkat az egykori Dankó Pista utca sarkától kezdjük – mert bizony, ilyen is volt valamikor a városban. A híres cigányprímás emlékét őrizte, aki háromszor is megfordult Székelyudvarhelyen.
Az utcát ma már hiába keresnénk: a Nagy-Küküllő melletti tízemeletes tömb­házak helyén húzódott egykor. A hetvenes években azonban lebontották az ott álló há­zakat. Ekkor tűnt el végleg Dézsy István tímár csodaszép homlokzatú háza is. A gazda nagy tekintélynek örvendett a szakmában.

Nem menekült meg a szom­szédságában álló Szöllö­ssy-kocsma, sem Lebo­vits ke­res­kedő háza.
A folyó innenső oldalán működött a Bartók testvérek műhelye – azt is lebontották. Ahhoz, hogy átjussunk a túl­só partra, sétáljunk át a nem­régiben épített vas­be­ton hí­don. Kétoldalt gyalo­gjárda, középen a közúti forgalom halad.
A 20. század elején, 1901-ben, egy miniszteri látogatás alkalmával döntötték el, hogy közúti hidat építenek Székely­udvarhely és Szombatfalva között. Eredetileg fából ter­vezték, de a város kérte, hogy – idézem –„ne fából, hanem vasból építtessék föl.”

A miniszter végül jóvá­hagyta az építést, 54 ezer korona költséggel. A mun­ká­latok egy évig tartottak, és 1903 októberében át is adták a vashidat. Előtte próbaterhelést tartottak: az Udvarhelyi Hír­adó szerint méterenként 450 kilogramm követ pakoltak rá, ami 900 métermázsának felelt meg. A híd szerkezetét a budapesti Danubius Vas­gyár készítette. Impozáns építmény volt, sok képeslap is fennmaradt róla – de saj­nos a második világháború áldozata lett. Képzeletben most én is átsétálok rajta, és megérkezem Szombatfalvá­ra, amelyet 1895-ben csatol­tak a városhoz. Bal­oldalt Sztojka Ferenc fényképész és vállalkozó tor­nyos háza áll. Ő volt Márton Áron püspök személyi sofőrje. Egy­­szer rég mesélte, hogy nyolc autóbuszt indított na­­­ponta a Kossuth utcai Kassay vendéglő elől Brassó, Maros­vásárhely, Csík­szereda, Szent­­keresztbánya és Szová­ta irá­­nyába. A háború után válla­latát államosították, és 1951-ben az állami tűzoltóság köl­­tö­zött az épületbe. Aztán 1978-ban új székhelyre köl­töztek. Feri bácsi megérte az 1989-es vál­tozásokat, de a házát saj­nos nem kapta vissza.

A jobb oldalon állt a V alakú Szöllössy-ház, amelyről azt mesélték, hogy valahányszor kiöntött a Küküllő, a boros­hordókat a víz kihozta a pincéből. Az államosítás után ebben a házban lakott a szi­lágy­krasznai báró Györffy Pálné Bakcsy Berta, két fiával – Györggyel és Lajossal. Ne­kik ez kényszerlakhely volt. A másik oldalon ma a Re­formátus Öregotthon áll, ahol harminc–harmincöt idős em­ber mindennapjai­ról gon­doskodnak. Mellette találjuk a Soó Domokos-házat, vagy ahogy az udvarhelyiek hívják, a Fábián-féle házat. Külső falán görögös oszlopokon vi­rág­­díszek futnak – a székely kapuk faragásait idézve. Soó Domokos ügyvéd, helyettes polgármester háza idővel két részre oszlott. A jobb oldali részben sokáig Pál Gyula ügyvéd lakott, ma pedig Zsig­mond Aranka festőművész mű­terme és otthona található benne.
Most megérkezünk a vas­úti átjáróhoz – átlépünk rajta. Erről is készült két korabeli képeslap, mindkét irányból. A sínektől alig száz méterre egy márványtábla jelzi Balázs Ferenc, a híres karmester szü­lő­házát. Nevét ma a városi vegyes kórus viseli. Innen már csak pár lépés a Schwarz Bisztró, amely igazán szép házban működik – igazi fel­üdülés ide betérni.
Az útkereszteződéshez ér­ve, az átjáró másik oldalán, balra egy lapos tetős, moder­nista (Bauhaus) ház látható. Új gazdája Gulyás István szer­­k­esztő és párja – most épp a felújítás zajlik. A jobb oldalon pedig a híres Fer­nengel-épü­let magasodik, ahol az autóbuszok nyugat felé, Buda­pest irányába for­dulnak. Az Orbán Balázs utca végén még néhány régi, torná­cos ház megmaradt. A Pász­tor-féle házat régóta öleli a vad­szőlő – gyönyörű látvány. Bal oldalon Bakóczi tanárék háza következik, nemrég újí­tották fel. Tőlük egy lépésre a Bordás család háza, majd Dénes Sándor kerékpározó, férfifodrász iker­háza. Vele szem­ben a Népház, amelynek avatását 1928 pünkösdjén tar­tották. Ma ez a szépkorúak kulturális központja. Néhány lépés után elérjük a Septimia Szálló és Szabadidőközpont bejáratát. Innen már csak pár méter az Orbán Balázs és a Tamási Áron utca találkozása. Vala­mikor itt állt a vámház. Itt véget ér a sétánk.
Köszönöm, hogy velem tar­tottak!