Hatvan évet töltött május 2-án Miriszlai Miklós mérnök, költő, grafikus. A székelyudvarhelyi születésű, jelenleg Füzesabonyban élő alkotóval ezúttal a csevegőprogram lehetőségeit kihasználva, írásban „beszélgettünk el” a legutóbbi hosszú hétvégén. – Jó napot kívánok! – Kezét csókolom! – Hogyhogy számítógépközelben van? Nem ünnepli május 1-jét? – Azt sosem ünnepeltük, csak örültünk, s ma is örülünk a szabadnapnak. – Én már sokféle módon készítettem interjút – ebben a formában még nem próbálkoztam, de szimpatikus nekem ez a megoldás, mert párbeszéd, de mégsem én kell hogy begépeljem… – Van a digitális világnak hasznos oldala is. A szövegszerkesztő hasznossága miatt nem is írok kézzel, csak egy gyengéd célzásra válaszolva. – A születésnapi beszélgetéseimben inkább életrajzi kérdéseket szoktam feltenni az interjúalanyaimnak, mert ez az, amiről többnyire ritkán beszélnek. Egyik legutóbbi interjúalanyom éppen a csíkszeredai születésű Salat Levente volt. Tudom, hogy osztálytársak és barátok voltak, csak ezért említettem… – Leventével öt évig osztálytársak voltunk a Bolyaiban. Manapság a kapcsolatunk: hébe-hóba. – Most pedig jönnének a kérdések… Azt ugyebár nem kérdezem, hogy hány éves, de néhány alapvető kérdést feltennék. Például mi a neve? – Miriszlai Miklós, apám ma­rosszéki kurtanemes család sarja, anyám alföldi magyar, s a Jó­isten úgy akarta, hogy Székely­udvar­helyen szülessek meg. Édesapámat oda helyezték ki az agrártudományi egyetem elvégzése után, de két év után áthelyezték Marosvásárhelyre. – A kérdés nem volt véletlen. Úgy tudom, Mirisz Miklós nevet is használ – vagy csak használt? – Az egykori művésznév is apámhoz kötődik, aki azt mondta első szárnypróbálgatásaimkor, hogy ne hozzak szégyent a nevünkre irkálással, nyilván nem bízott abbéli képességemben. Adódott némi nemzedéki szikrázás is. Temesváron Franyó Zoltán mondta, hogy jó név, illatot jelent. Aztán a dolgok elsimultak, s visszatértem becsületes nevemhez. – Hová való? Persze, tudom, hogy Füzesabonyban él – de hová valónak tartja magát? – Természetesen székelynek tartom magamat, és tartok fenn székely kapcsolatokat. A húgommal, aki Kanadában él, úgy döntöttünk, hogy megtartjuk az örökölt ingatlanokat, így megmaradt a kapocs Marosvásárhellyel és Székessel, ahová a család való volt. Honvágy sose gyötört, éppoly jól érzem magamat Kassán, Nagyszombaton, mint Egerben vagy Székelyudvarhelyen, netán Magyarkanizsán, bár ott még nem jártam, de érzem, hogy fogok.  Mondhatnánk, hogy Kárpát-medencei polgár vagyok. – Még egy könnyű kérdés: mi a foglalkozása? Hogyan fogalmazná meg önmagát? Mérnök-­köl­tő-képzőművész? – Képzettségeim és elfoglaltságaim valóban szerteágazók. Felsőfokú tanulmányaim szerint elektronikai mérnök, közgazdász és magyarságkutató vagyok. Elfoglaltságok szerint feladatmegoldó mérnök, cégvezető, ihletből faragok fát, linóleumot, írok verset, félperces prózát, kedvtelésből kertészkedek. Egyszóval alkotó. – Ahogy az életrajzában olvastam, több város is fontos szerepet játszott az életében. – Régebben városok, manapság helyek, legyenek falvak, várak, sziklák, tavak, erdők. – Most írok egy-egy városnevet, és Ön írja le azt a körülbelül öt mondatot, ami eszébe jut ezekről. – Próbáljuk meg. De öt mondat nagyon sok, a költészetem is szófukar.  – Kezdjük Székelyudvarhellyel. – Udvarhelyről Szejke borvíz, Orbán Balázs sírja, Székelytámad-vár, Kolumbán Sándor mérnök-nyelvész és két volt osztálytársam jut eszembe, meg gyönyörű főtere. – Székelykeresztúr? – Keresztúron kétszer fordultam elő. Először 1977-ben leszerelés után egyedül kerékpároztam be Székelyföldet. Másodszor hét-nyolc éve autóval mentünk át Bözödről a Gagy felé vezető erdei úton Hudy Árpád barátommal, találkoztunk három macival, de nem akartak ösmerkedni. Az úti célunk egy rovásírással foglalkozó előadás volt, melyet pesti rovók tartottak. – Kifeledte az első verse felolvasását? – Valóban, Keresztúron volt egy Ifjúmunkás-turné állomása, de nem az első verset, hanem a rögtönzött szonettíró versenyre készültet olvastam föl. A szonett manapság is jó barátom. – Marosvásárhely? – Na, arra kevés lehetne az öt mondat, egyszóval minden, bővebben cseperedés, érettségi, Bolyai, Kakasdi-erdő, Oroszlán, Tulipán, ASA, Maros-holtág, Kultúrpajta, Székely János, többtucatnyi barát. – Temesvár? – Ifjúság, szerelem, Látóhatár kör, M-stúdió, táncestek, Mátray László mester színjátszó csoportja. Nem voltam tagja, de a Mester megőrizte egész estés drámai költeményem kéziratát, amelyet én elvesztettem, s tavaly visszaküldte a másolatát. Első kötetem megjelenése, első találkozásom a Szekuval. Bálintfi Ottó filozófiatanár, ma is élő barátság. Garabonciás banda, Csutak Pista. – Tavaly éppen vele is készítettem születésnapi beszélgetést... Még egy város: Szatmár? – Feleségem révén kerültem Szatmárra, házi református esküvő, első két gyermekem, első munkahelyem, Szamos-part, Pannónia szálló, Fejedelemház, Láncos-templom, a Kő kövön munkámat itt kezdtem el, kiforgatott asztalfiókok, szekrény, döntés a távozásról, miután a párom után is elkezdtek szaglászni. – Magyarországon mi volt az első állomás? Füzesabony? – Egerben kezdtünk el dolgozni, lakni meg Füzesabonyban, mert a vonzáskörzetében van. Nyolc évet dolgoztam Egerben, aztán négy év napi ingázás Budára, aztán vállalkozás indítása Füzesabonyban. 