Kálmán Ábel a székelyudvarhelyi Héva zenekar egyik prímása, időnként harmonikása. 2018-ban kezdett hegedülni tanulni a Kaszaj Kulturális Egyesületnél, de ezt megelőzően több éven át a székelyudvarhelyi Kékiringó néptánccsoport tagja volt, ahol prímásuk, Forró István keltette fel érdeklődését a zene iránt. 

Környezete és családja hatására az erdélyi népi kultúra legjelentősebb elemeibe kóstolhatott bele. Mint mondta, hálás mindenkinek, akik „belerángatták” ebbe, hiszen mára már elmondhatja, hogy a népzene alappillére az életének. Idén Kostyák-díjban is részesült, és ezzel a gesztussal hatalmas támogatást kapott, főként lelkileg, hiszen most érzi igazán, hogy a műfaj, amit ő és a zenekar képvisel, már nem kizárólag a szabadidős tevékenységet és a szórakozást jelenti, hanem a kötelességet is: őseink muzsikáját, tánclépéseit, viseleteit vagy akár portáit a lehető legtovább éltetheti általa.

– Fiatal prímásként célom, hogy az autentikus erdélyi népzenét minél jobban népszerűsítsem, főként a korosztályomban, hiszen azt látom, hogy hatalmasat változott a világ szórakozás terén is. Boldogsággal tölt el, amikor látok egy néptánctalálkozót, egy népzenésztanítványokból álló évadzáró fellépést, hogy milyen sokan és egyre többen a táncházas életmódot választják. Ennek ellenére úgy látom, a fiatalabb generáció nagyobb százaléka még mindig nem hajlandó nyitni a népzene irányába, szerintem már kisebb korban is szükséges valamilyen szintű kötődés a népzenéhez azért, hogy később boldogsággal töltsön el, ha megszólal egy hegedű – bár számos példa volt már arra is, hogy előjel nélkül csatlakoztak gyermekek, fiatalok, felnőttek vagy akár idősebbek a táncházmozgalomhoz. 
Kálmán Ábel legfőbb célja, hogy minél több új személyt rántson magával ebbe a világba, ugyanúgy, ahogy pár évvel ezelőtt őt is behúzták. Muzsikájával azt az erős magot szeretné erősíteni, amely jelenleg is a táncházmozgalomnak szenteli életét. 
– Annak idején az idősek mindenre tudták a megoldást, a választ, a gyógy­módot, mind a sebekre, mind az emberi lélek örömeire, fájdalmaira. Számomra a népzene a mai világban nem a különlegességet, a kitűnést jelenti, hanem az otthont, a nyugalmat és a boldogságot, hiszen tudom, hogy a hozzám hasonló egyének hatalmas erőfeszítésekkel próbálják megtartani a mai világ számára azt, ami évszázadokon keresztül jellemezte a Kárpát-medence mindennapjait, és azt, ami pár évtizeddel ezelőtt még kiveszni látszott. 
A fiatal népzenész szerint a népzene Székelyudvarhelyen nem lehetne népszerű a fiatalok körében, ha Orendi István, a Kaszaj Kulturális Egyesület igazgatója nem indítja el a népzeneoktatást több szerény, alázatos és szakmailag kiemelkedő zenésszel közösen, köztük Szabó Loránddal, akitől Ábel is tanulhatott. 

– Jelmondatom, amit mindig és mindenhol nyomatékosítok: Népzenét a népnek!