2000 óta ez a helyzet, heti utakkal bánsági, felvidéki ügyfelekhez. A metszetes kötet is, meg a legutóbbi is itt jelent meg. Sikerült szerethető otthont építeni, közel a Bükk-hegység, a Tisza-tó. Igazából csak a kirepült három gyerek hiányzik, illetve néha meg-meglátogatnak, olyankor az unokákkal teljesség van. – Abból is arra következtetek, hogy otthonra talált, hogy a közéletbe is bekapcsolódott… Mióta politizál? Miért tartotta fontosnak? – Egy ciklusban önkormányzati képviselősködtem, s meg is tanultam gyorsan, hogy nem nekem való. Pénzügyi bizottságot vezettem, de akik erre felkértek, úgy gondolták, hogy majd mi (értsd ők) nyúlkálhatunk a zsírosbödönbe, más nem, én meg úgy, hogy senki nem nyúlkálhat. Ebből pazar háború kerekedett, jó hogy vége van, s böcsülettel átadhattam a stafétát. – Az első verséről már vallott Cseke Gábornak korábban… De mi volt az első képzőművészeti élménye/alkotása? – Igen, a Café Főnixben volt egy ilyen körkérdése, ahol egyébként közölte a soron következő kötetem nagyobb részét. Apámról faragtam bükkfába bicskával és véremmel egy fej kisplasztikát. Jelenleg a köz számára csak írásaimmal szolgálok, illetve mecénáskodom, amikor kell, s van néhány mentoráltam, akik szintén próbálnak tollal hadonászni, s megtakarítok nekik néhány tanulási évet, amelyet én előírtam magamnak. – Az első számítógépes élménye? – PC-t először Temesváron, a műszaki egyetemen láttam, közben volt Commodore 64 és SpektrumZx. Szövegszerkesztőt 1990-ben kezdtem használni, világhálót 1998 óta. – Miért lett éppen mérnök? Az irodalom vagy a képzőművészet nem ejtette kísértésbe? – Kálomista racionalitásból. 1976-ban felvételiztem egyetemre, Kolozsváron akár magyar, akár képzőművészet szakon csak néhány hely akadt, műszaki pályán meg több száz. Sokan gondolkodtak így, aztán a döccenő után átnyergeltek az áhított területre. Én erőst megszerettem a mérnöki gondolkodást is, így megtartottam. Az alkotói függetlenség is nagyon fontos, a mai napig nem megyek be semmilyen meleg akolba, jobb a ridegtartás számomra. – Őstörténet, magyarságtudomány, rovásírás – a történelem felé is elkalandozott. Miért? Mi vonzotta? – Mindezek műveltségi megalapozást jelentenek költői írásaimhoz, de nem versenyezem a témában kutatókkal, így mindenki szóba áll velem, aki számít, olyanok is, akik egymással nem, nyilván veszélytelen vagyok szakmai és kenyérharcukban. Jelenlegi nyitott munkám: regéink verses földolgozása, persze csak azoké, amelyekre rezdül bennem valami. – Úgy tűnik, semmilyen területen nem kíván klikkekhez, csoportosulásokhoz tartozni… – Igaz, de vannak barátaim, néha száz kilométerekre, ez manapság nem számít akadálynak. Néha figyelmeztetnek, hogy nem mindegy, hová teszem le a garast. Én meg úgy gondolom, hadd guruljanak garasaim kedvükre, akinek tetszenek, majd fölkapkodják, akinek nem, azoknak ugyan mindegy. – További tervei? Vágyai? – Három újabb verseskötet áll készen a megjelenésre, másik hármat még nyüstölök, majd egy nagyobb lélegzetű rapszódia, ha a többit lezártam. Unokáim száma három, vágyom, hogy legyen háromszor három. Kerülje el köreimet a betegség… – Adja Isten, hogy úgy legyen! Apropó, Isten... egyik versében írja, hogy ő fogja az Ön kezét írás közben. Gyakorló vallásos ember? – Annyira, amennyire. Csak a kötelező, keresztelő, esküvő, konfirmálás, elbúcsúzás. Úrvacsora ritkán, családi eseménykor, hadd forogjon a sírjában a nemességet 1675-ben szerző Miriszlai Lukács református lelkész ősöm. Sajátos kapcsolatban vagyok a Teremtővel, csak akkor írok, ha pattan isteni szikra, hálás vagyok mindenért, amit kaptam és kapok. – Isten éltesse sokáig! Egyelőre nincs több kérdésem, viszont szükségünk lenne egy minél aktuálisabb fényképre. És örvendenék, ha egy verset is küldene olvasóinknak. Egy szófukar költeményt… – E-mail-ben csatolok. Kézcsókom! – Minden jót! Szép délutánt, estét! Daczó Katalin [box type="shadow" ]Vándor Elment a kedvem… egy bús kedden, égi messzeségbe, lelni emberére…[/box]